2022.12.18. 19:00
Közösen a fenntarthatóságért a Miskolci Egyetemen
A Miskolci Egyetem és másik tizenhárom magyarországi egyetem részvételével alakult meg a Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platformja.
Fotó: Fahroni
A felsőoktatási intézmények célja a jó gyakorlatok egymás közötti megosztása, rendszeres közös akciók szervezése, valamint szorosabb együttműködés kialakítása a fenntarthatósági célokat szolgáló fejlesztések érdekében.
A tizennégy egyetem arra vállalt kötelezettséget, hogy a fenntarthatóság jegyében évente szerveznek közös akciókat, eseményeket, konferenciákat és egyetemek közötti kihívásokat. Ugyanakkor a nemzetközi kapcsolatrendszerükön keresztül is támogatják egymást a résztvevő felsőoktatási intézmények, továbbá lehetőséget teremtenek egymás számára, hogy nemzetközi szakmai fórumokon, eseményeken részt vehessenek.
„Az egyetemek jelenleg vizsgálják azokat a lehetőségeket, területeket, ahol együtt tudnak működni a közeljövőben. A cél a különböző fenntarthatósági problémáknak az együttes vizsgálata és a tapasztalatcsere, az oktatásban pedig közös képzések létrehozása, vagy mostani képzéseknek a kiegészítése. Ez egy jó keretmegállapodás, amit tartalommal kell feltölteni”, részletezte az együttműködésen a Miskolci Egyetem képviselő Dr. Nagy Sándor, a Műszaki Földtudományi Kar intézetigazgatója, egyetemi docens.