Szakértelem és empátia együttese jellemzi Kiss Ákost

Kiss Ákos Levente világéletében orvos akart lenni. Eleinte a belgyógyászattal kacérkodott egy debreceni professzora hatására. "Arra gondoltam, hogy én annyira szórakozott ember vagyok, hogy egy ilyen pálya hatására ez csak fokozódni fog. Végül a sebészet mellett döntöttem, hiszen ennek a rideg munkának a valóságában nem lehet tévedni. Amikor pedig Miskolcra jöttem, akkor itt egyesített kórházak voltak. Ez azt jelentette, hogy nem választhattam meg, kiket gyógyítok, hanem eleve a gyereksebészetre tettek, holott azt sem tudtam, hogy ilyen létezik. 1965-ben az akkori Erzsébet Kórházban olyan szeretettel fogadott az osztályvezető főorvos, hogy egyszerűen azt éreztem, ott kell maradnom. Rögtön egy melegséget árasztó, támogató közegbe kerültem. Soha nem bántam meg, hiszen ez a szakma olyan sok dologgal tett gazdagabbá és boldogabbá, amit más nem igen tudott volna megadni. Pedig mikor átléptem a küszöbét, még akkor is munkált bennem, hogy a szakvizsga után visszamegyek belgyógyásznak" – emlékezett vissza a doktor, akinek saját bevallása szerint a szórakozottsága megmaradt, de azonnal beleszeretett a sebészetbe.

Nem emlékszik az első operációjára

Kiss Ákos Levente első szakmai megmérettetése egy egyszerű sérvműtét volt. "Óriási izgalomban voltam, szinte transzállapotba kerültem ezen a tanuló beavatkozáson. Mégpedig pusztán attól a ténytől, hogy szike van a kezemben, és megvágok egy ép bőrfelületet. Nem is emlékszem, mi mindent csináltam a műtőben, csak arra, hogy milyen érzés volt. Hálás vagyok azoknak, akik ott álltak mellettem és úgymond fogták a kezemet. Fiatalként még nem bír teljes felelősséggel egy kezdő sebész, így többen, ketten, vagy akár hárman is bent vannak, akik tanítják, vigyáznak rá is és a betegre is. Főleg olyanok segítik őt, akik tapasztaltabbak, hiszen neki még folyamatban van a képzése" – magyarázta Kiss Ákos Levente.

Borzasztó érzés elveszíteni a beteget

"A gyógyítás egy szakrális tevékenység, amiben lehet más állapotba kerülni, mint ahogyan ezt az imént kifejtettem. Ha a műtét sikerül, az egy belső jó érzést, sőt büszkeséget ad az embernek, hogy meg tudtam csinálni. A kudarc azonban hónapokig, évekig benne marad az emberben, az borzasztó érzés. Ezt nagyon nehéz elviselni és kezelni, meg is betegíthet, halált is okozhat. Ez meghatározza az embernek a sorsát a továbbiakban. Az egyetemen nem adnak útmutatást ilyen esetekre, még azt sem tanítják, hogy hogyan kell megmondani a rossz hírt a hozzátartozóknak. Kikerülve az iskolapadból még csak félkész termékek vagyunk, orvossá később válunk. Ebben sok segítséget ad a környezet, én például úgy érzem, mintha engem vattába bugyolálva neveltek volna. Ilyet kívánok minden kezdő orvosnak" – szögezte le a kitüntetett.

Elmúlt korok tisztelete él benne

Kiss Ákos Leventéről egy kollégája azt írta, "csendes jelenlétével is tanított". "Első meghatározó érzés volt számomra, hogy Debrecen mindig is a megmaradást jelentette, ennek az értéknek a maradéktalan tisztelete nagyon fontos. A másik, hogy a munkám kezdetén jó volt felnézni azokra az orvosokra, akik körülvettek engem. Akkor még csak ábrándnak tűnt az ő szintjükre emelkedni. Ma pedig nem tudom megszámolni, hogy hány fiatal orvost tanítottam. Tizenhárom éven keresztül jártam át Kárpátaljára, úgyhogy nemcsak Miskolcon oktattam. Ott az volt a cél, hogy olyan műtéteket tanítsak meg a kollégáknak, amiket addig senki nem végzett: urológiai és újszülöttkori problémákra, horpadt mellkasra, fejlődési rendellenességekre. Számtalan bemutató műtétem is volt nemcsak országszerte, hanem Európában, tehát volt, amit Skóciában mutattam be" – összegzett az orvos.

Kárpátaljára már jó híre miatt került

Egy huszonöt éves kárpátaljai fiatalember keresett fel egy nagyon súlyos mellkasdeformitással. A rendszer nem engedi, hogy ingyen megoperáljuk a határon kívülieket. Hosszú gondolkodás után a kollégákkal pénzt gyűjtöttünk, amihez alapítvány is hozzájárult. Elintéztem a kórházzal, hogy féláron megoperálhassuk őt. A sikeres műtét híre Szilágyi István fülébe is eljutott, akinek orvosként és református papként is szívügye volt, hogy támogassa a kárpátaljai magyarok egészségügyi ellátását. Ez a fantasztikus ember kért fel, hogy tanítsak meg néhány műtétet az ottani orvosoknak. Gondoltam, pár alkalommal majd találkozom egy magyar doktorral, aztán kiderült, hogy ott nincs is magyar orvos, ráadásul elképesztő körülmények fogadtak engem ott. Szakmailag és eszközök tekintetében is hihetetlen lehetőségekkel szembesültem. Már akkor tudtam, hogy ez egy hosszú időszak lesz az életemben" – idézte fel a kezdeteket Kiss Ákos Levente.

