Jégkorong

2024.01.02. 21:50

Újpesten kezdik az idei táncot a Macik

Ezen a héten három mérkőzést is játszik a DVTK Jegesmedvék csapata.

DVTK Jegesmedvék

Fotó: Bujdos Tibor

Az óesztendő végén szinte állandóan a jégen voltak a piros-fehérek, akik az idén ott folytatják, ahol tavaly abbahagyták: szerdán idegenben, pénteken és vasárnap pedig hazai környezetben szerepelnek. A jégkorong Erste Liga 25. fordulója keretében ma 18 órakor kezdik az Újpesti TE – DVTK Jegesmedvék összecsapást.

Három pontért utaznak

Így vélekedett az Újpesti TE elleni találkozóról Steve Kasper, a DVTK Jegesmedvék kanadai vezetőedzője (képünkön):

– Az újév első mérkőzésén a győzelemért utazunk ahhoz az Újpesthez, amelyet az idén még nem sikerült legyőznünk és ezen „sürgősen” változtatni akarunk. Bízunk benne, hogy a címvédő szombati megverésével magunk mögött tudhatjuk rosszabb sorozatunkat és növelni fogjuk pontjaink számát. Továbbra sem ideális a helyzetünk, már ami a keretünket illeti. Két fontos csatárunk, Lövei Dávid és Vladislav Kuleshov hosszú időre kidőlt a sorból, így nem számíthatunk rájuk, de rajtuk kívül is vannak még kérdőjeleink egy-két fiú szerepeltetése ügyében. Viszont épp a legutóbbi meccsünkön bizonyítottuk be, hogy a nehézségeink ellenére is tudunk eredményesen és szépen játszani, ezért bizakodó hangulatban kelünk útra Budapestre.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!