„Úgy vártuk őket, mint más a sajátját”

Amikor megérkeztünk a putnoki Lukács család otthonába, a három kislány vidáman játszott a gyerekszobában, a 9 hónapos kisfiú pedig a fölé akasztott állatkákkal „harcolt”.

Azt hihettük volna, hogy egy teljesen átlagos családról van szó, és ez bizonyos értelemben igaz is, de ők mégis különlegesek.

Az édesanya, Lukácsné Busznyák Melinda ugyanis már 14 éve nevelőszülő. A négy kicsit babakorukban „kapta”, mindannyian koraszülöttek voltak, pici súllyal, de ma már ezt senki nem mondaná meg. 

Tíz pont kellett 

Melinda nem azon nevelőszülők közé tartozik, akik azért vállaltak nevelt gyermekeket, mert a sajátjaik már kirepültek a családi fészekből. Neki sajgott a szíve, amikor fiai óvodájában találkozott egy nevelt gyermekkel, aki szinte szomjazott a szeretetre. 

– Három saját fiunk van, ma már felnőttek. Amikor az óvodájukban megismerkedtem azzal a nagyon kedves kisgyerekkel, érdeklődni kezdtem, hogyan lehetnék én is nevelőszülő – idézte fel a kezdeteket Melinda. – Megkerestük a férjemmel az illetékes nevelőszülői tanácsadót. Ő azt kérdezte, hogy tíz pontból mennyi szól a nevelőszülőség mellett. Mondtam neki, hogy hét. Erre azt válaszolta, hogy legközelebb akkor keressem, ha már tíz. Otthon átbeszéltük a dolgot a családdal és a gyerekekkel, majd két hét múlva újra jelentkeztem, de akkor már tíz ponttal. Tehát belevágtunk. Úgy gondoltuk a férjemmel, milyen jó, a három fiú után lesznek kislányaink. Így is történt, elsőként két kislányt kaptunk, aztán amikor felhívtak, hogy lenne egy újabb baba, akkor már teljesen mindegy volt, hogy fiú-e vagy lány. Örültünk nekik! Úgy vártuk őket, mint más a sajátját – fogalmazott Melinda. 

Mint mondta, mindig is nagyon szerette a babákat és a kisgyermekeket. Annak idején sokszor vigyázott a barátnői gyermekeire is. Nevelőszülőként pedig bőven volt része a babagondozásban, hiszen eddig 18 gyermekről gondoskodhatott rövidebb-hosszabb ideig.

Elfogadás 

Próbáltuk megfejteni a titkot. Mi kell ahhoz, hogy valaki mások gyermekeit is ugyanolyan szeretettel fogadja, mint a sajátjait? 

– Nagyon elfogadónak kell lenni – adta meg a választ Melinda. – De nemcsak a gyerekekkel, hanem a vér szerinti szüleikkel is. Csak akkor tudjuk elfogadni a gyermeket, ha a szüleit is megértjük. Nekem azonban egyáltalán nem jut eszembe, hogy a nevelt gyermekeim nem a sajátjaim. Számukra én vagyok az anya, a férjem az apa, a nagyszülők mami, papa, és ha barátok, ismerősök jönnek hozzánk, ők sem kívülállónak tartják a gyerekeket, hanem teljes értékű családtagnak. Épp ezért nagyon nehéz lelkileg, amikor örökbe kell adni egyik-másik kicsit. Ilyenkor nem a szívemmel, hanem az eszemmel kell gondolkodnom. Arra kell törekedni, hogy a gyermek érzelmileg minél közelebb kerüljön az örökbefogadókhoz. Az első ilyen alkalom annyira megviselt lelkileg, hogy még mindig fájó emlék, pedig az már sok-sok évvel ezelőtt történt, amikor a legkisebb saját fiam csak hétéves volt – emlékezett Melinda. 

Meghitt esték 

Négy gyermekkel persze mozgalmasak a mindennapok. A nagylány iskolás, a kisebbek óvodások, de a háromévest még csak most szoktatják be az oviba, úgyhogy érte ebéd után kell menni. Talán az esték a meghittebbek.

– Úgynevezett kört kell feküdnöm. Ez azt jelenti, hogy mindegyik kislányhoz oda kell bújnom az ágyába egy kicsit, hogy elmondhassa azt a nagyon fontos dolgot, ami aznap történt vele, vagy ami a szívét nyomja. Ezután jöhet csak az alvás – mondta az anyuka.

A mottóm: szeretettel, szeretetért. Azaz csak úgy kaphatunk, ha adunk

– Lukácsné Busznyák Melinda

Kiderült, voltak az életükben nehéz hetek is. Melinda ugyanis súlyos betegségen, majd műtéten esett át nemrég. Azonban amíg lábadozott, a férje és az egyik fia, aki még otthon lakik, minden munkát elvégeztek, szépen ellátták a kislányokat, de a család többi tagja és a barátok is segítettek nekik, hogy megkönnyítsék ezt az időszakot.

Ezért nem is csoda, hogy Melindának egyetlen karácsonyi kívánsága van.

– Egészségesnek lenni, hogy nevelni tudjam a gyerekeket. Ameddig nálunk nevelkednek, olyan alapot szeretnék teremteni számukra, hogy egészséges, magabiztos, tanult, családszerető felnőttek váljanak belőlük. A mottóm: szeretettel, szeretetért. Azaz csak úgy kaphatunk, ha adunk – fogalmazott az anya.

(A borítóképen: Családi körben)