Fűtés

2022.10.18. 14:00

Megfelelő hőmérséklet van az általános iskolákban

Az általunk megkérdezettek azt mondták, hogy nem találkoztak fázó, vacogó diákokkal a korábbi hűvösebb napokon.

Ujlaki Attila

Fotó: Pesti Tamás

Az általános iskolákban kellemes a hőmérséklet az iskolaigazgatók szerint. Az oktatási intézmények az elmúlt években soha nem látott mértékű energiakorszerűsítésen estek át, amelyek hozzájárulnak a kellemes hőérzet eléréséhez. Az épületek energiakorszerűsítése mellett az átlagostól eltérő meleg idő is kedvez az iskolásoknak, valamint az is, hogy a fűtés folyamatosan biztosított minden közintézmény számára. A kormány 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentést írt elő az állami intézmények és gazdasági társaságok részére az energiaválság miatt, amely legfőképpen az elhibázott brüsszeli szankcióknak köszönhető.

Nem fáznak

Korábban megírtuk, hogy jogszabály szól arról, hogy a középiskolákban minimum 18 fok lehet, míg az általános iskolákban 20 fok. A fenntartók ezt úgy értelmezték, hogy ennél több sem megengedett. Mára minden fenntartó, tehát az állami iskolák esetében megyénkben a három szakképzési centrum és az öt tankerületi központ is hozott intézkedést az intézmények energiatakarékosságával kapcsolatban, természetesen a kormányrendelethez igazodva. 

Intézményvezetőket kérdeztünk az elmúlt hetek hűvösebb időjárása kapcsán, hogy mit tapasztaltak. 

„Nálunk távfűtés van, ami már megy és nem fázunk” – nyilatkozta portálunknak Juhász József, a Miskolci Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója. Hozzátette: Kint is nagyon jó idő van még, így a benti hőmérséklet sem hűvös és a gyerekek sem fáznak. Hasonló tapasztalatokat osztott meg portálunkkal Vízkeletiné Juhász Judit, a taktaharkányi Apáczai Csere János Általános Iskola igazgatója. „Pillanatnyilag a 20 fok minimum az irányadó ránk nézve, vasárnap indítottuk be a fűtést, mert már indokoltnak tartottuk egyes termekben” – hangsúlyozta portálunknak az intézményvezető.

Rámutatott: a fenntartó előírta a hőmérsékleti minimumot és ehhez tartják magukat, de a mostani kedvező időjárás miatt a naposabb termekben még nagyon meleg is van. „Nem tapasztaltam olyat, hogy bárhol is fázó gyermek lenne, az alsóbb évfolyamokon ugyan elmondtuk, hogy hozzanak párnát magukkal, de ezt a korábbi években is megtettük, hiszen a gyerekek kényelme miatt fontos, hogy ne üljenek több órát a kemény fán” – húzta alá az Apáczai Csere János Általános Iskola igazgatója.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában