2013.05.17. 08:21

Egy kör Fridával, vakon

Miskolc - „Csukott szemmel bízhatsz bennünk” című esélyegyenlőségi napot rendeztek Miskolcon.

Miskolc - „Csukott szemmel bízhatsz bennünk” című esélyegyenlőségi napot rendeztek Miskolcon.„Ez ül, fekszik, vagy áll?” - így a kérdés. „Kutya! Nem. A feje meg van? Meg. Mi van a feje körül? Oroszlán!” Siker.

- Egy kicsit igen - mondja Pajger Sándorné arra a kérdésünkre, hogy nehéz volt-e bekötött szemmel állatfigurákat felismerni. - Nehezebb csak kézzel tapogatni, felismerni valamit, mint ha látnánk is.

Egri Judit, a baráthegyiek egyik önkéntese kis kémcsöveket mutat, amelyben kávét, kakaót, kamillát, és különféle fűszereket rejtettek el. Az egyikben pedig egy gyümölcsös rágógumit. Bekötött szemmel, csak a szaglásra támaszkodva kell kitalálni, hogy mit is rejtenek az üvegcsék.

- Ilyenkor a legegyértelműbb dolog is felismerhetetlenné válik - mondja.

A szabadságot jelenti

A Dunakanyarból, egészen pontosan Verőcéről érkezett az esélyegyenlőségi napra Szabó Nóra, aki nemrégiben tett kutyusával közlekedési vizsgát.

- Április közepén tettünk Danival, a kutyámmal vizsgát - újságolja Nóra, aki tavaly augusztusban került kapcsolatba a baráthegyiekkel. - Három, általunk gyakran használt útvonal közül kellett kihúznunk egyet és a vizsgán azt kellett teljesítenünk.

Nóra elárulja azt is, hogy Dani, a vakvezető labradorja sokat segít neki. Fizikálisan, a közlekedésben is, és természetesen ezen kívül lelkileg is rengeteg energiát ad számára.

- Sokan odajöttek hozzám beszélgetni akkor is, amikor fehér bottal közlekedtem - teszi hozzá. - Most a kutya miatt még inkább beszédesebbek az emberek.

Megkérdezem, hogy megfogalmazható-e az, hogy mit is jelent neki Dani? Azt feleli, hogy a szabadságot.

- Ő nekem visszaadta az álmaimat! - fogalmaz. - Amióta velem van, megint vannak céljaim, és sokkal szebbnek látok mindent. Több kedvem van mindenhez.

Miközben megsimogatja kutyusát, elmeséli, hogy koraszülött volt, hat és fel hónapra született.

- Alig látó vagyok, négy százalékot látok az egyik szememmel - mondja a főiskolás lány. - Ezt úgy kell elképzelni, hogy színeket és alakokat valamennyire látok.

Szó szerint

Nem sokkal később Komondi Piroska, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kiképzője bemutat a másfél éves Fridának, majd beköti a szememet. Ott állok vakon a Hősök terén a próba kör elején. Piroska instruál. Megtalálom a kutyát, végigsimítok a hátán egészen a hámig. Megmarkolom a hámfogót. „Gyerünk!” - mondom hangosan a kiképző kérésének megfelelően és elindulunk. Pontosabban húz Frida. „Nincs dolgod, kövesd a kutyát!” Bátorságot kér Piroska és azt is, hogy húzzam ki magam. Igyekszem... A kutya alkalmazkodik a sebességemhez, ha nincs akadály, akkor megy. A vakvezető kiképzés amúgy fél év, amit egy-másfél éves kutyánál tudnak a szakemberek elkezdeni. Miközben vakon sétálok Fridával és Piroskával felerősödnek, és felértékelődnek a hangok, a zajok. Próbálom belőni, hogy hol is járunk. „Megkerüljük a teret?” - kérdezem Piroskát. „Igen!” Megállunk. „Szerinted miért?” - kérdezi a kiképző. „Úttest?” Lépcső. Letotyogok. Szó szerint.

Leizzadva érkezünk vissza, Frida pedig megnyalja a kezemet.

- Juhász-Léhi István -