„Az egész olyan természetes, mint hajnali köd a réten”

Gábort leginkább a metál zenei körökben mozgók ismerhetik, hiszen Slytract nevű zenekarával igen szép sikereket értek el. Ők voltak a legendás Cannibal Corpse előzenekara is néhány éve, emellett világhírű metálzenészekkel dolgoznak együtt. Néhány éve azonban egészen más stílusban is kipróbálta magát az énekes-gitáros: az elektronikus-pop zenében. Az A Way projekt Volna más című klipjét pár napja posztolta a közösségi oldalán. A lebegő hangulatú dal csodaszép szövegével magával sodorja a hallgatót – a kommentek szerint még azt is, aki nem igazán hallgatja az efféle zenét.

– Kezdjük az elején: hogyan és mikor kerültél kapcsolatba a zenével?

– A zenével egészen korán kapcsolatba kerültem. Emlékszem, a Dire Straits és Modern Talking már gyermekként is nagyon tetszett, apám bakelitgyűjteményéből halásztam a lemezeket. Az igazi áttörést azonban a rock ’n’ roll hozta meg. Azonnal elkapott a hangulat, egyből tudtam, hogy egy új világba érkeztem, és csillapíthatatlan vágyat éreztem arra, hogy megváltsam a világot. Imádtam hallgatni a lemezeket, olvasni és fordítani a dalszövegeket, rocksztár akartam lenni. Diákként elmentem nyári munkára, hogy vegyek magamnak gitárt és erősítőt, aztán megállás nélkül csak gitároztam, és ugráltam a tükör előtt. 15 éves voltam, amikor a Tankcsapda bedarált, utána eljutottam a metál zene legextrémebb vizeire, mára pedig már egészen széles palettán mozgok. Szeretem a house zenét és a grindcoret is, de nyilván minden stílusból a minőségi és egyedi produkciókat kívánom. Méghozzá fanatikusan.

– A Slytract stílusa igencsak eltér az A Way-étől. Mi vezetett ebbe az irányba, mi vagy ki volt rád hatással?

– Nálam ez a side-projekt dolog a a 2005-ben alakult extrém metalt játszó zenekarom, a Slytract mellett nőtt fel, illetve azzal párhuzamosan alakult ki. Akkoriban a Slytracttel rengeteget koncerteztünk, nonstop mentünk, lemezeket adtunk ki, és úgy általában éltük a rock ’n’ roll kimeríthetetlen fogalmát. 2008-2009 környékén elkezdtem magam beleásni a stúdiózásba, mert újdonságra vágytam. Hozzáláttam egy házi stúdió berendezéséhez, amit egyébként a mai napig igyekszem fejleszteni, sőt kell is fejlesztenem. Következetesen csinálom: megnézem az új dolgokat (szoftverek, hardverek, pluginek, stb.), és ha valami illik a koncepciómba, akkor rárepülök, megveszem. Természetesen zeneileg is igyekszem magamat, illetve a tudásomat karbantartani, a gyengeségeimet gyakorlással fejleszteni folyamatosan. A tanulás híve vagyok, egyébként civilben pedig történelemtanárként dolgozom és imádom. Imádom a könyveket, az olvasás, a könyvekben való elmerülés nekem egy óriási inspiráció az élethez. Mondhatom, hogy igazán változatos, kiegyensúlyozott és boldog életet élek, de olvasás közben mindig rádöbbenek, hogy mennyi régi és új érzéssel vagyok képes kapcsolatba kerülni – még mindig.

Visszakanyarodva, az évek alatt sok dalt írtam, sok ötletet vettem fel, sok demót készítettem. Állandóan kísérleteztem, amelyből fakadóan zeneileg is elmentem más irányokba, azaz a riffeken, torzított gitárokon és blastbeat témákon kívül, egészen dallamos dolgokat is írtam. Ötlet ötletet követett, aztán szépen épült minden egymásra. Elterveztem, mit szeretnék, művésznevet találtam ki, kislemezt csináltam. Mondhatom, hogy mostanra szépen kialakult ez a side-projekt koncepció, azaz tökéletesen működik a Slytract mellett.

Az én legnagyobb hatásom vagy példaképem ilyen vonatkozásban a Hypocrisy / PAIN / Lindemann alapembere, Peter Tägtgren. Zenész, hangmérnök, egy lángész. Kimondottan az elektronikus vonalról pedig David Guetta volt számomra meghatározó még anno, de ahogy a rock-metál világából, úgy az elektronika-pop világából is számos olyan előadó, zenész és producer van, aki le tud nyűgözni. A már említett két emberen kívül néhány az örök és új az kedvencek közül: David Gilmour, Mark Knopfler, Alexi Laiho, Axl Rose, Slash, Shagrath, Silenoz, Henri Koivula, Till Lindemann, Jens Kidman, Paul Kalkbrenner, Arno Cost, Avicii, Morten, Showtek, Lukács László, Bagossy Brothers, Tóth Gabi és az az igazság, hogy még nagyon sok mindenkit sorolhatnék.

