2022.03.21. 08:26
Elvette a pályaelőnyt a Diósgyőri VTK
A piros-fehér kosarasok, ahogy az alapszakaszban, úgy a rájátszásban is nyerni tudtak Győrben.
Forrás: ÉM-Archívum
A női NB I.-ben, a rájátszás első körében, a negyeddöntő első mérkőzését játszotta szombaton a Diósgyőri VTK együttese az UNI Győr Mély-Út csapata ellen. A két nyert meccsig tartó párharc első felvonását Győrben rendezték.
A találkozó eleje a hazai együttesé volt, 3–1 után Oroszová húzta be a meccs első hármasát (6–1). A DVTK azonban felzárkózott (9–8), majd a pontosabban dobó diósgyőriek Kuster duplájával a vezetést is átvették (13–14). Aztán kezdett hullámzóvá válni a meccs, a Győr visszavette az előnyt, Dubei büntetői után Dombai ért el akciógólt (17–14). Innen a vendégek következtek, Kiss A., Kuster és újra Kiss A. volt eredményes (17–20). Ezt a hátrányt Ruff-Nagy tüntette el egy trojkával, amire Vorpahl egy ugyanilyen értékű dobással válaszolt a negyed végén (20–23).
A második menetet jól kezdte a DVTK, Kiss A. centergólja után Kányási hintett egy hármast (20–28). De nem sikerült megugraniuk a piros mezeseknek, mert Canada büntetői, Mompremier közelije, Török büntetője és Dubei duplája zsinórban hét hazai pontot jelentett (27–28). Aztán jött egy ellenhullám, Jovanovic hármasát követően Bernáth volt eredményes (27–33). Innen a DVTK folytatta jobban, és amikor a 16. perc végén Bernáth behúzott egy triplát, hazai időkérés következett (29–38). A folytatásban Dubei csökkentette a távolságot egy hármassal, de a játékrész végén hatpontos vendégfórt mutatott az eredményjelző (34–40).
A térfélcserét követően egy hazai hármassal hamar megfeleződött a Diósgyőr előnye, a statikussá vált játékban, a játékrész közepén csak 1 pont volt a csapatok között (46–47). Ez nem sokkal később 5-re nőtt, a Győr a hármasokat erőltette, de a távoli dobásai ekkoriban sem igazán sültek, viszont duplákkal megint közelebb lopózott (50–51). Kányási faultos kosara javított a DVTK helyzetén, a negyed utolsó percében Canada egyke büntetője után Török egyenlített (54–54).
Kiss A. fontos gólja
A negyedik játékrész elején a négy faultnál járó Mompremier nem volt fent a pályán, Jovanovic góljára viszont Wéninger egy hármassal válaszolt, hosszú idő után állt jobban a Győr (57–56). Nem sokkal később, döntetlen állásnál Bernáth talált be távolról, majd Jovanovic még távolabbról, a két vendéghármas után hazai időkérés következett a 34. perc elején (59–65). A folytatásban, egy leindítás után Bernáth szerzett gólt, aztán Mompremier kipontozódása után csapkodó, kapkodó játék alakult ki a pályán, és négy perccel a vége előtt a győriek újra időt kértek (62–69). A visszatérés után a játékvezetők ismét hibázgattak, és ezek a rontások a hazaiak javát szolgálták. Kiss A. jókor, vert helyzetből szerzett 2+1-est (64–72), majd Kányási mutatott be egy gyönyörű szerelést. 137 másodperc volt hátra, amikor a hazaiak a harmadik idejüket is „kivették”, ami után Kiss A. értékesített két büntetőt, és ezzel a meccs legnagyobb különbsége alakult ki a csapatok között (64–74). Az idő fogyott, és a Diósgyőrnek dolgozott, a győriek még jobban erőltették a hármasokat, eredmény nélkül, a több jó egyéni teljesítményt bemutató DVTK megérdemelten nyerte meg az összecsapást.
UNI Győr Mély-Út vs. Diósgyőri VTK 73–77 (20–23, 14–17, 20–14, 19–23)
Győr, 300 néző. V.: Tóth C., Tőzsér, Frányó.
UNI Győr Mély-Út: CANADA (16), Dubei (9/3), Dombai (9/3), Oroszová (8/3), Mompremier (11). Csere: WÉNINGER (13/6), Török (4), Ruff-Nagy (3/3). Vezetőedző: Iványi Dalma.
Diósgyőri VTK: VORPAHL (9/6), Aho (-), BERNÁTH (14/3), JOVANOVIC (19/6), Green (2). Csere: Kuster (8), KISS A. (16), Kányási (9/3). Vezetőedző: Völgyi Péter.
Kipontozódott: Mompremier (35.), Dubei (38.), Kiss A. (39.).
Iványi Dalma: – Két héttel ezelőtt és most is szoros mérkőzést játszottunk, és nagyon bosszús vagyok a rengeteg elkövetett hiba miatti vereségért. Harcoltunk, de ennyire fegyelmezetlen védekezést és támadójátékot egy DVTK-képességű csapat egyértelműen meg tud büntetni.
Völgyi Péter: – Nem vagyunk könnyű helyzetben, mert Kustert két hét alatt kellett beépíteni a csapatba. Így is tízpontos előnyt szereztünk, amelyet megint csak eltékozoltunk, volt egy szakasz, amelyben a Győr irányított. Viszont a végjátékban magabiztosan játszva szereztük meg a győzelmet.
A két nyert meccsig tartó párharc állása: 1–0 a Diósgyőri VTK javára.
A második mérkőzést szerdán 18.30-tól Miskolcon, a DVTK Arénában játssza a két csapat.
(A borítóképen: Kányási kilenc pontot gyűjtött)