2010.06.30. 16:29
Nyomoznak a tapolcai strand ügyében
<p>Miskolc - A tapolcai egyesület szerint kell, hogy legyen felelőse annak, hogy a városrészen több, mint 10 éve nincs strand.</p>
A miskolctapolcai stranddal kapcsolatban ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés miatt a miskolci ügyészségnél tette bejelentést Feith Károly, a Tapolcaiak Kulturális és Sportbaráti Köre a Gyerekekért Egyesület elnöke. Mint megtudtuk: a vezetése alatt álló egyesület nevében kénytelen volt a jog eszközeit kérni a Tapolca központjában egykor működött strand ügyében. A feljelentést június elején tette, az ügyészség pedig a napokban kezdte meg a nyomozást: ismeretlen tettes hűtlen kezelése bűntette miatt.
Nincs megoldás
Feith Károly úgy gondolja, kell, hogy legyen felelőse annak, hogy az üdülőrészben évek óta nem működik a strand. Észak-Agora levelezőfórumunkra írt levelében kérte: öntsenek már végre tiszta vizet a pohárba, hiszen a tapolcai strand ügye immár több mint másfél évtizede bonyolódik, és még mindig nem látszik a megoldás – fogalmazott. Különböző víziók léteztek és léteznek, de olyan belátható időn belüli megoldás, amelyik a lakosság számára is megfelelő lenne, nincs, legalábbis a miskolci önkormányzata által preferált választékban – tudtuk meg.
Az elnököt arról is kérdeztük, hogy feljelentése a strand melyik időszakára vonatkozik? Válasza: 1996-tól egészen napjainkig.
A miskolci önkormányzatnál is érdeklődtünk, mi a véleményük az ügyészségi vizsgálatról. Azt a választ kaptuk, mivel a feljelentésből nem derül ki konkrétum, hiszen ismeretlen tettes ellen tették, nem tudnak nyilatkozni az ügyben.
A strandnak egyébként 1996-tól 2010-ig több tulajdonosa is volt, például a Kék Hullám Kft. és az önkormányzat is.
ÉM - SZR