2011.05.31. 21:07
Uborkapánik: azt hiszik, a magyar is spanyol
<p>Miskolc - A spanyol uborkafertőzés nálunk is pánikot kelt, de a zöldségkereskedők is félnek.</p>
Garantáltan magyar, nem mérgezett!! – hirdeti a felirat a Búza téri piacon. A nem szócska kétszer aláhúzva. A kereskedő, Waldhauser Dezsőné ugyanis megunta, hogy az elmúlt napokban minden második vevő azt kérdezte tőle: spanyol-e az uborka. Azt ugyanis – a vírus miatt – nem szívesen vásárolták volna meg. Igaz, így sem veszik – panaszkodott a kereskedő. Míg korábban egy mázsát is eladott belőle egy nap, mostanában 10 kilónál többet nem visznek el. Nem bíznak a feliratban, pedig számlákkal is tudja igazolni, hogy egy Szeged melletti termelőtől kapja az árut.
Waldhauser Dezsőné azt is elmondta, hogy már a hétfőn bejelentett fertőzött paradicsom híre is lecsapódott náluk, egészen pontosan a forgalmukon. Már a paradicsomot is óvatosabban veszik, pedig az övé magyar – hangsúlyozta. Nála egyébként a legtöbb terméknél fel van tüntetve, hogy hazai áru.
A haszon elúszott
Megtudtuk, hogy még vasárnap rendelt meg egy nagyobb mennyiséget, 16 láda kígyóuborkát, ezt már nem lehetett visszamondani, kedden érkezett meg. Haszon már nem lesz rajta, csak veszteség – mondta. Hiába adja olcsóbban, 200 forint helyett mondjuk 150-ért, senki nem meri megvenni – tette hozzá.
Mikor arról kérdezzük, ő megenné-e, azt válaszolja: meg, sőt meg is eszi, és az unokájának is jó szívvel odaadná.
De nemcsak a kereskedők járnak rosszul az uborkapánik miatt, a hazai termelők sem tudják eladni az árujukat – sorolja Waldhauser Dezsőné. Hozzátette: a termelők is félnek, mert az uborkát le kell szedni, eladni pedig nem tudják. Ez a vírus betett a zöldségkereskedőknek is – fogalmaz.
Ezt mi is tapasztaltuk kedden a Búza téri piacon, hiszen a vásárlók többsége óvatosan válogatott. Szabóné Czeczei Gizella uborkát is vett, de csak azért – mondta el portálunknak –, mert ismeri a kereskedőt, törzsvásárlója, ezért megbízik benne. A bevásárlóközpontokban azonban akkor sem venne zöldséget, ha rá van írva, hogy hazai termék – fogalmazott.