Marsutazás

A múlt szerdán úgy éreztem, hogy ötöst értem el a lottón. Erre persze a valóságban annyi esélyem van, mint arra, hogy az InterCity egyik szerelvényén összefussak Farkas Bertalannal, az első magyar űrhajóssal. Egy a negyvenmillióhoz, és ez mégis megtörtént: a vak véletlen folytán Berci mellé kaptam helyjegyet. Kolodzey Tamás jegyzete.

A Szojuz–36 kutató űrhajósa – aki először látta kis hazánkat odafentről – régi ismerősöm, az 1980 májusában történt repülését hónapokkal követő miskolci útját is volt szerencsém végigkövetni. A vonaton szóba hoztam neki korunk legizgalmasabb kozmikus témáját, a 2035-re prognosztizált marsutazást. Egyik leghíresebb honfitársunk ekkor belelendült, és Tokajig abba sem hagyta.

Tudod – mondta – a mai végsebesség növelésével és a most még megoldhatatlan műszaki problémákkal – például a hajtóművel, az üzemanyaggal, a landolással és az ottani felszállással – majd eljátszanak a mérnökök, de az élettani kérdések ettől sokkal izgalmasabbak.

Az asztronauta percekig sorolta a kulcsszavakat: súlytalanság, centrifugális és nehézségi erő, gravitációs gyorsulás, sugárzás, oxigénellátás, táplálkozás, anyagcsere, higiénia, lelki–fizikai egyensúly, csontritkulás, betegségek leküzdése, hiszen nem lehet kihívni a háziorvost.

Egy év oda, néhány nap a vörös bolygón, egy esztendő vissza, de hogyan? Ébren vagy félig hibernálva? Mert a majdani misszió főeleme az, hogy a kilövés előtt retúrjegyet kell adni a pilótáknak.

- Kolodzey Tamás -