Nagyvilág

2011.05.03. 19:41

Szuperstátuszt kapott az ENSZ-ben az Európai Unió

<p>"Szuper-megfigyelői státuszt" kapott kedden az ENSZ-ben az Európai Unió, miután a 192 tagú szervezet közgyűlése megszavazta az erre vonatkozó javaslatot. Diplomaták szerint az EU-ra vonatkozó döntést követően más regionális csoport, például az Arab Liga, az Afrikai Unió, vagy a Karibi Közösség is hasonló "extrastátuszt" igényelhet majd az ENSZ-ben.</p>

Az Európai Unió már tavaly kezdeményezte a közgyűlésben a rangosabb pozíció megszerzését, ám akkor a kisebb ENSZ-tagállamok ellenállásába ütközött. Az AFP szerint az EU-nak nagyobb szerepet adó döntést ellenző országok ellenállásának megtöréséhez végül az EU külügyi főképviselőjének erőteljes lobbitevékenységére volt szükség. CatherineAshton állítólag a keddi végszavazás előtti utolsó órákban is tárgyalásokat folytatott a bizonytalan államok képviselőivel.

A kisebb ENSZ-tagok elsősorban azt találták aggasztónak, hogy az EU különjogot kap a közgyűlés előtti felszólaláshoz és a vitákban a válaszadáshoz. Lara Otto, Nauru képviselője például azzal érvelt a döntés ellen, hogy az Európai Unió "egy 28. hangot kap a vitákban", és ezzel a 27 EU-tag a többi ország fölé helyeződik. Mint közölte, ez erodálni fogja az ENSZ-tagországok felszólalási egyenlőségét. Catherine Ashton ugyanakkor az első uniós ENSZ-felszólalás során megvédte a közgyűlés előtt a döntést. "Amit hallani fognak, az az Európai Unió egy tisztább hangja lesz az ENSZ-ben" - mondta, hozzátéve: ez a hang "teljes mértékben tisztelettudó" lesz.

Mostanáig csak két nem ENSZ-tagállam képviselői kaptak az EU-hoz hasonló megfigyelői jogot: a Vatikán és a Palesztin Hatóság diplomatái. Ők ugyanúgy mondhattak beszédet a közgyűlés előtt, vagy szólhattak hozzá a vitákhoz, mint az ENSZ 192 tagországának küldöttei.

-Független Hírügynökség-

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!