Változás közben – ami soha nem lesz olyan, mint volt

Erős eleme Kozma István szerzői válogatásának a változás ábrázolása: a 2020-ban lapunk számára készült képei gyakran az átmenetet mutatják.

A volt és a lesz között

Valami többé nem lesz már olyan, amilyen volt. Az előzmény nem mutatkozik, a végső következmény valahol a jövőben rejtőzik. Ami következik, még nem látható, másik fotográfia témája lehet.

Addig is, itt figyeljük az év felvételeit – amiket fontosnak tart megmutatni a nézőknek a 2020-as termésből.

A köztes időt rögzíti a történet: lerobbantják a gyárkéményt, emberek tűnnek fel a düledék betondarabjai között. Valami fölöslegessé vált, végleg megváltozik a táj, új látvány születik. Tárgyszerű, pontos, érzelmektől mentes kompozíció, pedig az égre mutató építmény biztosan hiányzik majd azoknak, akiknek eddig az életük vagy legalább a látómezejük része volt.

Házat bontanak – a felvétel a festők alkotói módszerét idézi: átfogalmazódik a valóság, új, átmenetiségében is erős színes foltot hagy a volt otthon.

Sérült az erdő, fa dőlt ki, nem az ember okozta a kárt, de az ő dolga ismét használhatóvá tenni a teret. Ezen iparkodik.

És egy szép változat a csend világából arra, hogy valami, ami egyszer volt, ugyanúgy aligha ismételhető meg még egyszer: a halak egymás útját keresztezik a Hámori-tó vizében. A találkozás mozdulatát néhány kör jelzi a felszínen.

A masszívan velünk élő járvány is tünékeny pillanatként kerül elénk: a játszóteret az újranyitás előtt fertőtleníteni kellett. A tavaszi lezárás vége felé járhatunk, de még mindig a karanténéletben. Éppen az hiányzik a képből, ami a játszótér használati értékét és az értelmet adja: a harsány felszabadultság, a gyermeki öröm. Közös tapasztalatunk a folytatás, hogy az átmeneti állapot hol rövidebb, hol hosszabb – a maszkok velünk maradtak, a fotó ezt a jármű üvegében tükröződő emberalakok sokszorozásával teszi plasztikussá, szinte térszerűvé.