Múltidéző – Reiman Zoltán sorozata

2024.05.25. 11:36

A Vasút lett Észak bajnoka

Félbeszakadt a városi derbi – botrányos rangadó Miskolcon, 2. rész

A Miskolci VSE csapatképe 1925/26-ban

Száz évvel ezelőtt még nagyon erős volt a rivalizálás Miskolc és Diósgyőr sportklubjai között. Azt is láthatjuk a tudósítások alapján, hogy nem mindig sportszerű keretek között került sor erre. Eról a korszakról számol be két részben sorozatában Reiman Zoltán amatőr helytörténész, ez a második rész. Az elsőt, Félbeszakadt a városi derbi címmel korábban olvashatták. Az első részben az észak-magyarországi kerület I. osztályának A csoportjában (1925/26) megrendezett MVSC–DVTK mérkőzésről volt szó, ami félbeszakadt.

Az alosztály intézőbizottsága utasította a két mérkőző felet, hogy a mérkőzésből hátralévő harmincöt percet nyolc napon belül pótolják. Ennek eleget téve november 6., 15 órai kezdésben állapodnak meg a felek. 

,,MVSC-DVTK mérkőzés hátralévő részét pénteken játszák le. 

Az MVSC—DVTK botrányba fulladt mérkőzésének hátralévő 30 percét pénteken délután 3 órai kezdettel a sajóparti sporttelepen játszák le. Az MLSz ennek a mérkőzésnek lejátszása ügyében úgy határozott, hogy azon a közönség is részt vehet, mint csendes szemlélő. Nekünk azonban az a véleményünk, hogy a pénteki meccs még külömb botrányoknak lehet színhelye a vasárnapinál, ha a bíró nem veszi észre az allattomos faultokat. A derbi meccs végső akkordjait különben a DVTK teljes, míg az MVSC erősen megtépázott csapatával játsza le.” (Reggeli Hírlap – 1925. november 4.) 

A szándék megvolt az újrajátszásra, azonban az ügyészség nem engedte a mérkőzés megrendezését, mert több játékos ellen nyomozás folyt, illetve úgy érezte, hogy a közhangulat még nem csillapodott le a vasárnapi rangadó után. Ezért csak a tavaszi idényben került sor a derbi befejezésére. 

,,A rendőrségi nyomozás során egyes tanúk olyan vallomást tettek, hogy a DVTK játékosok már a mérkőzés előtt hangoztatták azt, hogy akár erőszak árán is győzni akarnak. Erre vonatkozólag kérdést intéztünk több vezetőhöz, valamint a játékosokhoz, akik mindnyájan a legerélyesebben visszautasítják ezt a feltevést. A DVTK vezetői kijelentették, hogy annál kevésbé vádolhatják meg őket ilyesmivel, mert hiszen a csapat az utolsó év folyamán a kerület legfairebben játszó együttesei közé tartozott, amelyről éppen a nyáron az összes fővárosi lapok hasábokon keresztül állapították meg azt, hogy hasonló finoman és urimodorban játszó együttest keveset ismernek. Az MVSC—DVTK mérkőzés ügyében a keddi nap folyamán egyébként váratlan fordulat állott be. Az ügyészség ugyanis utasította a rendőrséget, hogy a nyomozás, valamint a tanúkihallgatások eddigi aktáit sürgősen terjesszék eléje, mert az ügyet teljes egészében át akarja tanulmányozni és a nyomozást az ügyészség akarja irányítani. Felhívták egyúttal a rendőrséget, hogy mindenkire kiterjedő nyomozást folytassanak le, és az ügy összes gyanúsítható résztvevőit állíttassák a bíróság elé. A rendőrség kedden délben már át is tette az ügyészséghez az eddig felvett jegyzőkönyveket. Kravecz Zoltán dr. rendőr fogalmazó jelentését és az Erzsébet-kórház hivatalosan kiállított sérülés bizonylatát.” (Reggeli Hírlap – 1925. november 4.) 

Tóth Gyula, az MVSC intézője kérte a kerület intézőbizottságát, hogy nézők előtt legyen pótolva a mérkőzés hátralévő ideje, mert jelentősek az újrajátszás költségei. Az MVSC hétköznap szerette volna lejátszani a meccset, a DVTK azonban nem, hiszen állításuk szerint nem kapna mindegyik játékosuk szabadnapot a mérkőzés napjára. Mivel a mérkőző felek nem tudtak megegyezni, a szövetség döntött az új időpontról. A szövetség döntése alapján április 7-re volt kiírva a hátralévő harmincöt perc, de erre nem kerül sor, mert az MVSC-nek arra az időpontra két mérkőzése volt lekötve Kassán. Május 13. lett a végleges időpont, így az őszi rangadó befejezésére a szezon zárása előtt egy fordulóval került sor - az MVSC-nek az MMTE elleni meccse volt még hátra. (Az ügyészségi vizsgálat közben megállapította, hogy nem Chojka, hanem Müller a másik gyanúsított a lábtörés ügyében.) 

