2023.10.22. 20:22
Megszorongatta a bajnokot a DVTK (fotókkal, videókkal)
A ferencvárosi együttes ünnepelhetett a Diósgyőrben megrendezett rangadó után.
Dibusz (kékben) csak a 11-est nem tudta védeni
Fotó: Árvai Károly
A labdarúgó NB I 10. fordulójának zárómeccsén, vasárnap este a Diósgyőri VTK csapata a bajnoki címvédő Ferencvárosi TC együttesét fogadta. Az NB I-es évad első ,,minden jegy elkelt” mérkőzését nagy várakozás előzte meg, bő egy héttel a találkozó előtt az összes hely gazdára talált a diósgyőri stadionban, és több mint 12 ezer ember gyűlt össze a lelátókon, köztük ezernél is több ferencvárosi drukker.
Négy és három helyen
A hangulat kiváló volt, már a meccs előtt egy órával hömpölygött a piros-fehér (illetve kiegészítő színként fekete) tömeg az aréna felé az Andrássy úton, és szépen lassan megtelt a hazaiak számára fenntartott rész. A vendégoldal akkor lépett szintet, amikor Miskolcra vonattal érkezett zöld-fehér szurkolók egy kis buszozás után megérkeztek a stadionhoz, és fellépcsőztek a lelátóra.
A DVTK kezdőcsapata négy helyen változott a két héttel ezelőtti, Újpest FC elleni mérkőzéshez képest: Sentic kapus, a belső védő Chorbadzhiyski, a támadó Jurina csak a kispadra került, míg a sérült Vallejo nem volt keretben, helyettük, Odyntsov, Bárdos, Edomwonyi és Klimovich jutott szóhoz.
A Ferencvárosi TC csapata három helyen módosult a Debreceni VSC elleni bajnokihoz képest: S. Mmaee és Wingo kispados volt, Zachariessen nem volt keretben, a kezdőbe került viszont Cissé, Botka és M. Abena.
Kezdődik a DVTK – FTC meccs
Fotók: Bujdos TiborA mérkőzés előtt többek között a DVTK legendás játékosát, a 75 éves Salamon Józsefet, valamint a DVTK Hun-Therm női kosárlabdacsapatát köszöntötték.
4-2-3-1
A kezdés után, ahogy előtte, a bemelegítéskor is, a két szurkolótábor egymást ,,dicsérte”, ám a pályán a csapatok a játékkal foglalkoztak. Mindkét együttes 4-2-3-1-es felállásban futballozott, és az első védeni valója Dibusznak volt, Pozeg Vancas lövése után. Pár perc múlva az FTC is összehozta az első kapu eltaláló lövését, és ha ebből nem is született gól rögtön, de a kipattanót Botka az üres kapuba vágta (0-1). A mérkőzés ezt követően sem ült le, a DVTK próbálkozott, hogy a bajnok kapuja elé kerüljön, de a a vendégek középpályás sora erősebbnek tűnt, a Sigér, Abu Fani duó jól szűrt, és a támadó feladattal megbízott játékos és szép villanásokkal szőtték az akciókat. A több és veszélyesebb helyzetet az FTC dolgozta ki, a 42. percben Abu Fani járt legközelebb a gólszerzéshez, aki a bal kapufát találta el. Diósgyőri részről Parnambuco volt a legaktívabb, a brazil támadó okozta a legtöbb gondot a fővárosiak védelmének, illetve az első félidő közepén Klimovichnak volt egy ziccer fejese, ami elkerülte a kaput. Mivel az eredmény szoros volt, a piros-fehér gárda meccsben volt, a második félidő kérdése az volt, hogy melyik csapat tud változtatni az eredményen, illetve, hogy marad-e az élvezetes játék.
Szépítés, 11-esből
Az első negyedóra nem volt túl remek, játék szempontjából, a vendégeknek volt két kísérletük, majd a 60. perc letelte után Ramirez remek passzát Pesic klasszis módon váltotta gólra (0-2). Hazai szempontból elszállóban volt a meccs, nem igazán látszódott, hogy a DVTK miként képzeli el kétgólos hátránya eltüntetését. Ám a csereként beállt Wingo segített a piros mezeseknek, egy fölösleges szabálytalansággal összehozott egy 11-est, amit Pozeg Vancas váltott be reménysugárnak (1-2). Nem sokkal később a játékvezető egy, az FTC javára megítélt 11-est vont vissza a videós, vagyis a VAR vizsgálat után. Ami után, a rendes játékidő utolsó negyedórájában a vendégek leginkább az egygólos előnyüket igyekeztek megőrizni, és ennek során az időhúzó jelenetek is előkerültek az eszköztárból. Mindeközben arra azért vigyáztak, hogy a DVTK ne bontakozhasson ki, ne építhessen támadásokat. A hazai együttesnek a második félidőben a 11-esen kívül nem volt gólszerzési lehetősége, és a bajnokcsapat összességében megérdemelten nyerte meg a találkozót. A Diósgyőr sem vallont szégyent, hiszen az NB I legjobb, legerősebb csapatával szemben az utolsó percig nyitottá tudta tenni a meccset, tulajdonképpen a 10 perces hosszabbítás végéig.
DVTK - FTC 2023.10.22.
Fotók: Bujdos TiborLabdarúgás: jegyzőkönyv A gólok története Kuznyecov Szergej: – Elsősorban azt szeretném kiemelni, hogy ez a mérkőzés szépnek számít Magyarországon, mert a csapatoktól kezdve a két szurkolótáboron át, minden résztvevő fantasztikus hangulatot teremtett, és úgy gondolom, hogy minél több ilyen mérkőzés lesz, annál magasabb lesz az NB I színvonala. A mérkőzésen sok jó dolgot mutattunk, voltak hibák is, de partiban tudtunk lenni a legjobb csapattal, egy olyan együttessel szemben, amelyik bajnokként érkezett, és a nemzetközi kupában is szerepel. Az is igaz, hogy ma megtapasztaltuk, hogy a helyzetkihasználás milyen sokat jelent. Ellenfelünknek az első félidőben sikerült vezetést szereznie, mi megpróbáltunk helyzeteket kialakítani, de a lehetőségeket nem rúgtuk be, az FTC pedig a második félidőben egy szép támadásból újabb gólt szerzett. Nem adtuk fel, próbáltunk visszajönni a meccsbe, szépítettünk, és szerettem volna, ha döntetlent értünk el, de ez van, egy szépségdíjas meccs zárta ezt a fordulót. Dejan Stankovic: – Nagyon jól tudtuk, a meccs előtt is, hogy parázs mérkőzés vár ránk, én nagyon élvezem az ilyen találkozókat, telt ház, kiváló infrastruktúra, ez a foci igazi közege, amikor a szurkolókért játszunk. Gratulálok az ellenfélnek, és csapatuk edzőjének, jó és kemény meccset játszottunk ellenük. Az első félidőben hamar gólt szereztünk, ez sokat jelentett, ahogy az is, hogy Dibusznak voltak jó védései. |
Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.
boon.hu video
- A népi mesterségek sokszínű világával ismerkedhettek a diósgyőri alkotóházban (fotókkal, videóval)
- Nagy szőlőrablás volt vasárnap az avasi Horváth-tetőn - képekkel, videóval
- Miskolci ír kocsmazenére táncolnak a margitszigeti szökőkút vízsugarai - képekkel, videóval
- Csigagél és mézből csokis finomság pörgette fel a Miskolci Termelői Napot
- Az ég a földdel ért össze szombaton este Miskolcon - képekkel, videóval