2020.09.08. 13:30
Baráti köteléket erősít a Komatál program
Egy régi szokást elevenít fel és tesz élővé ez a kezdeményezés.
Fotó: Tóth Balázs
A Kossuth Rádió szombati mezőkövesdi programja alkalmat adott arra is, hogy a Komatál program szóba kerüljön.
Finom és egészséges
Tóth Csaba, a Nemzeti Művelődési Intézet miskolci irodájának vezetője a gasztrobusznál elmondta: szakmai háttérintézményként szívesen segítik a rádiósok munkáját. Egyik programjuk a Komatál. Ez a családi, a szomszédsági, a baráti kötelékeket megerősítő szokásra épül. Az idősebbek bizonyára emlékeznek rá, régen ez úgy működött, hogy amikor az újszülött a világra jött, a kismama környezetében élők, szomszédok, rokonok egymást felváltva vitték az ebédet a családnak. Ezt a lassan feledésbe merülő hagyományt szeretnék feleleveníteni. Ez 2018 decemberében az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával együttműködve alkotói pályázattal vette kezdetét.
A Kossuth Rádió Mezőkövesden
Mezőkövesden gyönyörű komatálakat állítottak ki, sokan megcsodálták a szebbnél szebb kerámiákat a gasztrobuszban, ahol a helyi specialitásokat készítették el mesterszakács és helyi asszonyok segítségével.
Prohászka Béla Venesz-díjas mesterszakács azt mondta: ő is tanul. Szereti a helyi sajátosságokat. A mezőkövesdi asszonyok töltikelevest, krumplikalácsot és pipicske kalácsot (édes kelt tésztát) készítettek most. A Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnökeként azt mondta Prohászka Béla: vállalásuk, hogy a magyar termékeket népszerűsítsék, itthon és külföldön. A magyar konyhát sokan bírálják, hogy zsírosak, fűszeresek az ételeink. Ezt kell megcáfolni, mondta mosolyogva. Mert szerinte a magyar konyha, ha jól van elkészítve az étel, akkor finom és egészséges.