– Hová tudod helyezni az életedben, a zenei karrieredben az A Way-t?

– Nem is tudom. Az életem része. Én vagyok. Csinálni akarom, csinálni fogom, csinálnom kell. Az, hogy mi lesz az út vége – hogy stílusos legyek –, azt bizonyosan nem tudhatom, így azt meghagyom az Istennek. Nekem „csak” végig kell sétálnom az úton addig, ameddig tehetem.

– Hogyan tudod összeegyeztetni a Slytractet a szólóprojekteddel?

– Fentebb már ezt érintettem, és igen: mára már kiegyensúlyozottan működik a kettő együtt. Az is igaz, hogy volt idő, amikor úgy éreztem, hogy az egyik fontosabb, mint a másik. Azaz könnyebben „elcsábultam”. A hangsúly itt a csábuláson van, mert azt gondoltam, hogy szó szerint ki kell kukáznom az egyiket a másik javára. Butaság. Mára már tudom, hogy a megfelelő egyensúly a legfontosabb, vagy legalábbis szerintem elengedhetetlen az életben. Az enyémben bizonyosan. Csinálom tehát mind a kettőt, a magam (magunk) tempójában a kellő hangsúlyokkal.

A Slytract 2012-ben feloszlott, de ez az állapot csak pár évig tartott, ugyanis 2017 júniusában újjáalakultunk, akkor például letettem az A Wayt mert tudtam, hogy „Slytract-idő” van és az 150%-ot igényel. Azonban nem dobtam el az A Way oldalamat, nem csapongtam, tudtam, hogy vissza fogok hozzá térni. Látod, eltelt majdnem három év, és most itt van, kész az új A Way produkció a Volna más, amely mellett – vagy vele párhuzamosan – pedig megy a Slytract. Ha már itt vagyunk, akkor némi Slytract infót is megosztok: készülnek az új dalok, alakítjuk a terveinket, és ha minden körülmény így marad ahogy jelenleg is áll, akkor október 2-án lesz egy fellépésünk Budapesten. Tavaly volt utoljára koncertünk, szóval jó lesz ismét a deszkákon állni.

– Hogyan fogadták a zenésztársaid, hogy „lágyabb vizekre eveztél”?

– Semmi extra nem volt. Értem ezt a mostani időkre. Régen amikor még csapongtam, akkor azért voltak vitáink, veszekedéseink, balhéink szinte napi rendszerességgel, de elsősorban nem is a zenei oldal vagy az abból fakadó újdonságok miatt, hanem sokkal inkább a hozzáállásom, hozzáállásunk okozta problémákból eredően. Nyilván mindenkinek megvannak a maga, a mások számára nehezebben elfogadható tulajdonságai, az olyanok, amelyek miatt legszívesebben leütné a másikat egy méretes serpenyővel, de valahogy aztán minden rendeződik. Türelem, türelem, türelem. Annak idején én tényleg nagyon elviselhetetlen tudtam lenni, és ezeket a csatákat jellemzően Tomival (Galántay Tamás, Slytract dobos) vívtuk meg. A lágyabb vizek kapcsán pedig fontosnak tartom kiemelni, hogy nálunk azért mindenki kellően nyitott. Mindenféle zenéket hallgatunk, sőt művelünk. Tamásnak is vannak projektjei, Marci (Bencze Márton, Slytract basszusgitáros) is dolgozik folyamatosan a synthwave anyagain, szóval támogató szellemben állunk a másik munkáihoz.

– Teljesen egyedül szerzed a dalokat?

– Teljesen. Mármint ami az A Way zenéjét illeti. A Slytract már kicsit másképpen működik. A dalok jelentős része, az alaptémák, a gitártémák, adott esetben billentyűk tőlem származnak, de végleges formát akkor öltenek amikor Tomi kitalálja a dobokat, vagy a többiek kiegészítik, elvesznek belőle, még akkor is, ha egy komplett dalt szállítok le. Így négyen vagyunk egység, kellően határozott attitűddel. Az A Way kapcsán pedig ahogy mondtam, szólóban csinálom a dolgaimat. A dalaim legnagyobb kritikusa egyébként az egyik nagybátyám. Előfordul, hogy hónapokig szöszmötölök egy dallal, majd egy, esetleg pár hallgatás után közli, hogy „ez nagyon gyenge, dobd ki a kukába úgy ahogy van”. Nem igazán beszél mellé. Én pedig állok megsemmisülve és (akkor még) nem értem. Hagyatkozom a véleményére, mert jó meglátásai vannak. Laikus, tehát nem foglalkozik zeneszerzéssel, de az ízlése kifinomult. A Volna mást egyből dicsérte, egy másodpercig sem gondolkodott, egyből betalált a dal.

– Milyen az alkotás folyamata nálad, hogyan születnek ezek a zenék?

