Fekete nyár

2022.10.24. 15:00

Még mindig versenyben Miskolc 250 éves fája

Már tényleg csak néhány nap és kiderül, kié lesz az Év fája kitüntető cím.

ÉM

Az Év Fája cím egyik lehetséges várományosa a 250 éves fekete nyárfa. A legfrissebb helyszíni mérések szerint törzsének az átmérője 9,6 méter

Fotó: Ádám János

Október 27- én lesz a díjátadó ünnepség, ezután válik nyilvánossá a szavazás eredménye, illetve a különdíjak sorsa - tudtuk meg az Ökotárs Alapítvány munkatársától, Tokodi Nórától.

Az Év Fája versenyén nem a legnagyobb vagy legöregebb fát keresik, hanem azt, amelyik a helyieknek valamiért fontos: kapcsolódik hozzá egy történet, vagy éppen találkozási pontot kínál. A legtöbb közönségszavazatot kapó fa nyeri az Év Fája címet. A döntősök közt emellett már ott rejtőzik a Hős Fa cím nyertese is és az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa is.

Mint arról korábban is beszámoltunk, a miskolci döntőst, a 250 éves fekete nyárfát Hollósy András jelölte. Korábban úgy nyilatkozott erről, hogy lokálpatriótaként ezt fontosnak érezte. Miskolc legöregebb fája kuriózumnak számít a lakótelepi környezetben. Miskolc önkormányzata 2003-ban helyi védettségű természeti értékké nyilvánította. A fekete nyárfát a kihalás fenyegeti, ezért felkerült a Környezetvédelmi Világszervezet Vörös Listájára is.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában