Egy sikeres nyomozás története

„Nem mai darab, de ha szereted a műfajt, mindenképp érdemes megnézni” – ajánlotta figyelmembe egy barátom a Hideg nyomon című filmet. A jó thriller ritka dolog – a 2014-es Holtodiglan óta nem is nagyon találkoztam ilyennel – hibátlan pedig nem létezik: talán a ’90-es évek terméséből közelítette meg néhány hátborzongató alkotás a tökéletességet. A Ben Affleck rendezésében készült Hideg nyomon-nak is bőven akadnak hibái, még úgy is, ha a film alapját egy kultikus regény jelenti: Dennis Lehane nevéhez olyan bűnügyi klasszikusok fűződnek, mint a Titokzatos folyó, a Viharsziget vagy az Éjszaka törvénye.

A jó thrillertől egy csomagban kaphatjuk meg a rejtélyt és a borzongást, ám sok esetben lesz száraz nyomozgatás vagy indokolatlan ijesztgetés a vége: kevesen képesek egyensúlyt tartani. A Hideg nyomon egy gyerekrablási üggyel ismertet meg minket. Magánnyomozókon, kisstílű drogosokon, egy laza gengszterfőnökön, erőszaktevő pedofilokon és sziklaszilárd zsarujellemeken keresztül jutunk el a megoldáshoz. Az út izgalmas, egzisztenciális kérdések és súlyos döntések határolják. A feloldás sem rossz, de az igazi erénye a filmnek a hangulat, ami már az elején beszippantja a nézőt. A logikája több helyen botladozik, ha figyelünk, felsejlenek bennünk a miértek. Morgan Freeman, Ed Harris és Casey Affleck is jó alakítást nyújt, ami ellensúlyozza a pontatlanságokat: eluralja a figyelmet. Összességében egy vérbeli thriller, aminek megvan a kellő mélysége ahhoz, hogy napokon keresztül rágódjunk a tanulságain.

(A borítóképen: A Hideg nyomon szereplői)