2024.05.09. 15:11
A forgalomban és ügyességi pályán csapnak össze a bicikli mesterei - képekkel, videóval
Szlalomozás, hasábfolyosó és forgalmi helyzetek döntenek arról, kik lesznek a legjobbak a XXIX. Kerékpáros Iskola Kupa országos döntőjében.
Pályán az ifjú kerékpárversenyző
Fotó: Vajda János
Csütörtök reggel ügyességi versennyel folytatódott a a XXIX. Kerékpáros Iskola Kupa országos döntője. Ezt a Miskolci Rendvédelmi Technikum tornatermében kialakított ügyességi pályán tartották.
„Olyan közlekedési helyzeteket teremtettünk, amikor bizony rázkódik az úton a bicikli, amikor szűk helyen kerülni kell, és egy kis szlalomozást viszünk a közlekedésbe. Itt tudjuk lemérni, hogy ez hogyan megy a versenyzőknek. Itt is hibapontokat kapnak. Típushibának számít a láb letétele, a bójaérintés kihagyása. Ezeket a pontozóbírók szigorúan pontozzák, a végén összesítik, és így kialakul majd a mezőny sorrendje” - avatott be minket a részletekbe Danyikó Zoltán.
A törzsőrmester szerint a legtöbb hibapontot a 8-as alakú pályaelemen lehet gyűjteni. Egy rendkívül szűk hasábfolyosón kell megtenni a nyolcas alakzatot anélkül, hogy érintenék és felborítanák a hasábokat.
Még a profikat is próbára tette
Halász Hunor, egy sárospataki diák „nulladik pályabemutatóként” végigment a pályán a kihívásra készülő versenyzők előtt. A 11 éves Hunor rutinos kerékpárosként még a versenyzők előtt tesztelte a Miskolci Rendvédelmi Technikum tornatermében kialakított ügyességi pályát.
Hunor sokat sportol. Szinte minden nap biciklizik, de szeret rollerezni, parkourozni és focizni is. Rendszeresen részt vesz kerékpáros versenyeken. Tavaly megnyerte a sárospataki bicikliversenyt a maga kategóriájában, és továbbjutott a megyei versenyre, ahol végül második lett. Hunor imád biciklizni, mert óriási örömöt jelent számára, hogy a saját erejéből hajthatja a kerékpárt, és gyorsan eljut vele egyik helyről a másikra.
Nulladik pályabemutatóként Hunor úgy látja: a versenyző gyereknek nagy kihívás lesz a tárgyátvivős feladat két sor között, és a szűkülő folyosó egyre keskenyebb bójái sem voltak könnyűek. Eléggé izgult, mert szerinte voltak nehéz szakaszok a pályán.
Kerékpáros Iskola Kupa gyakorlati verseny
Fotók: Vajda JánosA 14 éves Komlódi Péter a Fejér megyei Válról érkezett. Az egyik csapat tagjaként ő is végigment az ügyességi pályán:
„Az elején nehéznek tűnt és ijesztőnek. Aztán nekiindultam, és már egyáltalán nem izgultam. Jól összerakták a pályát. Szerintem tárgyátvitel volt a legkeményebb elem, amikor egy labdát kellett az egyik emelvényről áttenni a másikra”.
Szabályossági verseny
A verseny ezen szakaszában a gyerekek a forgalomban közlekednek a kerékpárral. Mögöttük egy versenybírói autó halad, ebből headseten adják az instrukciókat a tanulóknak az ismeretlen útszakaszon.
„Például arra kérik: a következő kereszteződésnél forduljon jobbra vagy balra. Itt arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyire tartják be a táblák utasításait a Stop táblánál, az elsőbbségadás táblánál. -ismertette a feladatokat Danyikó Zoltán: -Figyelik, hogy megvan-e a megfelelő jobbra tartás, irányjelzés, hátratekintés. A versenybírók jegyzetelek. A végén mindent átbeszélnek, kiértékelnek, majd a hibapontok által felállítanak egy sorrendet”.
A rendőr törzsőrmester kiemelte: a legváratlanabb helyzeteket mindig az élet és a forgalom szüli. Hiszen verseny közben megjelenhet egy busz, egy nagyobb autós- vagy kerékpáros forgalom. Több autó parkolhat az út szélén, és ezekre a körülményekre a versenyzőknek reagálnia kell.
Péntek délelőtt tartják az eredményhirdetést. A legkevesebb hibapontot gyűjtő csapat, egyéni fiú és egyéni lány versenyző végez a dobogó legfelső fokán. Különdíjban részesül a legjobb elméleti teszt írója, a legjobb szabályossági pályát teljesítő is.
boon.hu video
- Nagy szőlőrablás volt vasárnap az avasi Horváth-tetőn - képekkel, videóval
- Miskolci ír kocsmazenére táncolnak a margitszigeti szökőkút vízsugarai - képekkel, videóval
- Csigagél és mézből csokis finomság pörgette fel a Miskolci Termelői Napot
- Az ég a földdel ért össze szombaton este Miskolcon - képekkel, videóval
- Miskolc Város Borára, a Kabarra szomjaznak a borangolók - képekkel, videóval