Helyi közélet

2012.07.10. 11:24

Csökken a bérlakások száma Sárospatakon

Sárospatak - Ötvenegy lakást értékesítettek az elmúlt három évben.

Sárospatak - Ötvenegy lakást értékesítettek az elmúlt három évben.

2009-ben határozta el a sárospataki önkormányzat, hogy jelentősen lecsökkenti az önkormányzati bérlakások számát.

Már csak 185 van

– Három évvel ezelőtt, 2009-ben 230 önkormányzati lakás volt a város tulajdonában – mondja Cziráki Zsolt, a sárospataki önkormányzat városüzemeltetési és vagyongazdálkodási csoportjának vezetője. – Akkor vetődött fel, hogy vizsgáljuk meg, ebből mennyit lehet gazdaságosan működtetni. Az akkori állomány alapvetően három kategóriába volt sorolható: szociális bérlakások, piaci feltételek mellett működtetett bérlakások és szolgálati lakások. Jelenleg a sárospataki önkormányzatnak 185 lakás van a tulajdonában, ebből 42 jelenleg is üresen áll vagy éppen értékesítés alatt van.

Legfeljebb 100 a cél

Cziráki Zsolt elmondta, az a cél, hogy összesen ne maradjon 80-100 lakásnál több a sárospataki önkormányzat tulajdonában, amelyeknek a jelentős hányada szociális bérlakás legyen.

– Az elmúlt időszakban összesen 51 lakást sikerült értékesítenünk, amelyből összesen mintegy 200 millió forint bevétele származott a városnak. ennek az összegnek a jelentős részét a még meglévő bérlakások felújítására fordítottuk. – tette hozzá a sárospataki önkormányzat városüzemeltetési és vagyongazdálkodási csoportjának vezetője.

Mint megtudtuk, az értékesítés során elsőbbséget biztosítottak a bent lévő bérlőknek, akik megvásárolhatták az ingatlant. Jó néhányan éltek is ezzel a lehetőséggel. Évente mintegy 8-10 családnak tudtak az első lakáshoz jutóknak szóló támogatással egykori önkormányzati bérlakáshoz jutni.

– 2009-től azokat is tudtuk támogatni, akik továbbra is bérlőként kívántak a szociális bérlakásokban maradni. Mégpedig olyan módon, hogy ha valakinek lakbérhátraléka volt, de vállalta, hogy egy összegben, vagy részletben ezt a hátralékot törleszti, valamint azt is, hogy további lakbérhátralékot nem fog felhalmozni, akkor onnantól kezdve 20 százalék lakbérkedvezményt tudtunk biztosítani – mondta Cziráki Zsolt.

Még lesznek kilakoltatások

Tavaly május közepén több családot is kilakoltattak sárospataki önkormányzati bérlakásokból.

– A kilakoltatások sajnos folytatódnak, de szerencsére nem olyan mértékben, mint a tavalyi – tette hozzá a csoportvezető. – Tulajdonképpen nem is a lakbérhátralék az, ami igazából gondot okoz, hiszen ezek a lakbérek nem jelentek hatalmas terhet a szociális bérlakások esetében. Sokkal inkább a közüzemi tartozások aggasztják a város vezetését, hiszen ezeket az önkormányzaton, mint tulajdonoson hajtják be a szolgáltatók. Azok esetében, akik hosszabb ideje sem lakbért nem fizetnek, sem a közüzemi számlákat nem egyenlítik ki, megindítjuk és meg fogjuk indítani a szükséges eljárást, amelynek csak a végső megoldása a kilakoltatás. Szerencsére jelenleg csak minimális az ilyen ügyeink száma.

ÉM-BG

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában