terjeszkedés

2020.09.27. 18:30

Debrecenben is lesz Pizza, Kávé, Világbéke

Encsről indultak, Miskolcon folytatták, most pedig Hajdú-Biharban is megismerik a pizzájukat.

Hegyi Erika

Fotós: Kozma István

Fotós: Kozma István

Encs és Miskolc után Debrecent is meghódítják a Dudás testvérek, akik az Anyukám Mondta éttermükkel felírták városuk, Encs nevét az ország, de még a világ gasztronómiai térképére is. Vendéglőjük a Dining Guide-toplista első helyén található, idén pedig az év vidéki étterme díjat is elnyerte. Újabb tervük, hogy Debrecenben is nyitnak egy Pizza, Kávé, Világbéke nevű helyet, ami Miskolcon már évekkel ezelőtt meghódította a finom falatokra és illatos kávéra vágyók szívét (és persze gyomrát). A név és a kínálat marad, csak a város lesz más.

Erő és fantázia

Dudás Szilárd, az étterem egyik tulajdonosa elmondta, amikor a terjeszkedés szóba került, akkor egyedül Miskolc jött számításba, hiszen a testvérével itt jártak iskolába, sok barátjuk és rokonuk él a megyeszékhelyen, és közel van Encshez. Akkor úgy gondolták, hogy tovább nem bővülnek, de felbuzdultak a miskolci üzlet sikerén, így kerestek egy másik várost, ami még nincs túl messze Encstől. Ha megépül az M30-as Encs–Miskolc szakasza, akkor pedig még hamarabb eljutnak Debrecenbe.

Mint Miskolcon, itt is a főutcán lesz az üzletük, és szintén egy patinás épület nagy belmagasságú helyiségét választották

az új „világbékének”. Ez fontos volt számukra, jegyezte meg Szilárd. Azt nem tudta megmondani, hogy mikor nyitnak, de a kínálat ugyanaz lesz, mint Miskolcon. Már keresik a debreceni munkaerőt. Persze az első hetek felfokozott érdeklődése miatt a debreceni munkatársakat még a miskolci és az encsi dolgozók is segítik majd.

Megtudtuk: Miskolcon fél-egy év alatt már nyereségesen tudták működtetni üzletüket. Bár először kis fenntartással fogadták a vendégek a megszokott, kerek pizza helyett a római tepsiset, de aztán mindenki rájött, hogy ebben a pizzában is nagy erők és rengeteg fantázia lakozik, fogalmazott Szilárd.

(A borítóképen: Az Aperitivó gasztronómiai rendezvényen a Pizza, Kávé, Világbéke előtt)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában