2015.09.17. 17:16
Drót: középpontban újra a miskolci tehetségek
Miskolc - Elsőként Simon Fruzsina ének- és zongoraestjére várják a vendégeket.
Miskolc - Elsőként Simon Fruzsina ének- és zongoraestjére várják a vendégeket.
Már megszokhattuk, hogy a City Hotel Drót Bisztrója nem csupán gasztronómiai élményt nyújt a vendégeknek, de kulturális téren is igyekszik kielégíteni az igényeket. Elsősorban arra koncentrálva, hogy a helyi, miskolci értékeket mutassa be a közönségnek. Korábban a City Art Galéria elindításával ismerhettünk meg egyre több miskolci festőművészt, illetve alkotásaikat, most pedig egy új sorozat indul, a Piano Péntek.
A helyi kultúráért
Barkóczi István, a szálloda tulajdonosa elmondta, kiemelt célja, hogy a helyi kultúrát támogassa, azon belül is a fiatal tehetségeknek adjon esélyt a bemutatkozásra.
Ennek keretében pénteken elsőként Simon Fruzsina ének- és zongoraestjére várják a vendégeket. „Az érdeklődők a kulturális program mellé gasztronómiai élményt is kaphatnak” – fogalmazott. Nem beszélve arról, hogy a tokaji Erzsébet pincészet borait is megkóstolhatják a vendégek.
„Simon Fruzsina fiatal, de nem ismeretlen a miskolci közönség előtt, hiszen ő volt a Miskolc Hangja döntőse, illetve fellép majd a Musical és Miskolc produkcióban is. Péntek este klasszikus, örökzöld slágereket ad elő, de mai, modern dalokat is hallhat tőle a közönség” – sorolta Barkóczi István. A Piano Péntekre ingyenes a belépés.
ÉM