2006.12.15. 15:14
Nincs újabb panasz a spanyolországi narancsszedő munkával kapcsolatban
<p>Bár a héten egy újabb harmincfős csoport érkezett Spanyolországba, a narancsszedő munkára, azóta senki sem panaszkodott a kinti állapotokkal kapcsolatban. Korábban azonban több magyar is sérelmezte a főkonzulátuson, hogy nem azok a körülmények fogadták őket, mint ami az álláshirdetésben szerepelt.</p>
Ezen a héten egy újabb 30 fős csoport érkezett a spanyolországi Valencia közelébe, ahol narancsszedési munkát kínáltak magyaroknak. Korábban már 80 ember kiutazott, közülük azonban többen is panaszkodtak a barcelonai magyar konzulátuson. Egyebek mellett amiatt, hogy az ígért folyamatos munkát kint nem tudják biztosítani, és azt is, hogy a korábban meghatározott helyett sokkal rosszabb körülmények között kaptak szállást. A kiutazóknak csaknem fele - a tervezettnél hamarabb - azóta már vissza is tért Magyarországra.
A legutóbbi csoporttól azonban eddig egyetlen panasz sem érkezett - mondta el a Független Hírügynökségnek Szabó Ferenc, főkonzul. Hozzátette: ő közben beszélt annak a cégnek a vezetőjével, aki a magyar közvetítőn keresztül toboroz munkaerőt. Állítása szerint igyekeznek minden törvényt betartani.
Szabó László elmondta azt is: bízik benne, hogy tisztázódnak a problémák. Reményei szerint, hogyha voltak is törvénytelenségek, akkor azok megszűnnek.