Sokszorosan kitüntetett doktor

A Magyar Gyermeksebészeti Társaság és a Gyermektraumatológiai Szekciónak is elnöke volt. Számos szakmai elismerései közül legfontosabb a Batthyány-Strattmann László-díj, valamint állami kitüntetést is kapott: Magyar Köztársaság Érdemkereszt tisztikeresztjét. Miskolc város díszpolgárává választották. "Ezek mind jólestek, hiszen én is emberből vagyok, és érzéseim vannak. De legjobban az esik, mikor egy kolléga jó véleménnyel van rólam, ebben is volt részem akár levél formájában. Azt kell mondanom, ez megkoronázta az életemet. Ennek folytatása, hogy a helyi lakosság, nyilván főleg a volt betegeim azzal jutalmaztak meg, hogy közönségszavazáson kaphattam meg a Prima díjat – mondta el az orvos.

Csaknem hatvan év egy munkahelyen

Ez ma már nem gyakori, főleg, hogy, elmondása alapján sokan csábították más osztályokra vezető pozíciókba, sőt, külföldre is, ahova végül sokszor csak tanulmányi utakra ment: az USA-ba, Németországba, Írországba és Finnországba. Kizárólag Skóciában dolgozott egy éven át, de Miskolcot végül nem tudta elhagyni. "Ez a debreceniségemből fakad, hiszen úgy érzem, hogy ha elvállaltam egy feladatot, akkor azt be is kell fejezni. Még mind a mai napig dolgozom, de érzem, hogy már a hattyúdalomat írom, így év végén befejezem a munkát. Annak ellenére is, hogy fáj a szívem emiatt. Tíz éven keresztül mindennap készültem erre, hogy könnyebb legyen. Jó visszatekinteni arra, hogy jól képzett, kiváló utódaim vannak, és itt nemcsak az orvos csapatra gondolok, hanem a nővérekre, műtősnőkre, valamint azokra is, akik a háttérben dolgoznak."

Véleménye az egészségügyről

Kiss Ákos Levente szerint a magyar egészségügynek két nagy hibája volt: a paraszolvencia és a hangnem. "Az előbbi olyan volt, mint a prostitúció vagy a korrupció. Remélem, hogy ez teljes egészében megszűnt. A másodikról az a véleményem, hogy nem jó az, ha az orvosnak a beteg a munka tárgyát jelenti és nem a partnerét egy probléma megoldásában. Ilyen szempontból a nyugat előttünk jár, hiszen mikor kint voltam Skóciában, azt tapasztaltam, hogy időre beérkezett a beteg a rendelőbe, és bemutatkozással kezdtük, majd megkérdeztem, hogy van. Ez nálunk nemcsak az orvosok miatt, hanem a lakosság miatt sem oldható meg, mert minimálisan tartották be az időpontokat. Volt, aki egy órával, más kettővel, sőt, előfordult, hogy több nappal később jöttek be. Magyarországon nagyon hiányzik az a több ezer orvos és még több szakdolgozó, aki külföldön vállalt munkát" – mondta.

A probléma 2003-ban kezdődött

Akkor az Unió egy olyan direktívát adott ki, hogy az ügyeletes orvos másnap nem dolgozhat. Kiss Ákos Levente szerint szép elképzelés, hogy a beteg mindig pihent doktorral találkozzon. "A valóságban ez úgy nézett ki, hogy két ügyeletes volt bent, akik másnap nem dolgozhattak, a munkamennyiség rázuhant az aznapiak nyakára, hiszen az orvoslétszám már akkor is alacsony volt, ami nem engedte meg az elképzelt rendszer kialakítását, nemcsak Magyarországon, de nyugaton sem. Azóta pedig azért lett még kevesebb orvos, mert ez a direktíva sokakat kivett a forgalomból, akik nem dolgozhattak tovább, a nyugatiak megnyitották saját kapuikat, ami azt eredményezte, hogy csábító ajánlatokat kaptunk külföldre. Én magam is emlékszem egy svédre, amikor felajánlották, hogy egy éven át kapok fizetést, de ezen idő alatt csak a nyelvet kell tanulnom, majd utána állok be munkába. Kapkodva kellett és még ma is kell dolgoznunk" – szögezte le a sebész.

Főleg a fővárosban és a klinikákon vannak

A kitüntetett azt mondja, nemcsak az orvoshiány okoz problémát ma már, hanem az orvosok megoszlása sem szerencsés. "Egy vidéki kórház nem tud versenyezni a budapesti vagy egyetemi osztályoknak a lényegesen nagyobb karrierlehetőségeivel és a lényegesen kisebb munkaterhelésével. Látszik, hogy Budapesten nincs orvoshiány, míg Miskolcon van – zárta le gondolatait Kiss Ákos Levente, aki egy másik témára áttérve bevallotta, családja megsínylette a munkáját. – Volt időszak, amikor havonta több mint hússzor voltam ügyeletes. Mikor megszületett egyik gyermekem a három közül, előtte és utána is ügyeletes voltam több napon keresztül. Egyetlen unokám sok mindenért kárpótol: ő szereti a nagyapját, én meg imádom őt."

Kiss Ákos Levente ha befejezte mindennapi munkáját, már nem fogja meglátogatni az osztályt, mint mondja, sebben nem szabad vájkálni. "Örülni fogok az utódaim sikereinek, hiszen az én munkám is benne lesz ebben. Inkább barkácsolok majd otthon, ráadásul meg kell tanulnom élni a feleségemmel, akinek szintén sokat jelentett a munkája. Most nem lesz más tervünk, mint boldogítani és segíteni egymást, remélhetőleg egészségben" – mondta a sokszorosan kitüntetett doktor.