– Elkészítem otthon a demókat, elképzelem kivel, kikkel szeretnék dolgozni, például énekes-énekesnő, hangmérnök, klipes stáb, satöbbi. Aztán irány a stúdió. Ha valamit kell, újra rögzítjük, majd következik a keverés és maszterizálás. Az utóbbi kettő az a fázis, amely hosszabb időt igényel, legalábbis nálam biztosan, hiszen rá kell pihennem. Friss füllel, többször akarom érezni, hogy tetszik a dolog. A hangzás rengeteget számít és addig amíg nem „maxoltam ki” mindent, azaz nem néztem meg minden olyan ötletet, ami eszembe jut, nem hallgattam meg minden olyan verziót, ami szóba jöhet, addig egyszerűen nem lehet vége a munkának. Nem lehet vége a dalnak. Ez természetesen így volt a Volna mással is, a dalt a HangArt stúdióban véglegesítettük, Károly Tomival. Ez egyébként tipikusan az a dal, amely a dalszerzéssel és a demó felvételével együtt mindössze egy éjszakát vett igénybe. A sokadik egy éjszakát persze, hiszen rengeteg éjszakát stúdióztam már át. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a milliomodik alkalommal is beültem az otthoni stúdiómba, aztán hajrá. Onnantól kezdve, hogy a kezembe vettem a gitárt, már jött is a dallam, egyből megszülettek a szólamok, a dobok, a szintik, tehát gyakorlatilag 95%-ban minden összeállt elsőre. A folyamat 7-8 órát vett igénybe egyhuzamban, aztán következett a rápihenés. A helyzet az, hogy ugyanúgy tetszett másnap is, és pontosan tudtam, zsigerből éreztem, hogy mi a következő lépés. Görcsölés nélkül zajlott minden, az egész olyan természetes volt, mint hajnali köd a réten. A dal nagyon nagy erőssége az ének. A dalszöveg kapcsán kiemelem, hogy szerzőtársam volt Veres (Gaobr) Gábor, aki a Watch My Dying zenekar frontembereként bizonyosan sokak előtt ismert. Amellett, hogy Gábor egy kiváló ember, egészen egyedi és stílusos szövegíró. Visznek magával a sorai, olvasásuk közben folyamatosan villognak előtted a képek, hullámoznak az érzéseid, és lenyűgöz, hogy a szavakat milyen különleges kontextusba tudja helyezni. Örülök, hogy együtt dolgoztunk. Komplett részeket írt Gábor és írtam én is, úgy gondolom a kettő tökéletesen passzol egymáshoz.

– A Volna mást Ljubov is énekli vagy ő csak a klip szereplője?

– Ljubi a klip szereplője, nem ő énekel a dalban. Az énekes hölgy nem szerepel a videóklipben.

– Milyen volt ez a forgatás?

– Kiváló. Tényleg. Nagyon jól éreztem magam, és abban is biztos vagyok, hogy minden résztvevő kellemes élményekkel lett gazdagabb. A forgatásnak három fő része volt: először felvettük a nappali jeleneteket, utána következett az éjszakai forgatás, majd a reggeli napfelkeltében sétálós jeleneteket rögzítettük, mindegyik részt a megtervezett sminkkel és ruhával. Egy klipforgatás nagyon kemény munka: sok energiát, sok koncentrálást, rengeteg türelmet és fegyelmezettséget igényel. Nyilván van terv, egy megírt forgatókönyv, profi kamerák, eszközök, de a spontaneitás csodákra képes. Érdemes „használni”. Kiváló stábbal dolgoztam együtt ezúttal is, büszke vagyok az eredményre.

– Milyen visszajelzések érkeznek ezzel a projekttel kapcsolatban?

– Nagyon-nagyon pozitív visszajelzéseket kapok, és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy gyakorlatilag minden korosztály lelkesedik érte. Nincs okom panaszra. A legkevésbé sincs. Most dolgozom a dal népszerűsítésén, élvezem minden percét.

– Hány dal van a tarsolyodban, várható a közeljövőben lemez?

– Jelen helyzetben egy A Way lemeznek nem igazán látom értelmét, arról nem is beszélve, hogy 2020-ban egy lemez készítését még a nagyok is kétszer meggondolják. Dalok kiadásában és promóciójában gondolkodik mindenki. Ezzel nem azt kívánom mondani, hogy akkor azt kell csinálni amit mindenki csinál, sőt, de a jelen zenei helyzetben (jó néhány éve így van már) sokkal inkább látom hatékonyabbnak egy dal, esetleg pár számos EP kiadását. Egyszerűen nincs értelme 10-12 számot tartalmazó lemez kiadásának, mert könnyen elsikkadnak a dalok. Dömping van. A Way dalok, illetve azok demó formában már vannak készen, igen. Több is. Folyamatosan dolgozom, de most még várok, a fókuszban jelenleg a Volna más áll.