Március 3-tól 5-ig

2023.02.11. 07:00

Itt az idei Miskolci Kocsonyafesztivál részletes programja (frissítve!)

Három színpadon gazdag zenei kínálattal várja a közönséget a Kocsonyafesztivál, de lesz régiségvásár és Avasi Kvaterka is Miskolcon.

ÉM

Nagyszabású felvonulással indul a Kocsonyafesztivál

Fotó: Ádám János

A március 3-a és 5-e közötti hétvégén, péntektől vasárnapig rendezik meg Miskolcon az idei kocsonyafesztivált, amelyhez ezúttal kétnapos (szombat és vasárnap) régiségvásár is csatlakozik, sőt szombaton az Avasi Kvaterka is belép a fesztiválprogramok közé. Ezáltal az idei Miskolci Kocsonyafesztivál közönsége igazi három az egyben programsorozatot kap.

A kocsonyafesztivál nagyszínpada a Szent István téren lesz. Lesz egy színpad a Villanyrendőrnél és egy az Erzsébet téren is. A fesztivál területe így a Szent István tértől a Villanyrendőrig húzódik majd. Az Avasi Kvaterka révén a történelmi Avas (a Bortanya és a Rácz sor környéke) is fesztiválhelyszín lesz. A rendezvény területén gazdag étel- és italkínálat, árusok, vásározók várják a vendégeket. Programok nemcsak a színpadokon, hanem több helyszínen is várják a fesztiválozókat. A kétnapos régiségvásár központja a Hősök terén lesz, a Kazinczy és a Déryné utca fogja összekötni árusok sorával a kocsonyafesztivál helyszíneivel. Vasárnap a főutca Villanyrendőr és a Centrum közötti részét is a régiségvásár árusai töltik majd meg.

Szent István téri színpad 

 

A hagyományokhoz híven méltóan nagyszabású nyitó- és zárórendezvény lesz koncertekkel. A nyitórendezvény egy nagyszabású felvonulás lesz a fő utcán a Szent István téri nagyszínpadhoz pénteken délután fél 3-kor. A Szent István téri színpadon aznap este 7 órakor a Margaret Island, este fél 10-kor pedig Horváth Tamás lép fel. Ugyanitt lesz szombaton este fél 11-kor a Groove Coverage nagyszabású koncertje, vasárnap pedig - a fesztivál zárásaként fél 5-kor Charlie lép a közönség elé.

Miskolc színpad (Erzsébet tér)  

 

Az Erzsébet téri Miskolc színpadon elsősorban a városi zenei élet reprezentánsai lépnek fel. Pénteken este 7-től például az Ildi Rider, szombaton délután 6-től az Áll-a-tok, vasárnap délben pedig a Miskolc Dixielad Band.

Villanyrendőr színpad 

 

A Villanyrendőr színpad pénteken délután 5-kor Markus Greggel indul, de este 11-kor Krisz Rudi rajongói örvendezhetnek. A szombat egyik nagy fellépője ugyancsak este 11-kor Lofti Begi lesz, míg vasárnap délelőtt 10-től délután 2-ig Dj Wire foglalja el a színpadot.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában