Sport

2014.09.02. 11:47

Italee Lucas - Egy jó szezon után a WNBA?

Miskolc - A Diósgyőr amerikai kosárlabdázója május közepén még Afrikában játszott.

Miskolc - A Diósgyőr amerikai kosárlabdázója május közepén még Afrikában játszott.Vasárnap érkezett meg Miskolcra, és hétfőn délelőtt edzésbe is állt az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapatának új irányítója, az amerikai Italee Lucas. A 25 éves kosarast a piros-fehérek szakvezetője, Miguel del Jesús Lopez Alonsó jól ismeri, hiszen játszott szűkebb pátriájában, a spanyol bajnokságban, és ellenfélként sok kellemetlen pillanatot szerzett neki. A 172 centis játékos középiskolásként kétszer vezette győzelemre csapatát az állami bajnokságban. Tagja volt az U18-as és az U19-es amerikai válogatottnak is, ez utóbbival 2007-ben világbajnoki címet szerzett. Ezt követően kosárlabda-karrierjét a North Carolina egyetemen folytatta, a diploma megszerzése után pedig szerződtette a WNBA-ben szereplő Tulsa Shock csapata. Ezt követően előbb az izraeli (Ramat Hasharon), majd a román (Satu Mare) aztán a spanyol (Hondarribia) bajnokságokban szerepelt, ez utóbbiban 17,9-es pontátlaggal. A 2013/14 évi szezonban az Afrika Klub Bajnokság győztes angolai Inter Clube csapatában játszott, ahol megválasztották a versenysorozat legértékesebb játékosának (MVP).

Milyen volt Afrika?

Az irányítót az első diósgyőri edzése után előbb arról kérdeztük, hogy milyen volt Afrika?

– Érdekes, különleges – felelte Italee Lucas. – Erős csapatban játszottam, és sok sikerélményben volt részem. A menedzserem javaslatára mentem oda, amit nem bántam meg, tényleg sok szép emléket gyűjtöttem össze, de azt kell, hogy mondjam így utólag, hogy Európát azért jobban szeretem, komfortosabb, kellemesebb környezet.

Mint megtudtuk: az Afrika Klub Bajnokság május közepéig tartott, és a nyarat otthonában, Californiában töltötte Italee Lucas.

– Az elmúlt hetekben már folyamatosan edzettem, hiszen a Diósgyőr ajánlatára már korábban igent mondtam, és tudtam, hogy amikor itt munkához kezdek, elvárják tőlem, hogy megfelelő állapotban legyek – válaszolta arra a kérdésre a 25 éves játékos, hogy mennyire volt fárasztó az első tréning, majd arra a kérdésre, hogy mit tapasztalt az első foglalkozáson, így felelt: – Úgy tűnik, hogy az új csapattársak ügyesek, azt látom, hogy azok a komoly célok, amelyekről a szerződtetésem során szó esett, kellő alappal bírnak. Lehet, hogy korai még ezt mondani, de számomra így elsőre úgy tűnik, hogy ez egy jó közösség lesz, olyan, amelyik győzelmekkel fogja tudni ezt igazolni.

Nem ismerte

Arra is kíváncsiak voltunk: mielőtt aláírt volna, mit tudott a magyar bajnokságról, a DVTK-ról?

– Különösebben nem ismertem, sem a magyar bajnokság, sem a DVTK erejét, persze azt tudom, hogy tavaly a bajnokságban a 4. volt a csapat és az Európa Kupában is szerepelt, illetve tudom azt is, hogy előrelépésben gondolkodnak, és azon leszek, hogy ebben segítsek – tudtuk meg az amerikai kosarastól, aki arra a kérdésünkre, hogy egykori U19-es világbajnokként, korábbi WNBA játékosként szeretne-e még visszakerülni ez utóbbi küzdelemsorozatba, így válaszolt: – Természetesen. Tavaly erre nem volt lehetőségem, mert a WNBA edzőtáborok áprilisban, május elején elkezdődtek, és nekem május közepéig szerződésem volt, de tudtommal a magyar bajnokság az Európa-bajnoki döntő miatt április közepén véget ért, úgyhogy egy jó szezonnal lehet erre esélyem.

Italee Lucas szeptember 7-én, 17.00-tól Győrben, a Hat Agro-Uni Győr – Aluinvent-DVTK edzőmeccsen mutatkozik be, a két csapat ezt a meccset egykori edzőjük, a tavaly elhunyt Tapodi Péter emlékére játssza.

ÉM-BCS


Az Aluinvent-DVTK szeptemberi edzőmeccsei

  • Szeptember 7. (vasárnap), 17.00: Hat Agro-Uni Győr – Aluinvent-DVTK (Győr, Tapodi Péter emlékmérkőzés)
  • Szeptember 13. (szombat), 17.00: Aluinvent-DVTK – Cassovia Kosice (Miskolc)
  • Szeptember 19-21. (péntek-vasárnap), Igló, 8 csapatos nemzetközi torna
  • Szeptember 19. (péntek), 11.00: Szpartak Moszkva – Aluinvent-DVTK (Igló)
  • Szeptember 19. (péntek), 16.00: Good Angels Kosice – Aluinvent-DVTK (Igló)
  • Szeptember 20. (szombat), 16.00: Spisska Nova Ves – Aluinvent-DVTK (Igló)
  • Szeptember 21. (vasárnap), ?: helyosztó
  • Szeptember 27. (szombat), 17.00: Cassovia Kosice – Aluinvent-DVTK (Kassa)

  • Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!