Nagyvilág

2010.11.08. 19:55

Több tucat gyerekprostituáltat mentettek meg az amerikai bűnüldöző szervek

<p>Az FBI, az "Eltűnt és Kizsákmányolt Gyerekek Nemzeti Központja" (NCMEC) nevű amerikai szervezet valamint helyi rendőrök közös akciósorozatával 69 gyerekprostituáltat mentettek meg az elmúlt három napban, az Egyesült Államok területén - közölte hétfőn az amerikai igazságügyi minisztérium.</p>

A bejelentés szerint 885 gyanúsítottat, köztük 100 kerítőt vettek őrizetbe.
"A gyerekprostitúció továbbra is alapvető probléma az országunkban, ahogy a mostani mentőakció nagyságrendje is bizonyítja. Talán egyetlen feladat sem annyira fontos, mint az amerikai gyerekek védelme és megmentése, ha áldozattá válnak" - mondta Shawn Henry, az FBI egyik helyettes részlegvezetője.

Az Egyesült Államok 40 államára kiterjedő razziasorozatban, ami a "Nemzeti Kezdeményezés az Eltűnt Ártatlanokért" nevet kapta, főleg kamionparkolókra, megállókra, kaszinókra és illegális internetes honlapokra összepontosítottak a hatóságok. Az "Eltűnt Ártatlanokért" akciósorozat évek óta tart az országban, és a hatóságok közlése szerint ennek eredményeként 1200 gyereket tudtak eddig kimenteni a prostitúcióból, és 625 esetben született bírósági ítélet hosszú börtönbüntetésekkel.

"A 21-ik század rabszolgaságáról van szó. Büszkék vagyunk arra, hogy közreműködhetünk a gyerekek megmentésében, és segíthetünk abban, hogy a bűnösök bíróság elé kerüljenek" - ez áll abban a hétfői közleményben, amit az "Eltűnt és Kizsákmányolt Gyerekek Nemzeti Központjának" elnöke, Ernie Allen írt alá.
- Független Hírügynökség -

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!