Rablás!

2023.09.08. 13:01

Egyiknek a nyakláncát vették el, a másikat hátba szúrták

A bíróság mindhármukat rablás, a kést használót súlyos testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek.

Boon.hu

Az egyiket hátba szúrták

Fotó: Shutterstock

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a három fiatalkorúnak az ügyében, akik az ítéleti tényállás szerint 2021. október 26-án este a Miskolc-Pereces városrész felé közlekedő autóbuszon elvették a sértett nyakláncát. A vádlottak egyike erőszakosan kivette a sértett kezéből az ékszert, amit társai végignéztek, és többszöri kérésre sem adtak vissza.

A sértett és két társa leszállt a járműről, a terheltek a következő megállóban szintén leszálltak, és nem sokkal később a két társaság összetalálkozott. A sértett ismét visszakövetelte a nyakláncát, dulakodni kezdtek, a tettesi csoport testszerte ütötte-rúgta őt, a segítségére siető társát pedig az egyik vádlott hátba szúrta. Ezt látva a terheltek visszaadták az ékszert, amelynek tulajdonosa 8 napon belül, míg megszúrt társa 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

Javítóintézetbe küldik őket 

A bíróság mindhárom vádlottat társtettesként elkövetett rablás bűntettében, továbbá a III. rendű terheltet súlyos testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek.

A bíróság az I. rendű vádlottal szemben 2 év, II. rendű vádlottal szemben 2 év 2 hónap, míg a III. rendű terhelttel szemben 2 év 8 hónap javítóintézeti nevelést szabott ki. Az ítélet meghozatala során enyhítő körülményként értékelte a kár megtérültét, továbbá azt, hogy a vádlottak életvezetésében a cselekmény óta pozitív változások következtek be. Súlyosító körülményként vette figyelembe ugyanakkor a társas elkövetést, a kitartó elkövetési módot és a hasonló jellegű cselekmények elszaporodottságát. 

Az ítélet nem jogerős, valamennyi jogosult fenntartott 3 munkanapot a nyilatkozattételre

 - tudta meg a boon.hu.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában