2023.05.25. 20:00
Egyedi hangzás a miskolci zenekartól
Pub Vatis
Hegedű, gitár, cselló, kahon, most pedig frissítésként egy basszusgitár egy zenekarban? Milyen hangzás sül ki ebből, milyen zenei stílus az a zene, amelyet ezek a hangszerek szólaltatnak meg? Ezt mutatja meg a Pub Vatis nevű miskolci zenekar, amelyet fiatal, lelkes zenészek alkotnak. Ehhez adódik, hogy eredetileg inkább akusztikus stílusban szólaltak meg és főként utcazenészként definiálták magukat. Így például a miskolci Régiségvásáron is zenéltek már néhányszor.
Most pedig megjelent az első albumuk is, és a tervek arra nézve, hogy ne csak akusztikus hangzásban szólaljanak meg.
A zenekar két alapítójával, Halász Andrással és Czuczor Andorral beszélgetett Horváth Imre, A zene az kell című podcast műsorban. A beszélgetés során pedig a felvetett kérésekre is válasz született.
boon.hu PODCAST
- A természet erejével
- Aki a zenét leszállítja – beszélgetés Béres Szabolccsal
- Az utcán senki nem maradhat - beszélgetés Grubert Rolanddal
- Mérlegre tette a harminc évét - Fazekas Miklósné Ildikóval beszélgettünk
- Érteni az értelmi fogyatékos embert - tenni értük