Tehát május 13-án került sor a maradék harmincöt perc lejátszására. Ismét hatalmas nézősereg volt kíváncsi a mérkőzésre. A játékidő gól nélkül telt el, így az MVSC nyerte a bajnokságot. A mérkőzést egyébként a fővárosi Duller Tibor vezette. Komolyabb durvaság, illetve nézőtéri rendbontás nem történt. 

,,A labda feldobásával a felvonalon kezdődik a mérkőzés és rögtön a MVSC támad, de Luterán túl hosszú szöktetése a kapu mellé jut. (...) A 33. percben a MVSC-k újból volna alkalma a győzelmet megszerezni. Pataky lövését Kozusnyik kiejti, de a labdára startoló Gyuricskó a tömörülő védelemtől zavarva két lépésről mellé rúg. Mezőnyjáték közben egy perccel hamarabb fújja le a bíró a mérkőzést, aki elég simán vezette le ezt a döntő fontosságú 35 percet.” (Magyar Jövő – 1926. május 15.) 

A bajnoki döntőnek beillő mérkőzés után egy barátságos mérkőzésre került sor a két csapat között, melyet a vasgyáriak nyertek 1-0 arányban. Végül az MMTE elleni 6-0 diadallal, május 17-én biztosították be a vasutasok a bajnoki címet, akiknek egy döntetlen is elég lett volna hozzá. Tehát az Észak-Magyarországi kerület I. osztályának „A” csoportjának bajnoka a Miskolci VSC csapata lett. Észak kerületének bajnoki címéért a „B” csoport bajnokával, a Salgótarjáni SE csapatával kellett megküzdenie a zöld fehéreknek. Sikerrel vették az akadályt (2-1, 3-2), így az országos bajnoki címért harcolhatnak tovább. (Érdekesség: a másik nagy múltú salgótarjáni klub, az SBTC a miskolci „A” csoportban szerepelt.) 

A DVTK később sportszerűségből jelesre vizsgázott, hiszen, amikor az MVSC csapata bejutott az országos döntőbe elsőként gratulált a nagyszerű teljesítményhez. 

,,Több üdvözlő táviratot is kaptak a zöld-fehérek a kerületi csapatoktól. Mindegyik biztató, elismerő üzenet volt. Elsőként a DVTK-tól kaptak üzenetet, amely így szólt:” (miskolciszemelvenyek.blog.hu – Bajnoki döntőben a miskolci vasutasok) ,,Gratulálunk az eredményhez. További kitartást és önbizalmat, vasárnapra pedig újabb dicsőséget!” (Reggeli Hírlap – 1926. június 13., 10. oldal) 

Arról, hogy milyen büntetést kapott Klemenik, illetve Müller az ügyészségi vizsgálat után, semmilyen információt nem találtam.

A bajnokság végeredménye:

1. Miskolci VSC    18    15    2    1    62 : 10    32p 

2. Diósgyőr-Vasgyári TK    18    14    2    2    84 : 18    30p 

3. Miskolci MTE    18    12    1    5    48 : 22    25p 

4. Salgótarjáni BTC    18    9    3    6    34 : 24    21p 

5. Sátoraljaújhelyi AC    18    8    1    9    30 : 38    17p 

6. Diósgyőri AC    18    5    6    7    25 : 30    16p

 7. Sátoraljaújhelyi Egyetértés SC    18    4    4    10    25 : 46    12p 

8. Perecesi TK    18    3    3    12    20 : 75    9p 

9. Ózdi Törekvés SC    18    3    2    13    23 : 55    8p

10. Miskolci MKASE    18    3    2    13    20 : 53    8p

 (A magyarfutball.hu és a Magyar Jövő nyomán)

 

Források:

miskolciszemelvenyek.blog.hu – Bajnoki döntőben a miskolci vasutasok – Öt különleges történet a Kubikból-109 éves az MVSC 

magyarfutball.hu 

Magyar Jövő – 1925. november 1., november 3., november 4., november 6., 1926. március 24., április 4., május 13., május 15. 

Dr. Nagy János, Sike Gábor, Berecz Csaba: DVTK centenarium 

Nemzeti Sport – 1925. november 5. 

Reggeli Hírlap – 1925. november 4., november 11., november 14. 

Varga Lajos: A Miskolci Vasutas Sport Club száz éve 

Pál István: Amiről a Kubik mesél 

Varga Lajos: A futball-labda diósgyőri útja

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában