2011.08.08. 07:00
Megalázták Janicsák Vecát: lezavarták a színpadról
Megalázó közjáték miatt kellett lezárnia soltvadkerti koncertjét Janicsák Vecának. Az utána fellépésre érkező Republic menedzsere ugyanis egész egyszerűen leparancsolta őt a színpadról.
Megalázó közjáték miatt kellett lezárnia soltvadkerti koncertjét Janicsák Vecának. Az utána fellépésre érkező Republic menedzsere ugyanis egész egyszerűen leparancsolta őt a színpadról.
Sok száz néző figyelte áhítattal Janicsák Veca és zenekara előadását, amint a 2011-es Soltvadkerti Sörfesztiválon játszották legsikeresebb dalaikat. Kicsivel később kezdték a koncertet, mint ahogy meg volt hirdetve, mert az előttük lévő produkció elhúzódott. Az X-Faktor legjobb női előadóját azonban mindez nem zavarta, hallgatta az előadást, viszont így nagyjából húsz perc csúszásba kerültek.
Akkor még nem jutott eszükbe, hogy ez a kis időzavar a fellépésük méltó befejezésébe kerülhet. Amikor arra készültek, hogy az utolsó két dallal lezárják a koncertet, megjelent Vecáék mellett a színpadon a soron következő együttes, azaz a Republic menedzsere, A. Miklós. A férfi közölte velük, hogy nekik egy órára van szükségük, hogy a zenekar be tudjon állni, és felszólította őket, hogy hagyják el a színpadot. A Vecáért rajongó közönség érthető módon nem örült a dolognak, ki is fejezte nemtetszését.