Konferencia

2024.05.27. 13:51

„A csökkent munkaképességűek ugyanolyan tagjai a társadalomnak, mint bárki más”

Hétfőn elindult a „Védett foglalkoztatók határon átgyúló szakmai konferenciája” elnevezésű kétnapos rendezvénye Miskolcon.

Ujlaki Attila

„Védett foglalkoztatók határon átgyúló szakmai konferenciája" a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezete, mint a Kézfogás Klaszter alapító tagja szervezésében

Fotó: Vajda János

A csökkent munkaképességű munkavállalók ugyanolyan fontos, hasznos és elengedhetetlen tagjai a társadalomnak, mint bárki más – mondta Szabó Gergely, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés alelnöke a „Védett foglalkoztatók határon átgyúló szakmai konferenciája” elnevezésű kétnapos rendezvényének megnyitóján, amelynek alapítója a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezete.

Szimbolikus esemény

Azt is elmondta, hogy a vármegye számára fontos, hogy egy ilyen rendezvénynek otthont adhat. „Ez egy különösen fontos és kiemelt küldetés, amit a jelenlevők a szárnyai alá vettek” – mutatott rá. Arról is beszélt, hogy egy ilyen jellegű kezdeményezés sokak számára nagy jelentőséggel bír. „Ha valaki dolgozik, akkor egy munkahelyi közösség tagjává válik” – részletezte. 

Grubert Roland, a Kézfogás Klaszter elnöke azt hangsúlyozta, hogy több szempontból is szimbolikus és hiánypótló a konferencia. „Az esemény célja a megváltozott munkaképességű emberek és a nekik segítséget, munkalehetőséget kínáló intézmények, szervezetek együttműködésének ösztönzése és támogatása magyar-szlovák kooperációban” – ismertette. Arra is rámutatott: a szervezet folyamatosan igyekszik azt a feladatot betölteni, hogy a megváltozott munkaképességűek érdekeit védje és számukra új munkahelyeket is hozzon létre fenntartható módon. 

Nagyobb figyelmet kapnak

Az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kaptak a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási lehetőségei Magyarországon. Az új törvényi szabályozások és a vállalati szemléletváltás révén növekszik azon cégek száma, amelyek elkötelezettek a megváltozott munkaképességűek alkalmazása iránt. A változások célja, hogy ezek az emberek is teljes értékű tagjai lehessenek a munkaerőpiacnak, és ne csak támogatott foglalkoztatásban kapjanak lehetőséget. 

A kormány az utóbbi időben több intézkedést is bevezetett a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának elősegítésére. A 2023-ban módosított munkaügyi törvények értelmében a cégek pénzügyi támogatást kapnak, ha ilyen munkavállalókat foglalkoztatnak. Az új szabályozás célja, hogy a munkáltatók számára is vonzóbbá tegyék a megváltozott munkaképességűek alkalmazását.

Többen csatlakoznak

A társadalom hozzáállása is folyamatosan változik, köszönhetően az olyan kampányoknak és kezdeményezéseknek, amelyek a megváltozott munkaképességűek elfogadását és támogatását célozzák. A média és a különböző civil szervezetek is egyre több figyelmet fordítanak a témára, így egyre többen ismerik meg és értik meg ezen emberek mindennapi kihívásait és lehetőségeit. 

A jövőben még több vállalat és szervezet csatlakozhat ahhoz a kezdeményezéshez, hogy megváltozott munkaképességű embereket alkalmazzanak. Ez nemcsak a munkaerőpiac sokszínűségét növeli, hanem gazdasági szempontból is előnyös, hiszen a munkaerőhiány problémájára is megoldást jelenthet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában