Állatvilág

2021.02.11. 17:00

Ivartalanításba kezdtek

Egy ipartelep területéről ivartalanítottak kóbor cicákat állatvédők, de itt nem állnak meg.

Detzky Anna

Utcai cicák ivartalanításába kezdett egy civil állatvédő Kazincbarcikán a nemzetközi Trap-Neuter-Return (TNR) projekt mintájára. A program különlegessége, hogy az ivartalanított macskákat visszahelyezik az eredeti élőhelyükre.

Nem győznek menteni

– Állatvédők körében közismert ez a projekt, mert szinte nincs más megoldás arra, hogy a nem kívánt szaporulatot megfékezzük – mondta Fábián Angéla. – Állatszerető emberként rengeteg kiscicát és kiskutyát mentek és nevelek fel évek óta. Tavaly tavasszal olyan sok bajba jutott kölyköt kellett volna befogadnom, hogy már sehogy sem fértünk el, és nem tudtam mindegyiknek segíteni. Régóta érett bennem, hogy szükség lenne a városban egy átfogó ivartalanítási programra, amely kifejezetten a kóbor macskákra fókuszál. A kidobott állatokkal és a leszármazottaikkal tele van a város. Folyamatosan újratermelődik a szaporulat, a tavaszi és őszi időszakokban pedig elönti az állatvédőket. Nyáron szerkesztettem egy Facebook-oldalt „Kazincbarcika – utca cica ivartalanítás – civil összefogással” címmel, és azóta járom az utcákat csellengő cicák után.

Az utcai ivartalanítási program napi több óra tetemes anyagi és időráfordítással jár.

– Két éve dolgozunk együtt ebben a programban egy állatorvossal. Miután az ipartelepen elszaporodott cicákat ivartalanítottuk, elindult a városi kóborkákat segítő civil kezdeményezés. Azóta igyekszem szisztematikusan haladni, és új cicás területeket bejárni két önkéntes segítőmmel. Ők azok, akik az utcán lakó cicákat etetik is. Az ivartalanítási programmal nemcsak a szaporulat és a betegségek terjedése áll meg, de az ivartalanított kolónia stabillá válik. Nem engedik a területükre az ivaros egyedeket. Eleinte teljesen saját erőforrásokból és adományokból működtünk, majd sikerült felvennünk a kapcsolatot a Magyar Macskavédő Alapítvánnyal, akik 25-30 macska ivartalanítási költségét átvállalják. Egy alkalommal maximum négy lány cica és két fiú kerülhet a műtőbe – számolt be az állatvédő.

Megtudtuk azt is, hogy mi történik a műtött cicákkal.

– Amennyiben teljesen vad és emberi kéz érintését nem viseli el a cica, akkor visszakerül az élőhelyére ivartalanítás után. A másik lehetőség a gazdikeresés. Ez akkor lehetséges, hogyha kölyköket, vagy olyan cicát találunk, akin látszik, hogy korábban volt már valamilyen kötődése az emberhez, talán egykor gazdis is lehetett. Az ivartalanított macskák nemzetközi jelölést kapnak, egy pici részt lecsippentenek a bal fülükből. Az egyik cicánk, aki nemrégen gazdisodott, különleges eset. Mivel kezdetben egyáltalán nem tűnt szelídnek, ezért először visszahelyeztük az utcára. Azonban két hónappal a műtét után egyre bújósabb lett, még az ételt is otthagyta a simogatásért. Pár hete visszakerült hozzám egy csúnya fülgyulladás miatt, és amikor abból felgyógyult gazdikereső lett – mesélte Angéla.

(A borítóképen: Fábián Angéla és egy mentett cica)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában