Sport

2013.10.03. 11:56

Budapest Rally - A fővárosban élesedik a harc

Ahogy közeledünk az első osztályú rallybajnokság végéhez, úgy élesedik a küzdelem az élbolyban. Két versenyhétvégével a vége előtt a címvédő őrzi vezető pozícióját, ami a matematika mellett lélektanilag is fontos Kazár Mikinek és Szőke Tominak. A Maximmun Racing Team párosa mostantól gőzerővel készül a soron következő feladatra.

Ahogy közeledünk az első osztályú rallybajnokság végéhez, úgy élesedik a küzdelem az élbolyban. Két versenyhétvégével a vége előtt a címvédő őrzi vezető pozícióját, ami a matematika mellett lélektanilag is fontos Kazár Mikinek és Szőke Tominak. A Maximmun Racing Team párosa mostantól gőzerővel készül a soron következő feladatra. A Budapest Rally hosszú évek után tért vissza az ORB versenynaptárába, és a hírek szerint teljesen új, a versenyzők számára ismeretlen szakaszokon zajlik majd a csata. Október 4-én (pénteken) a fővárosiak is láthatják a legjobb hazai párosokat, másnap pedig a gyorsaságikat a Pilisben bonyolítják le. A céldobogó Szentendrén lesz.

- Mi is csak ennyit tudunk erről a hétvégéről – tette hozzá Kazár Miki. – A Vajdahunyad Vára elől rajtolunk, majd a Városligeti Műjégpályán lesz egy prológ. Másnap pedig a Pilisben nyomjuk a gázpedált. Rég volt már Budapest Rally, ezért nagyon örülünk, hogy visszatérünk a fővárosba. A tőlünk megszokott alapossággal készülünk föl a feladatra, mert nagyon szeretnénk ismét győzni. Remekül kezdtük a bajnokságot, vezetjük a pontversenyt, de a dobogó legmagasabb fokán májusban pezsgőztünk utoljára. Nagyon bízom benne, hogy valóban mindenki számára újak lesznek ezek a pályák, hiszen ez kiegyenlíti a riválisok közötti feltételeket. Mi egyébként borzasztóan jól tudunk alkalmazkodni az ismeretlenhez, így ettől egyáltalán nem tartok. Egy nap alatt tesszük meg az előírt versenykilométereket, feszített lesz a tempó, szeretjük, ha igazán pörgős a rendezés.

Veszprémben és Kassán egyaránt computer problémái voltak a Citroen Xsara WRC-nek. Éppen ezért a Maximmun Racing Team semmit nem bíz a véletlenre. Az olaszok minden alkatrésszel felszerelkezve, és két versenyautóval érkeznek Magyarországra erre a hétvégére.

- Egy bajnoki címet megszerezni mindig könnyebb, mint megvédeni. A képlet ugyan közhely, de igaz – reagált Szőke Tomi. – Mi viszont nagyon szeretnénk a pontverseny élén végezni. Miki az R4-es Mitsubishi után WRC-vel is győzni akar, én pedig idén először érhetek föl a csúcsra. Ez a cél, ez a szempont, mindent ennek rendelünk alá. Tisztában vagyunk az erőviszonyokkal, de tudjuk, mi a dolgunk. Továbbra is Herczig Norbiék számítanak az elsőszámú ellenfélnek. Budapesten és vélhetően a szezonzáró pécsi futamon is őket kell magunk mögött tartani. Nekem a kassai pályák is ismeretlenek voltak, ez pedig még inkább az lesz. Talán annyi a különbség, hogy ezúttal a többiek is rutintalanul vágnak neki a Budapest Rallynak. Ez lesz az igazi rally, ahol fejből egyetlen gyorson sem lehet végigmenni, a navigátorokra hatalmas felelősség hárul majd.

Kazár Miki jó hangulatban várja az idény ötödik versenyét. Erőt meríthet a kassai szerepelésből, valamint a napokban lezajlott magyar-lengyel quad csapatversenyből is.

- A Kassa Rallyn nem sikerült a legjobb lengyel párost legyőzni, ezután viszont Debrecenben szoros csatában lemotoroztuk őket – folytatta a Kazár Miki. – Hatalmas élmény volt egy olyan sportágban felülkerekedni rajtuk, amelyben a világ legjobbjai közé tartoznak. Nagyon örülök, hogy ez sikerült, és hogy kialakulóban van egy nemzetközi kapcsolat. Még október második felében lesz egy visszavágó Lesznoban. A csapat többi tagja is nagyon készül, jó érzés, hogy egy célért, a magyar sikerért ilyen sokan dolgoznak. Az lenne csak a nagy szenzáció, ha a magyar quadcsapat kint is győzni tudna. Előbb azonban valóban Budapestre koncentrálunk, hiszen akár vízválasztó is lehet az idény ötödik versenyhétvégéje. Kicsit már bizsereg a tenyerem, jó lenne már ott lenni a rajtvonal mögött, mert a harc valóban élesedik...


Az ORB állása négy futam után:

  • Kazár Miklós, Szőke Tamás (Citroen Xsara WRC) 73 pont
  • Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Fabia S2000) 68
  • Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX) 44
  • Bútor Róbert, Tóth Imre (Peugeot 207 S2000) 27
  • Balogh János, Holczer Dániel (Mitsubishi Lancer EVO IX) 26
  • Turán Frigyes, Zsíros Gábor (Ford Focus WRC) 25

  • Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!