Magyarország

2012.01.20. 13:01

Hoffmann: szerződést köt az állam a költségtérítéses diákokkal

Budapest, 2012. január 20., péntek (MTI) - Szerződést köt az állam a felsőoktatásban költségtérítéssel tanuló diákokkal; a képzési idő kétszeresét kell Magyarországon dolgozniuk - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár pénteken a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.

Budapest, 2012. január 20., péntek (MTI) - Szerződést köt az állam a felsőoktatásban költségtérítéssel tanuló diákokkal; a képzési idő kétszeresét kell Magyarországon dolgozniuk - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár pénteken a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.

 

Az államtitkár elmondta: a felsőoktatásról szóló törvény, amelyet tavaly decemberben fogadtak el, sok olyan újdonságot tartalmazott, amelyet most konkretizálnak. Az egyik ilyen a hallgatói szerződések ügye; a rendeletet a kormány csütörtökön fogadta el.

A rendelet három alapvető támogatási, illetve képzési formát vezet be. A képzések zöme állami támogatással folyik, de vannak olyanok is, amelyeket az állam ötven százalékban támogat, mások önköltségesek - tette hozzá.

Összesen ötvenezer olyan hely van, amelyet az állam teljesen vagy felében támogat, ezekre vonatkoznak a hallgatói szerződések.

A szerződésben a diákok vállalják, hogy a képzési idő kétszereséig, a végzés utáni 20 évben bármikor, Magyarországon dolgoznak; ez hat, tíz vagy tizenkét évet jelenthet - fűzte hozzá.

Aki aláírta a szerződést, de nem teljesíti a feltételeket, annak vissza kell fizetnie az évente több százezer forintnyi támogatást - mondta az államtitkár.

A cél, hogy minél több képzett értelmiségi maradjon Magyarországon - mondta Hoffmann Rózsa.

Ha a diák nem tud maradni, vagy nem tud végezni időben - ez az alapidő másfélszerese lehet -, akkor elkezdődik a visszafizetési procedúra. Akik nem tudnak diplomát szerezni, azoknak csak a támogatás felét kell visszafizetniük; a nőknek, ha három gyermeket szülnek, elengedik a visszafizetést.

Azokon a helyeken - jogi vagy a gazdasági területen -, ahol csökkent az államilag finanszírozott helyek száma, az állam visszatérítheti a diákhiteleket, ha az állami szférában helyezkedik el később a tanuló.

A továbbtanuláshoz minimálisan 240 pont kell; a szerződéseket az Oktatási Hivatal köti meg - mondta az államtitkár.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!