A tárgyalóteremből

2023.01.18. 17:30

„Vicc ez az ítélet…” – jogerős határozat a bőcsi gázolás ügyében

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa szigorúbb tényállás mellett enyhítette az elsőfokú ítéletet szerdai határozatában.

HI

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa hirdetett ítéletet

Fotó: Horváth Imre

A Miskolci Járásbíróság 2022 februárjában az elsőfokú ítéletében a vádlottat halált okozó közúti baleset okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt 2 év 6 hónap szabadságvesztésre és 4 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadlábra a büntetés kétharmadának letöltése után kerülhet.

Mint portálunk is beszámolt róla, a vádlott 2019 novemberében Bőcsön a reggeli órákban Hernádkak irányába közlekedett autójával, amikor a mellette ülő kiskorú gyermekéhez fordult és így nem észlelte az előtte, vele azonos irányban, kerékpárral haladó sértettet, akit a jármű jobb első részével elütött. A sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A vádlott – bár észlelte a balesetet – a helyszínen nem állt meg, hanem segítségnyújtás nélkül tovább haladt.

Az ügyész a kiszabott büntetés súlyosítása, míg a vádlott és védője a tényállás téves megállapítása, a segítségnyújtás elmulasztása alóli felmentés, illetve a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett. Ebben hirdetett határozatot szerdán a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa.

Észlelnie kellett a gázolást

Mint elhangzott, bizonyításra került sor a fellebbezési tárgyaláson, de csak a segítségnyújtás elmulasztására vonatkozott a felülvizsgálat. Azt állapították meg hogy a tényállás részlegesen megalapozatlan, hiányos volt. Rögzíteni kellett volna, hogy mit észlelt a vádlott, milyen hanghatást a gázolás pillanatában. A szakértő megállapította, kizárható, hogy a vádlott táblával ütközött volna, észlelnie kellett, hogy egy test csapódik a motorháztetőre. Nem is voltak útjelző táblák kihelyezve ezen a szakaszon. Illetve letört a tükör az autó jobb oldalán, így abban nem láthatta a táblát a vádlott, mint, ahogy állította (a nő azzal védekezett az eljárás során, nem vette észre, hogy elütött valakit, azt hitte, csak egy útjelző táblának ment neki – a szerk.).

A vádlottnak tudnia kellett, hogy egy személy csapódott a szélvédőre. Okszerűen következtettek a vádlott bűnösségére, egyértelmű, hogy a segítségnyújtás is megvalósult, így felmentésről nem lehet szó, hangzott el az ítéleti indoklásban.

Nem lehet felfüggesztett

Enyhítő körülmény volt, hogy büntetlen előéletű a nő, a megbánó magatartása, a sértetti közrehatás (kivilágítás nélküli kerékpárral közlekedett az áldozat), hogy kiskorú gyermeket nevel, és eddig nem szeget kresz-szabályt. Súlyosító körülmény a többszörös közlekedési szabályszegés, illetve ezek elszaporodása az utóbbi időben.

Ennek a vádnak 1-7,5 évig terjedő lehet a büntetési tétele, az elsőfokon eljáró Miskolci Járásbíróság a 4,3 év középérték helyett 2 év 6 hónapnyi börtönt állapított meg, de ezt is eltúlzottnak értékelte a másodfokú tanács, figyelemmel az enyhítő körülményekre.

Mint elhangzott: ha megállt volna a nő az autójával a baleset után, akkor egy felfüggesztett börtönbüntetés is elég lett volna, hogy elérje a célját. Mivel nem állt meg, így felfüggesztett büntetés szóba sem kerülhetett, így csak az eltúlzott szabadságvesztés enyhítésére kerülhetett sor a másodfokú tanács szerint.

Kilenc hónap börtön

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és a kiszabott szabadságvesztés tartamát 1 év 6 hónap, a közügyektől eltiltást 2 év, míg a közúti járművezetéstől eltiltás tartamát 3 évre enyhítette. A vádlott a szabadságvesztésből a leghamarabb a felének a letöltése után helyezhető feltételesen szabadlábra. Ez tehát azt jelenti, hogy a nőnek jó esetben csupán 9 hónapot kell börtönben töltenie.

A vádlott nem volt jelen a határozathirdetésen, ügyvédje képviselte. A balesetben elhunyt nőnek viszont jelen volt egy hozzátartozója. Szerettük volna megkérdezni, de nagyon feldúlt állapotban volt, elcsukló hangon csak annyit mondott: „Vicc ez az ítélet…”, majd elnézést kérve elrohant.

Kapcsolódó cikkek:

Jogerős ítélet születhet a bőcsi gázolás ügyében

Halálra gázolta és megállás nélkül továbbhajtott

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában