Interjú: Radics Márta szilikátipari tervezőművésszel

2022.05.23. 16:00

Kötéstől, varrástól és az egy sima, egy fordítottól a kerámiakockákig

Lehetett volna textilművész, mégis a kerámiából alkotott térbeli elemek játékos világában keresi a folytonos megújulást.

Balogh Csilla

Forrás: Vajda János

Fotós: Vajda János

Forrás: Vajda János

Fotós: Vajda János

Radics Márta szilikátipari tervezőművész kerámiaplasztikái különböző geometrikus formákat jelenítenek meg szokatlanul izgalmas, különös tartalmakkal átszőtt, rendkívül egyedi világot teremtve, nem egyszer meghökkentő gondolatokat és érzéseket ébresztve a szemlélőben. „Ilyet még nem láttam!” – mondják azok, akik először találkoznak alkotásaival, melyek nemzetközi színtéren is ismertté tették a művészt. Legutóbbi önálló kiállítása a Miskolci Nemzeti Színházban volt. Legközelebbi megmérettetése Spanyolországban, az L’Alcorai Nemzetközi Kerámiaversenyen lesz, ahová egyedüli magyarként válogatták be. 

Forrás: Vajda János

A gyermekkori rajzmániából miért lett mégis a kerámia, a porcelán a kifejezési eszköz? 
Az általános iskolai rajztanárom, Deli Mária tanárnő mondta, hogy próbáljam meg a kerámia szakot. Ő minden rajzolni tudó, tehetséges gyereket szeretett volna Jászapátiból a Szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskolába terelgetni. Akkor úgy gondoltam, hogy miért is ne próbálhatnám meg, pedig mehettem volna textil szakra is, mert anyukám és a nagynénémék addigra már megtanítottak kötni, varrni, hímezni. 

Felvették, de nem volt egyenes ez az út... 
A kerámia gyermekkoromban választva lett, utólag ezzel magyarázom azt, hogy többször le szerettem volna térni a pályáról más utakat keresve. Nagyon érdekelt a grafika és a festészet is. A középiskolában nagyon sokat tanultam a szakmán belül, de mégis egyfajta lázadástól indíttatva a festészet felé vettem az irányt. Mivel akkor nem volt sok tapasztalatom e művészeti ágon belül, nem váltak valóra az álmaim. Beiratkoztam csodálatos véletlenek sorozata segítségével az Iparművészeti Főiskola előkészítő tanfolyamára, visszatérve, célként kitűzve a kerámia szakot. Az előkészítőn fantasztikus tanáraim voltak, ott tanultam meg többek között portrét mintázni. Az egyéves munkának meg lett az eredménye, felvettek a főiskolára. Az első alapképző év után még volt egy lehetőség a grafika felé irányulni, de végül újra visszatértem a kerámia világába. 1997-ben kerámia–porcelán szakon diplomáztam. 

S hogy alakult ki ez a teljesen egyedi, jelenlegi formavilág? 
Ez a formavilág a technológia és a bennem kavargó gondolatok kölcsönhatásából alakult ki. A technológiára körülbelül 6 éve találtam rá. Bár már korábban is készítettem téglatest alapformával rendelkező porcelánlámpákat, de tudatosan csak 6 éve kezdtem el ezzel a formavilággal kísérletezgetni. 

Mi ez a technológia? 
Maga a technológia a porcelánöntés. Amivel kísérletezem, az tulajdonképpen a dupla formaöntés, ami még számtalan látványos vizuális lehetőséget kínál. A plasztikák kialakításánál szabályos geometriai formákból, főként kockákból indulok ki, majd ezeket a kockákat különbözőképpen variálva építem fel, játszom velük. Az egész folyamat tulajdonképpen egy kockajáték, egy tudatos kockajáték, s ez lényeges. Most már csonkolt kockákkal és íves formákkal is dolgozom. 

Hogy készülnek el a formák? 
Ugyanolyan sokszorosító eljárással, mint a boltban kapható porcelánkészlet. Ugyanaz a technológia, csak hozzátettem egy kis pluszt. Vannak benne kézzel készített és sokszorosító eljárással készült öntött formák kombinációja is. 

Mi vezette el a kockákig? 
Volt egy viszonylag hosszú periódusa az életemnek, amikor mindenben túlvállaltam magam. Abban az időben figurális és organikus formákat készítettem: nagy fejeket, Földön túli világot idéző, sci-fibe illő alakokat, amelyek asszociáltak az üresség fogalmával, de emellett egyfajta játékos kíváncsisággal is keveredtek. Abban az időben több éber éjszaka után jött egy gondolat: tiszta lappal akarok indulni. S akkor hirtelen beáramlott ez az egyszerű, letisztult, geometrikus világ. Ettől eltekintve a mai napig kedves hangulattal nézem korábbi munkáim sokszor ártalmatlanul groteszk jelenlétét. 

A kocka nagyon érdekes. A nagypapájának a vezetékneve is Koczka. Van ennek valami jelentősége önre nézve? 
Igen, van, de csak később jöttem rá az üzenetére: a játékra utal. Nagyapám, bár egyszerű parasztember volt, kombinatorikával számolta ki a heti lottószámokat. Én is imádok kombinálni, valamiből mindig mást kihozni. Arra is később jöttem rá, hogy a hímzés, a textiles munka és a kerámia között összefüggés van. Az a rengeteg kötés, szabás meg varrás, amiket még gyerekkoromban készítettem, mind megjelennek a munkáimban. Szem, szem, egy fordított, egy sima, lyuk, bogyó, szem, szem… Így épülnek az elemek egymásra, ritmusosan, sorozatban, míg össze nem áll belőlük egy kötési minta. A plasztikáimmal is ugyanez a helyzet: több egyforma, szabályos geometriai formát építek össze, az általam választott struktúra szerint, melyből később kialakulnak egyedi felületek, majd formák. 

Korábban gömbölyűbb, simább formákkal dolgozott. Nem gondolja, hogy a kockákkal túlontúl leszabályozta önmagát? 
Akkor ez adott stabilitást, de az a nagyon erős beszabályozottság, ami talán kiérezhető a művekből, már szertefoszlóban van. A kockák elkezdtek olvadni, foszladozni, és tör ki belőlük valami organikus. Valami, ami látszólag irányíthatatlan, ami megtöri a szabályos geometrikus formát. 

Igen. Ez a másik szembetűnő, mégis megfoghatatlan és lenyűgöző a műveiben. Ezek a kitüremkedő valamik. Mi az, ami kikívánkozik? 
Egyértelműen a természettel vonható párhuzamba. Úgy gondolom, sok minden a gyermekkoromból eredeztethető. Egy kis vályogházban nőttem fel, amely még mindig épségben megvan. A háztól néhány méterre egy kis halastó található. Sokszor ott játszottunk, békákat fogtunk, és ebihalakat pátyolgattunk... Békák, ebihalak, csigák, szúnyogok, nádsusogás, mocsaras, agyagos part, lápos illat... Ez az a miliő, amelyben felnőttem, ez az aura lengi körül több munkámat. A természet közelsége a mai napig fontos számomra. Később elkerültem Szegedre, majd Budapestre, ahol a nagyvárosi közeg is befolyást gyakorolt rám. A város szögletes szabályozottsága és a természet szabad, organikus játékossága kölcsönhatásba került porcelánszobraim létrehozása során. 

Még a beszélgetésünk elején kiemelt fontossággal említette meg, hogy alkotásai tudatos játéknak az eredményei. Honnan ered ez a tervezettség? 
Szilikátipari tervezőművész vagyok, az Iparművészeti Főiskolán végeztem. Minket kezdetektől fogva a tudatos tervezésre neveltek. Bár a diplomamunkám kicsit eltért ettől. A témája: képzeletbeli élőlények és azok élőhelyei. Alkalmaztam a kamuflázs fogalmát, az általam létrehozott környezet – színben és formában – segített rejtőzködni az ott lakó képzeletbeli lényeknek. Formailag sok ösztönös elemet alkalmaztam, nem minden részletre tudtam reflektálni tudatosan. A mai napig elevenen él bennem, hogy a diplomavédésem során a vizsgaelnök megkérdezte, tudatos-e, hogy a figuráim mindegyikén antenna van. A kérdés arra irányult, hogy miért vannak a sokszor nyugalmi állapotban lévő, alvó figurákon antennaszerűen kialakított formák. A válaszom az volt, hogy nem tudatos. Ez akkor ott nem volt a megfelelő válasz. Akkor megtanultam: mindig meg kell tudnom magyarázni, hogy mit miért csinálok. Nehéz, de megpróbálom, még akkor is, ha ez a világ nagyon játékos és nagyon spontán, és ha magam sem tudom igazán, hogy mi lesz a végeredmény. 

