Egy kis verses spiritualitás

„Ez a kisváros 15 éve lakhelyem. Már nyugdíjasként költöztünk ide a párommal a jó levegő, a szép környezet miatt. Ma már sajnos egyedül élek itt, de nem magányosan. Miskolc – és főleg Diósgyőr, ahol születtem – ma is a szívem csücske. Itt éltem, dolgoztam több évtizedig az egyetemen. Sok szép emléket őrzök, sok tapasztalattal lettem gazdagabb” – írta Bogdán Lászlóné.

„A vers – amit a karantén ihletett – egy magamkorú idős ember lelkivilágát tükrözi, akiért heroikus küzdelmet vívnak orvosok és ápolók.

Nem áll távol tőlem a spirituális megközelítés, hiszen nekem is volt gyermekként, de felnőttként is sok ilyen élményem. Egyet meg is osztottam karácsonykor az olvasókkal.

Most röviden elmesélek még egyet, melyet főleg a kisgyermekes szülők figyelmébe ajánlok: négy hónapos kisbabaként nagymamám karjaiban ültem. Konyhaajtónk ablaküvegén keresztül néztük a májusi tájat, a kert színes virágait, a csivitelő madarakat. Apró legyek táncoltak az üvegen. Ujjacskámmal rájuk mutattam, és sajátos babanyelven örömömet fejeztem ki. A nagyi félreértette, és sorra lecsapta ezeket a rovarokat, mire keserves sírásba kezdtem. Amikor a kicsiket a széltől – a légytől – is óvjuk szerető családi burokban, gondoljunk rá, ők valójában még egyek a természettel, még nem szakadtak ki teljesen a nagy egészből. Élnek bennük olyan emlékképek, melyek számunkra felfoghatatlanok. Az idős emberek, pedig egyre inkább kezdenek hasonlítani gyermekkori önmagunkhoz. Csakhogy mi már rendelkezünk sok-sok földi tapasztalattal. Igyekszünk karmikus számláinkat kiegyenlíteni. Sokan arra törekszünk, hogy felfedezzük a tiszta forrást önmagunkban. Ez valójában minden emberben buzog, csak nem engedjük a felszínre törni, mert már túl iszapos, fövenyes. Tisztogassunk, ébredezzünk! A tiszta gondolatok, érzések utat törnek maguknak a magasabb rezgéstartományokba: »Szemeimet a hegyekre emelem, ahonnan a segítség jön.« Akkor ez a segítség kézzelfoghatóvá válik itt és most. Hálával és köszönettel tartozunk érte.”

Misztikus utazás (részlet)

Sok milliárd anyagatom építi a testet.

Erős csontok, izomzatok béklyózzák a lelket.

Ó, pedig a lélek repülne, szállna már,

Ahogy puha fészkét elhagyja a madár.

De most, mintha fájdalom feszegetné a zárat.

Kívül-belül ostrom zajlik… Hol van itt a kijárat?

A lélek sóhajt: uram, nézz le a te szolgádra,

Haramiák üldöznek itt, vigyél égi hazádba!

Bogdán Lászlóné

(A borítóképen:Bogdán Lászlóné)