Sport

2013.07.04. 13:40

Az még mindig kérdés: jön-e Rózsa?

Amint az köztudott, a DVTK szeretné leigazolni a Haladás kapusát, Rózsa Dánielt, ám a miskolciaknak ki kellene vásárolniuk szerződéséből a vasiak futballistáját, akit 2015 nyaráig köt kontraktus a zöld-fehérekhez.

Amint az köztudott, a DVTK szeretné leigazolni a Haladás kapusát, Rózsa Dánielt, ám a miskolciaknak ki kellene vásárolniuk szerződéséből a vasiak futballistáját, akit 2015 nyaráig köt kontraktus a zöld-fehérekhez. A borsodiak első pénzügyi ajánlatát nem találták elfogadhatónak Szombathelyen (az Észak-Magyarország információi szerint ez 5 millió forint volt, a dunántúliak pedig ennek a többszörösét kérték). Az Észak értesülései szerint a Haladás pénteken küldött egy „javaslatot” a Diósgyőrnek arról, hogy mennyiért lenne hajlandó megválni a 28 esztendős futballistájától, aki eddig 143 mérkőzésen szerepelt az NB I-ben. Nos, erre az összegre keddig nem érkezett válasz.

A napilap csütörtöki számában nyilatkozik a kapus menedzsere, Illés Zoltán, aki szerint Rózsa Dániel számára egyértelműen kihívás lenne Diósgyőrben szerepelni, szimpatikusak neki a célok, az a hangulat, ami a DVTK-t körülveszi, ettől még az sem tántorítaná el, hogy ezért el kell utaznia az ország másik végébe.

Hogy Rózsa ott lesz-e a piros-fehérek jövő heti edzőtáborában – amelyre július 8. és 17. között Bükön kerül sor – egyelőre tehát kétséges, az viszont szinte biztos, hogy a DVTK első büki felkészülési meccsét a román Sageata Navodari vívja majd, kedden 20 órától.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!