2010.12.16. 11:20
DVTK: hétfőn újra Győr-ügy
<p>Az MLSZ fellebbviteli bizottsága előtt folytatódik a Diósgyőr kontra Győr ügy.</p>
A Magyar Labdarúgó Szövetség fellebbviteli bizottsága hétfői ülésének napirendjére tűzték ki a Diósgyőri VTK kontra Győri ETO FC ügy tárgyalását – az Észak-Magyarország értesülése szerint.
Az előzmények
Az előzményekről korábban már többször írtunk, emlékeztetőül a nyolc hónapja tartó történet eddigi mérföldkövei: 2010. április 13-án a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága úgy határozott, hogy mivel a DVTK nem rendezte határidőre, március 15-ig a Győri ETO-val szemben fennálló 100 ezer euró+áfa adósságát – ami akkor keletkezett, amikor az idén, a téli átigazolási időszakban Bajzát Pétert, Bojan Brnovicot, Zoran Supicot és Zámbó Bencét kölcsönbe vette (az első három játékost fél évre, utóbbit egy esztendőre) – ezért 3 millió forintos pénzbüntetést szabtak ki a Diósgyőrre, és emellett megvonták a klub átigazolási jogát 2010. december 31-ig, ugyanakkor a büntetés végrehajtását május 11-ig felfüggesztették. Azonban a DVTK ezen határnapig sem fizette meg a teljes vételárat (információink szerint összesen 35 ezer eurót törlesztett eddig a DVTK, vagyis a tőketartozása – a 25 százalékos áfa befizetését figyelembe véve – 90 ezer euró). A Győri ETO FC vezetőségének türelme októberben fogyott el, ekkor jelezték a Magyar Labdarúgó Szövetség felé, hogy DVTK nem rendezte tartozását, és egyben kérték, hogy járjanak el a borsodi klubbal szemben. November 9-én ismét a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága elé került az ügy, de ekkor csupán annyi történt, hogy megszüntették azt az eljárást, amit a múlt hónapban kezdeményeztek a DVTK-val szemben, adminisztrációs hiba miatt, ugyanis kiderült, hogy nem vették figyelembe, hogy ez ügyben az idén április 13-án már eljártak. Ez utóbbi, vagyis a nyolc hónappal ezelőtt hozott határozatot azonban ugyanekkor kiegészítette a fegyelmi bizottság azzal, hogy kötelezték a DVTK-t arra, hogy a határozat jogerőre emelkedését követően 8 napon belül fizessék meg a Győri ETO FC-nek a tartozást.
Ez azonban csak az első fokon hozott, vagyis nem jogerős határozat volt, amely ellen a DVTK-nak lehetősége volt fellebbezni. A diósgyőri klub vezetői éltek is ezzel a lehetőséggel, befizették az eljárási díjat, a másodfokon eljáró MLSZ fellebbviteli bizottsága pedig hétfői tárgyalási napján foglalkozik az üggyel, és ekkor immár jogerős határozat születhet a Diósgyőr tartozásos ügyében.
ÉM
Miből? |
Valószínűleg nem húzta, halasztotta volna a DVTK az ügy rendezését, vagyis a tartozás kifizetését, ha a klubnak meglett volna ennek a teljesítésére a fedezete. A borsodi NB II-es labdarúgócsapatot működtető DFC Kft. ügyvezetője, Dudás Hunor több alkalommal is nyilatkozott arról – legutóbb a kedden megtartott sajtótájékoztatójukon –, hogy a többségi tulajdonos (a Borsodsport Invest Kft., illetve azt ezt tulajdonló Arago Zrt., illetve ez utóbbi cég mögött álló milliárdos vagyonnal rendelkező Leisztinger Tamás) teljesítette azokat a befizetéseket, amit tulajdonba kerülésekor vállalt, és arra várnak, hogy a miskolci önkormányzat érdekeltsége tartozó, a DFC Kft. résztulajdonosa, a Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető Nonprofit Kft. is teljesítse vállalásait, amelyek közül az egyik, 80 millió forint befizetését jelentené. Úgy tudjuk a DFC Kft. ügyvezetője ebből kívánja rendezni többek között a Győrrel szemben fennálló adósság kifizetését is. Lapunk információja szerint ez hamarosan teljesülhet, ugyanis a miskolci önkormányzat mai közgyűlése elé sűrgősségi indítványként érkezik be az az előterjesztés, ami azt tartalmazza, hogy milyen módon jut el a DFC Kft.-hez a várt összeg. Értesülésünk szerint a Diósgyőri Sportligetben található, gödör néven ismert pálya eladásából származó vételár második részletét, 246 millió 200 ezer forintot nem a szeptemberi közgyűlésén, még az előző városvezetés által elfogadott határozat szerint fizetné be a vevő, hanem a terület eladójához, a MIK Zrt.-hez, vagyis a Miskolc Holding Zrt. egyik tagvállalatához folyna be a pénz, vagyis a holdingtól kerülne át a 80 millió forint a DFC Kft.-hez. Abban az esetben, ha az ezt tartalmazó előterjesztést a mai napon felveszi napirendjére, és elfogadja a közgyűlés. |
Kapcsolódó cikkek:
A győri kölcsönadásos-ügy folytatódik
Időt nyerhet a DVTK, ha fellebbez Győr-ügyben
Hat napot csúszik a DVTK tárgyalása