Koncert

2021.10.08. 16:30

Esti Kornél – 15. szülinap

Telt házas fővárosi koncertek után a hazai fesztiválok állandó résztvevője most Miskolcon lép fel.

Az Esti Kornél hattagú, szövegcentrikus alternatív rockzenét játszó zenekar.

Dalaik középpontjában az emberi lélek mély rétegei, a létezés alapvető kérdései állnak. A zenélés náluk nem önmagáért való, nem lehet öncélú: a zene eszköz, amin keresztül a zenekar érvényes állításokat fogalmaz meg a világról és benne önmagáról – számol be biográfiájuk. Fennállásuk óta kiadtak öt nagylemezt, évek óta telt házas koncerteket tartanak Budapest legnagyobb klubjaiban, és a hazai fesztiválok állandó résztvevői.

Garázsból a Nagy-Szín-Pad!-ra

Az Esti Kornélt 2006 nyarán alapította néhány mezőtúri fiatal egy önkényesen próbateremmé átalakított garázsban.

Karrierjük elején felléptek a bécsi International Live Award középdöntőjében, 2010-ben pedig ők voltak a Kispál és a Borz előzenekara a szigetes búcsúkoncerten.

2012-ben pozitívan jöttek ki egy énekescseréből, 2014-ben pedig megjelent a harmadik, Ne félj című nagylemezük, mellyel az ország összes nagyobb klubjában és fesztiválján megfordultak.

2015-ben a Fishing on Orfű fesztivál nagyszínpadát egyik leghíresebb számuk után nevezték el. 2016-ban beválogatták őket a Nagy-Szín-Pad! mezőnyébe, ekkor jelent meg negyedik nagylemezük, az Éjszaka van.

Az elmúlt években olyan zenekarokkal játszottak együtt, mint a Heaven Street Seven, Óriás, Kiscsillag, Vad Fruttik, Elefánt vagy a Szabó Benedek és a Galaxisok.

2017-ben telt ház előtt játszottak a Müpa Fesztivál Színház termében és az Akvárium Klub nagytermében is.

2018-ban jelent meg eddigi legsikeresebb lemezük, az Eltűnt idő, melynek bemutatóját az A38-on tartották egymást követő három este. 2019-ben egy újabb telt házas akvárium klubos koncert és egy országos tavaszi lemezbemutató turné után szinte az összes nagy nyári fesztiválon felléptek. Az évet pedig a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében zárták karrierjük eddigi legnagyszabásúbb koncertjével. 2020-at egy telt házas Akvárium NagyHall-koncerttel kezdték, márciusban pedig a müpás műsort mutatták be Pécsen a Kodály Központban. 2021-ben az összes nagy fesztiválon kiemelt pozícióban játszottak. Június végén jelent meg Utánad című daluk, amelyhez klip is készült, és amely egyúttal a 2022 tavaszára tervezett hatodik nagylemez előfutárának is tekinthető.

A zenekar tagjai: Bodor Áron – ének, billentyű; Lázár Ágoston – dob, vokál; Lázár Domokos – gitár, ének; Horváth Kristóf – gitár; Pályi Ádám – basszusgitár; Veres Imre – gitár.

Az ősszel 15. évét ünneplő, fesztiválkedvenc Esti Kornél zenekar október 9-én a Helynekemben lép színpadra. Kapunyitás este 8-kor.

(A borítóképen: Az Esti Kornél most szombaton Miskolcon lép fel)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában