Hajdú-Bihar

2011.10.04. 11:15

Hajdú-Bihar megyében élnek a legerősebb emberek

Pusztaottlaka - Három hajdú-bihari versenyző is részt vett az országos bajnokságon.

Pusztaottlaka - Három hajdú-bihari versenyző is részt vett az országos bajnokságon.

Az idén is megrendezték hazánk legrangosabb erősembere országos bajnokságát, amelynek a múlt hétvégén Pusztaottlaka adott otthont. A viadalra kilenc fő kvalifikálta magát az országból, ahová a kelet- és a nyugat-magyarországi selejtezőkből lehetett bejutni, valamint az előző év első és második helyezetje autómatikusan részt vehetett az eseményen. A kétnapos megmérettetésen kétszer négy számban mérkőztek meg a versenyzők. Első nap kamionhúzással kezdődött, majd zsák vállra vétellel folytatódott, valamint apolló-nyomással és egy vegyes számmal fejeződött be.

A következő nap sem kellett attól tartnai, hogy a versenyzők nem fáradnak ki: ekkor mellről guggolással kezdtek a fiúk, majd súlydobással és zsákcipeléssel folytatták a bajnokságot, zárásképpen kőgolyó emeléssel fejezték be a versenyt. A vidala végeztével kialkult a végeredmény, amely a megyei versenyzőink dominanciáját mutatja: a földesi Szabó Zsolt lett az első, nyolcból öt versenyszámot nyerve, harmadik helyen az egyeki Sárai István végzett, míg tisztes helytálással a hajdúszoboszlói Lukács Krisztián – a legerősebb rendőr – a kilencedik helyen zárta a sort. Kijelenthető: az idén is bebizonyosodott, hogy még mindig Hajdú-Biharban vannak az ország legerősebb emberei.

HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!