Szabolcs-Szatmár-Bereg

2011.07.02. 13:51

Nemzetközi utcaszínházi fesztivál Nyírbátorban

Nyírbátor, (MTI) - Új-zélandi, finn, lengyel, román és magyar művészek fellépésével rendezik meg július 8. és 10. között a Szárnyas Sárkány Hete 29. Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivált Nyírbátorban.

Nyírbátor, (MTI) - Új-zélandi, finn, lengyel, román és magyar művészek fellépésével rendezik meg július 8. és 10. között a Szárnyas Sárkány Hete 29. Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivált Nyírbátorban.

A programon nyolc helyszínen 32 rendezvényt láthatnak az érdeklődők, akik most is térítésmentesen szórakozhatnak egy hét végén át a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban.    A műfaj hazai neves szereplői közül fellép a Kuckó Művésztanya, a Taurin Cirkuszcsoport, a Kovács Műhely, az ORT-IKI és a Sárkányfiókák, valamint Pályi János és Bábszínháza, továbbá a Tintaló, és az UtcaSzak, míg Romániából a Liliput, Lengyelországból pedig a Teatr Akt Társulat.    A fesztiválon önálló, Nem viccelek, csak játszom című műsorával szereplő lesz Pregitzer Fruzsina, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vezető művésze is. Rajta kívül szóló-, és triószámmal mutatkozik be Eszes Fruzsina, Szőke Szabolcs és Váczi Dániel, valamint az új-zélandi Kim Potter.   

Több koncertet is rendeznek a finnországi Hejnola Big Band, valamint Halmos Béla és a PG Csoport, Jáger Éva és Tokodi Gábor, Fehérváry Lilla és Kátai Gábor, valamint a romániai Szászcsávási Banda részvételével. Liszt Ferenc zongoraművei is felcsendülnek a fesztiválon Mándi Ákos előadásában, míg a Madárdal Zenekar mese- és táncházzal, a Főnix Néptáncegyüttes pedig kánkánnal szórakoztatja a nagyérdeműt. Népzenészek, zsonglőrök és mutatványosok szintén résztvevői lesznek a fesztiválnak, s a Papok rétjén vurstli is üzemel majd, sőt sárkányépítés és eregetés ugyancsak szerepel a programban.   

Két kiállításra is várják ez érdeklődőket: a Szegedi Szépmíves Céh tárlatát július 8-án nyitják meg a Báthori István Múzeumban, Széman Richárd fotókiállítása pedig július 9-től lesz látható a nyírbátori római katolikus templomban.  A nyírbátori fesztivált látványos sárkányégetés zárja jövő vasárnap este.

-MTI-

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!