boon.hu PODCAST

2023.04.29. 19:32

A bámészkodók akadályozhatják meg, hogy bűncselekmény legyen a gyerekcsínyből

Mi is történik, és miért, amikor egymásnak esnek a fiatalok és bántalmazzák, megalázzák egymást.

Shutterstock/Illusztráció

Fotó: Iren_Geo

Az elmúlt napok szomorú híre volt, hogy olyan videók kerültek portálunk birtokába, amelyen középiskolás lányok bántalmazták egymást és alázták meg. Az ügyből azóta rendőrségi eljárás is lett, de érdemes lehet kicsit a dolgok mögé nézni, mi miért történik és miként előzhetőek meg ezek a helyzetek, vagy legalábbis az elfajulásuk.

A bullying, vagyis a megfélemlítéses bántalmazás hátteréről beszélgetett Horváth Imre szerkesztő a Sziréna című podcast legfrissebb adásában Majó Márk gyermekvédelmi szakemberrel. Mint kiderült, az ilyen esetekben van bántalmazó, bántalmazott és vannak nézők, mindhárom oldalnak megvan a felelőssége és mindhárom oldal segítségre szorul egy ilyen eset után.

Ha a passzív, kvázi támogató bámészkodó szerepkörből aktív védelmező szerepbe lépnek át az ott lévők, akkor megáll az egész, mondja a szakember. Lényeges lehet tudni, hogy hol van a határ, ameddig elmehetünk, meddig tart a gyerekcsíny és mikortól lesz valami bűncselekmény. A fiatalok azonban sokszor nincsenek tisztában a saját határaikkal sem, éppen ezért lehet nagy szerepe a felnőtteknek ezen esetek megelőzésében. De pontosan mi is és hogyan? Ezekről is szól a Sziréna legfrissebb adása, hallgassa meg!

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában