Helyi közélet

2014.11.03. 09:00

Három nőt is megvert a féltékeny férfi

Miskolc - Azzal fenyegette volt barátnőjét a nyílt utcán, hogy a fejébe állítja a kését.

Miskolc - Azzal fenyegette volt barátnőjét a nyílt utcán, hogy a fejébe állítja a kését.Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség egy ötvenéves miskolci férfi ellen a közelmúltban, aki – a vád szerint – a nyílt utcán támadt rá volt barátnőjére – és a védelmére kelő két másik nőre –, tájékoztatta az Észak-Magyarországot dr. Martossy György megbízott megyei helyettes főügyész. A vádlott a nőket pillangókéssel fenyegette, hajukat rángatta, ököllel ütötte.

A férfi a bűncselekményt ez év májusában követte el, miután egy szórakozóhelyen összetalálkozott volt barátnőjével. A vádlott féltékeny volt, és nem állta meg szó nélkül, hogy a nő más férfiakkal is szóba áll. A sértettet zavarta a szórakozóhelyen felé irányuló figyelem, ezért kihívta a feldúlt férfit az utcára, ám a vádlott ekkor elővett egy 10 centiméteres pengehosszúságú pillangókést, és a nő irányába hadonászott vele, miközben azt kiabálta, hogy a fejébe állítja azt.

Pillangókéssel…

A sértett és két barátnője ekkor úgy döntött, inkább távozik a helyszínről, ám a férfi követte a nőket, és pár utcával arrébb ismét belekötött a nőbe. Amikor ököllel állon vágta, a másik két nő megpróbált a támadó elé állni, de őket is megragadta, és hajuknál fogva rángatta, miközben azzal fenyegetőzött, hogy mindkettejüket megöli.

A megtámadottaknak sikerült a rendőrséget értesíteniük. A helyszínre érkező járőrök a férfit előállították, tőle a pillangókést – mint élet kioltásár alkalmas eszközt – lefoglalták. Mivel a nők a sérüléseik és a fenyegetőzésben megnyilvánuló zaklatás miatt magánindítványt nem terjesztettek elő, a férfival szemben a Miskolci Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat, s mert korábban hasonló cselekmények miatt már volt büntetve, vele szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

ÉM-SZP

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában