Csetepaté

2022.12.07. 20:00

Szilágyi Szabolcs hátat fordított Jakab Péternek

Szilágyi Szabolcs kilépését a Jobbikból a volt pártelnök, Jakab Péter megérti, a Jobbik viszont meglepődött a döntésén.

Ujlaki Attila

Jakab Péter és Szilágyi Szabolcs

Alighogy bejelentette Szilágyi Szabolcs miskolci önkormányzati képviselő távozását a jobbikból, máris beült a közgyűlésben a DK miskolci frakciócsoportjába. Az ügy pikantériája, hogy Szilágyi korábban azt a Gyurcsány Ferencet kritizálta keményen, aki ma a DK országos elnöke. Például Hitlerhez hasonlította Gyurcsányt, de ezt is ő mondta egy trianoni megemlékezésen: "Számunkra, jobbikosoknak ez a mai nap duplán gyásznap (június 4. – a szerk.), ugyanis e napon született Gyurcsány Ferenc is”.  

Szilágyi lapít  

Kíváncsiak voltunk, hogy a korábban Jakab Péter személyi titkáraként dolgozó Szilágyi, miért nem csatlakozott Jakab Péter frissen megalakult mozgalmához, azonban Szilágyi nem válaszolt megkeresésünkre. Jakab szerint Szilágyi Szabolcs azért nem az ő által vezetett Nép Pártján Mozgalmat választotta – fogalmazott lapunknak -, mert: „A Nép Pártján Mozgalom jelenleg nem párt, hanem civil közösség.” Jakab örül annak, hogy Szilágyi ellenzéki pártot választott a Fidesszel szemben. „Sajnos a Jobbik mára országosan a Fidesz szekértolójává vált. Valódi ellenzékinek nincs helye a Jobbikban.” – tette hozzá a Nép Pártján Mozgalom vezetője.  

Jakab Péter pedig arra a kérdésre, hogy felelősnek tartja-e saját magát a Jobbik népszerűségvesztésében érdemben nem válaszolt. „Jelenleg több mint 20 ezer jelentkezőnk van, jellemzően olyanok, akik eddig még egyetlen politikai közösséghez sem tartoztak. Év végére el fogjuk érni az országos lefedettséget.” – nyilatkozta portálunknak Jakab Péter független országgyűlési képviselő.

A gyengéket ki kell rostálni  

Szerinte jónéhány ellenzéki pártnak már nincs helye a parlamentben, mert nincs mögöttük társadalmi erő és szerinte az ellenzéket meg kell újítani. A gyengéket ki kell rostálni, új erőknek kell megjelenniük az ellenzéki térfélen. Olyanoknak, akik mögött valós társadalmi támogatottság van, és akik nem alkusznak a Fidesszel. A Nép Pártján Mozgalom egy ilyen erő lehet. „Amennyiben képesek leszünk társadalmi erőt felmutatni, párttá fogunk alakulni, reményeim szerint még az önkormányzati választás előtt” – nyilatkozta a politikus.  

A Jobbik meglepődött  

Kerestük Szarka Dénes önkormányzati képviselőt, a helyi Jobbik elnökét azzal kapcsolatban, mit gondol Jakab Péter kijelentéseiről. Válaszában azt írta: „Amennyiben Jakab Péter úgy látja, hogy "a nép" azt várja tőle, hogy azt a közösséget rugdossa igaztalan állításokkal, amelyik érte és parlamenti mandátumáért dolgozott, akkor ezt is tudomásul vesszük.” Szilágyi Szabolcs kilépésével kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: „Némiképp meglepetten, de tudomásul vettük a kilépést, megyünk tovább.”  

„Egzisztenciális túlélés”  

„Azok a politikusok, akik szervezetet váltanak és ekkora utat járnak be, hogy a Jobbikból eljutnak a Demokratikus Koalícióba, azoknak fontosabb az önös érdekük és az egzisztenciális túlélésük, mint az az érték, amit a politikában az ígéreteik szerint képviselnének” – nyilatkozta portálunknak Nagy Ervin a XXI. század politikai elemzője. Hozzátette: A Jakab Péter által szervezett Nép Pártján Mozgalom, jól láthatóan nem elég vonzó azoknak a politikusoknak, akik a politikai túlélésért küzdenek, épp ezért nem is keresik a kapcsolatot a politikai formációval. Az elemző arra is rámutatott, hogy Jakab Péter mögött nincs olyan kritikus tömeg, amely elég lenne ahhoz, hogy a mostani helyzetben párttá alakuljon. 

Jobbikból, ballik  

„Miskolc a legjobb példája annak, hogy a Jobbikból hogyan lett ballik” – nyilatkozta portálunknak Hollósy András, a miskolci Fidesz-KDNP szóvivője az ügyre reagálva. Hozzátette: 2019 óta elmondtuk, hogy Gyurcsány Ferenc rá fogja tenni a városvezetésre a kezét. Rámutatott arra is, hogy Veres Pál polgármester hallgat az ügyben. „A baloldali cicaharcok és pozícióharcok zajlanak a városban és nem a miskolciakért végzett munka. Vannak olyan képviselők, akik adott esetben pozícióért és hatalmi érdekekért hátat fordítanak a saját szavazóinak és elveiknek” – mondta Hollósy András. A szóvivő azt is hozzátette: éppen itt az ideje, hogy a baloldal a borsodi megyeszékhelyért dolgozzon.   

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában