Interjú: Béres Attilával

2019.08.30. 16:00

„Nem csak blabla, hogy a legfőbb törekvésünk a minőség”

Újabb öt évig folytathatja a munkát alkotótársaival Béres Attila. Interjú: Béres Attilával, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójával.

Bujdos Attila

Az eddig elvégzett munka is mérlegre került a jövőre vonatkozó tervekkel, amikor a miskolci közgyűlés a folytatásra szavazott: 2020. február 1-től 2025. január 31-ig a mostani, egyedüli pályázó igazgatót, Béres Attilát nevezték ki a Miskolci Nemzeti Színház élére.

Egyhangúlag támogatta a fenntartó önkormányzat a pályázatát. Mit jelent ez önnek?

Számomra ez annak a visszajelzése és megerősítése, hogy jó úton járunk, és a színház nagyon fontos, integráló része a városnak.

Mi következik most?

Sok tapasztalatot szereztünk az elmúlt négy évben és néhány hónapban – a következő évad tervezésénél már láthatóak lesznek az ebből adódó irányváltások. Megmarad az a szerkezet, amely a munkánkat keretezi: a nagyszínházban készülnek ezután is a közönségvonzóbb előadások, a kamara jellege szerint művészszínház, a Játékszín a kísérletezés terepe – ez az egyik feltétele és biztosítéka a közönség igényeit a messzemenőkig figyelembe vevő, áttekinthető, kiszámítható, színes műsorrendünknek. Szeretnénk új alkotókat Miskolcra csábítani. Ezzel az is a szándékunk, hogy a színházat kimozdítsuk Miskolcról, és ha lehet Magyarországról is – külföld felé nyitnánk, megtalálva azokat a fesztiválokat, ahol az előadásainkkal megjelenhetünk.

Miért fontos ez?

Visszaigazolás. A dolgok természete szerint a városban, a régióban, az országban is jobban odafigyelnek a kívülről érkező elismerésre. Megerősítés lehetne a törekvéseinkben. És természetesen tudni szeretnénk, hol tartunk most a színházcsinálásban, a szakmánkról való alkotó gondolkodásban a mai európai trendekhez képest. Komoly tárgyalásokban vagyok jelentős hazai és külföldi rendezőkkel – például Radu Afrimmal, az új román színház egyik európai hírű nagy művészével. Ha sikerül ide vonzani őket, annak nemcsak az az értelme, hogy a társulatunk azt tanulhatja tőlük, amit másoktól nem, de a hírünket is vihetik.

Mi a „hírünk”?

Bízom benne, hogy az: a miénk nagyon érvényes színház. Amellett, hogy a legtöbb előadást játszó vidéki színház a miénk, komolyan vesszük magunkat, és nem csak blabla, hogy a legfőbb törekvésünk a minőség. Az előadásaink mind azt bizonyítják, hogy jó úton járunk.

Az elmúlt évek folyamatos visszajelzéssel szolgáltak: ön is rendszeresen idézi a társulatnak a fővárosi kritikusszakma itteni előadásokat elemző részének mondatait, amelyek a legjobb hazai színházak közé sorolják a miskolcit.

Ezt meg is kell tartani, ezért az elismerésért folyamatosan dolgozni kell. Elmondhatatlanul örülök, hogy a mi színházunk hat jelölést kapott a színikritikusok díjára. De folyton azon gondolkodom, hogyan lesz ez az idén.

És hogyan lesz? Lehet ezzel előre számolni? Vagy inkább így kérdezem: előre számol ezzel?

Már most tudom, hiszen az előző évad végén elkészült, hogy a Feketeszárú cseresznye nagyon erős előadásunk lesz. Bízom benne, hogy a Don Juan és a Vadkacsa szintén. De amikor az évadot tervezzük, nem arra figyelünk, hogy tetszik-e majd a szakmának, a kritikusoknak. Hanem arra, mi való a színészeinknek, mivel tudjuk segíteni őket a fejlődésükben. Aztán arra, hogy mi a fontos ma, és miről akarunk mesélni mi. Melyek azok a társadalmi mozgások, amelyekre reagálni kell a színháznak, és mik a mi kérdéseink ezzel kapcsolatban. És aztán, hogy ki rendezi az előadást. Mindig utóbb derül ki, jól kalkuláltunk-e, minden együtt volt-e, hogy működjön az előadás.

Nyilván nem jó, ha valaki mindenek előtt rágörcsöl a sikerre, de gondolom, tetszeni azért örök szándék.

Rendezőként azt mondom: halálra ítélt vállalkozás, ha úgy kezdenék a munkának, hogy vajon milyen hatást érek el, és mit mondanak majd erre, amikor készen lesz. Maga a mese érdekel, és hogy a személyes történeteken keresztül mit lehet elmondani belőle. Hogy mire kérdez ez rá a mi életünkből, és hogy adhatóak-e ezekre a kérdésekre válaszok. Ez minden műfaj esetében igaz. A Luxemburg grófját sem a várható hatás miatt csináljuk, hanem mert úgy gondoljuk, Eperjesi Erikának jó ez a szerep és jó Harsányi Attilának is: az ő mélységei, a bonyolult gondolkodása ezzel a könnyed szereppel találkozva adhat valami különös metszetet. A színpadon megjelenhet egy bonyolult figura, ami közelebb hozza a karaktert, a művet és valami számunkra való fontos témát az élethez. Mert az is érdekel ebben a darabban, hogy a Luxemburg grófja valahol a művészek sorsáról beszél, rólunk, és abban bízom, hogy ez az előadás találkozik a közönség szeretetével.

Béres Attila: Mindig az számított, hogy mi az a pozitív élmény, amit továbbvittünk
Fotó: Ádám János

Ez a mostani köztes idő, a háta mögött egy lezárulóban lévő vezetői időszak évei, ön előtt a következő öt évre szóló megbízás és ez alkalmat kínál, hogy egyben lássa az egészet: hol tartanak most és hová szeretnének eljutni. Mit lát?

Nekünk, középgenerációs rendezőknek fontos élményünk volt, hogy az a szövetség, amit rendezőtársaimmal kötöttünk, az az összekapaszkodásunk tényleg működik. A művészeti tanács mint tevékeny szervezeti egység kiállta az idő próbáját. Tudunk együtt gondolkodni, a közös munkánknak jó a hatása. Azt gondolom, az elmúlt négy év közel nyolcvan bemutatójának egyike sem verte le a minőség követelményének a lécét. Volt, amivel magasan fölötte vettük az akadályt, és volt, amitől berezgett. Mindig az számított, hogy mi az a pozitív élmény, amit továbbvittünk.

Az új főrendező, Rusznyák Gábor megelőlegezte az évadnyitón, hogy lesznek változások: ami rossz volt, azt jól kell csinálni, ami jó volt, azt még jobban. Ez jól hangzik, de mit jelent?

Erősen el kell gondolkodnunk rajta, hogy mi az a mennyiség – bemutató, előadás, munka –, ami még nem veszélyezteti az alapszándékot. Vagyis, hogy nincsenek olcsó megoldások. Nincs az, hogy csak gyorsan legyünk túl rajta. Ebben az évadban tizenhét új bemutatónk lesz, és ez már az a határ, ahol sérüléseket szenvedhetünk. Komoly munka megtalálni a jó megoldást: úgy csökkenteni a bemutatók számát, hogy ne csökkenjen a nézőszám: tavaly 144 ezer nézőnk volt.

Létezhet rá nem matematikai megoldás is: ha a nézők nemcsak egy-egy előadásra kíváncsiak, hanem magára a színházra, és tudni akarják, hogy miből mit hoz ki a társulat.

Az elmúlt négy év egyik nagy munkája ez: ahogyan a bérleteket kialakítjuk, az operett mellé odakínáljuk A velencei kalmárt. Ezt folytatni kell. A másik folyamatos küzdelmünk megtalálni azokat, akik abban a korban vannak, hogy már maguktól is érdekelheti őket a színház.

Tudja, hol vannak ezek az emberek?

Például az iskolákban. Több tantermi-színházi programunk is nekik szól. Próbálunk úgy közelíteni hozzájuk, hogy megérezzék: a színház képes egyszerűbben beszélni a saját problémáikról.


Művészeti tanács

A Miskolci Nemzeti Színház döntés-előkészítő, koordinációs, tanácsadó testülete. Feladatai a többi között: a Miskolci Nemzeti Színház hosszú és rövid távú művészeti koncepciójára, az új évad bemutatóira, és a tovább játszott előadásokra való ajánlattétel, javaslattétel a társulat összetételére, fejlesztésére, a társulat művészi, szakmai előmenetelének támogatása. A Miskolci Nemzeti Színház művészeti tanácsának tagjai: Béres Attila, Keszég László, Rusznyák Gábor, Szabó Máté, Szőcs Artur


Kétszáz év, méltó ünnep

Hamarosan kétszáz éves lesz a Miskolci Nemzeti Színház. Már most elkezdődik a felkészülés az alapítás évfordulójának ünnepére.

– Ezt nem baltázhatjuk el – mondta erről Béres Attila, kiemelve a tényt: a miskolci a jelenlegi Magyarország területén született legidősebb színház. Az egész évre szóló tervek közül elmondta: 2023-ban szeretnék vendégül látni a hazai és európai nemzeti színházakat, és a kontinens azon színházait, amelyek már túl vannak ezen a koron. Felépítenék fából az első miskolci színházat, és ebben mutatnák be Kisfaludy Károly A tatárok Magyarországban című művét, amellyel 1823-ban az akkori színészek helyet kértek maguknak a város életében. Vannak leírások az előadásról, de a 2023-as változat elsősorban a jelen felől közelítene – hallottuk az igazgatótól.

Ezek is érdekelhetik