Beszélgetés Zsótér Sándorral a Csarnok-Műhelyben

"Senki sem vitathatja a nagy formátumot, a kivételes érzékenységet" - ezt írja egyik kritikusa, Zsótér Sándorról. A színházi rendezőről, aki gyakorlatilag előzmények nélküli alakja a magyar színházi formanyelv megújításának, aki lényegében mesterek nélkül, a maga útját járva teremt új színházi minőséget: új színházat.

Zsótér Sándor magamagának választotta a színházat. Rendező Gaál Erzsi bíztatására lett a színészből és dramaturgból.
Hatalmas utat járt be, mennybe ment és bukott, ha tévedett.
A korai alkotásaiban hatalmasat ölelt a világon, színpadi költészetében elemi erővel tört a felszínre a kortárs életérzés a klasszikus művekből. A ma: a többnyire a gondolat közlésére szorítkozó visszafogottság, a szószínházi fegyelmezettség. Színháztalanság. Avantgárd nélküli avantgárd.

Az életmű folyamatosan koptatja a jelzőket: lepereg róla a legtöbb magyarázó szándék. Pedig a megértés akarása magyarázatokkal (is) közelít hozzá. Van "zsótérság", és van Zsótér-szótár. Van alapos dokumetáció, életmű-kritika. Van a teljesítménytől független elutasítás, és van a teljesítménytől független, feltétlen elfogadás.

Elemzői, hívei, nézői mondják: nem adja könnyen magát.
Az élményért dolgozni kell.
A színház komoly valami.