Mennyire enged teret az improvizációnak, az ihletből fakadó alkotásnak? 
A tervezés, már az előbb elmondottakból fakadóan is kihagyhatatlan előzménye a munkáimnak, de természetesen a játékosságra és a spontaneitásra is nagyon nagy szükségem van. Mielőtt elindul egy szobor elkészítése, látnom kell fejben a formát, majd leülök rajzolni addig, míg a papíron lévő ábra megközelíti az elgondolt belső képeket. Olyan nem szokott előfordulni, hogy megszáll az ihlet, lemegyek a műhelybe, és csinálok valamit. Ezt a technológia sem engedi meg, mivel a porcelánöntés és kivitelezés több betartandó szabályhoz kötött. 

Vagyis minden tárgynak van valami jelentése, így plasztikái a forma és a tartalom egységét, illetve kettősségét képviselik. 
Így van, mindegyik jelent valamit, mindegyiknek üzenete van, és még véletlenül sem akarok abba a hibába esni, hogy csak úgy, öntörvényűen készítsek valamit, ami nem fejez ki semmit. Úgy gondolom, hogy ebben a kicsit bizarrnak mondható vizuális világban, ha nem határozom meg a mértéket – ami az élet minden területére igaz –, akkor olyan burjánzásnak indul, melyet nehéz megfékezni. A gondolati háttér adja meg a cselekvés folyamatát, ha ez hiányzik, akkor elveszítem a kontrollt, az irányítást a forma, sőt még az alkotás fölött is. Mint a legtöbb kifejezési formára, a kerámiára is, a kortárs kerámiára pedig különösen igaz, hogy a kevesebb több. 

Milyen visszajelzéseket kap másoktól? Értik-e az emberek azt, amit ki akar fejezni? 
Sokan első látásra nem értik, elcsodálkoznak, nem tudják beazonosítani, hogy ezek a tárgyak porcelánból vannak. Más kép van a fejükben erről az anyagról. Egy biztos, az emberekből kivált valamilyen érzést, amikor meglátják a plasztikáimat. Tavaly ősszel a budapesti Károlyi-palotában megrendezett Független Iparművészeti Kortárs Szalon kiállításon többen mondták azt, hogy ilyet még nem láttak. Nézték a tárgyaimat, és gondolkodtak. Örömmel tapasztaltam, hogy többen észrevették bennük a játékot. Jólesett, hogy sok pozitív visszajelzést kaptam. Természetesen, mint mindenkinek, a pozitív visszajelzések nekem is erőt adnak az életben és a további alkotómunkámban is. 

Azt tudja, sejti, hogy milyen irányba szeretne menni? 
Most a kitörés van. A bennem kavargó gondolatok egyre inkább átszakítják a geometrikus világot. Most úgy érzem magam, mint a természet, amikor újraéled. Emellett törekszem az egyensúlyra a tanítás és az alkotómunka között, folyamatosan készülök kiállításokra és pályázatokra. 

Mint például? 
A spanyolországi L’Alcorában októberben rendezik meg a 41. „CICA” Nemzetközi Kerámiaversenyt, amelyre beválogatták a „Jég Tömb” című munkámat. Ez nagyon nagy megtiszteltetés, mert egyedüli magyarként kerültem a mezőnybe. 

Névjegy

1997: Magyar Iparművészeti Főiskola (ma: Mome) Szilikát Tanszék, kerámia–porcelán szak – szilikátipari tervezőművész 
2010: Magyar Képzőművészeti Egyetem Tanárképző Tanszék, vizuális nevelőtanár szak – tanár 

Díjak 

2016: Nívódíj – VI. Nemzetközi Spanyolnátha Küldeményművészeti Biennálé, Hernádkak 
2017: Egyéni Kiállítás díj – Nemzetközi Kerámia Verseny, Mark Rothko Művészeti Központ, Daugavpils, Lettország 
2018: Elismerő Oklevél – „Tradíció és Modernitás” 5. Nemzetközi Kerámia Biennálé és Verseny, Kerámia Művészeti Múzeum, Ascoli Piceno, Olaszország 
2018: I. díj – „BIAMT” Nemzetközi Miniatűr Biennálé, Temesvár, Románia

(A borítóképen: Radics Márta: „Úgy gondolom, sok minden a gyermekkoromból eredeztethető”)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában