Így ünnepeltek Bőcsön - fotókkal

2022.08.20. 14:01

"Szent István a nemzeti egység szimbóluma, neki köszönhetően beszélünk most magyarul"

Bőcsön a település hagyományaihoz híven falunappal egybekötve ünnepelték meg az államalapítás napját.

Detzky Anna

Fotó: Vajda János

Egész napos ünnepséget rendeztek augusztus 20-án Bőcsön a helyi általános iskola udvarán. A program reggel 9-kor főzőversennyel indult, majd délben ünnepi beszédekkel folytatódott. A Miskolci Nemzeti Színház művészei adtak műsort. Közreműködött az Életet az Éveknek Nyugdíjas Klub és a Rózsafa Hagyományőrző Egyesület. A új kenyeret Szőnyi Tamás református esperes áldotta meg. Délután kettőtől (cikkünket előtte pár perccel írtuk - a szerk.) zenei és gyerekműsorral készülnek a szervezők, este 7-től fellép a Miskolci Illés Emlékzenekar, 8-tól pedig a Raul. A falunap utolsó előadója Meggyes Csaba, aki magyar és világslágerekkel szórakoztatja majd a közönséget.

A magyarság legszebb napja

"Ma államalapító királyunkat, Szent Istvánt ünnepeljük. Megható a bőcsi harangok zúgását itt hallgatni. 1456 óta a déli harangszó hirdeti a nándorfehérvári diadalt, amikor a török invázió ellen védték meg a magyarok Európát. Ma azt is ünnepeljük, hogy a kereszténységhez csatlakoztunk, és ezer éve fennmaradt országunk"- mondta ünnepi beszédében Nagy László, Bőcs polgármestere. "Nyugat-Európában már nem örülnek a déli harangszónak és mecseteket építenek. A kereszténység megtagadásával a nemzeti identitás forog veszélyben. Szent István a helyes utat választotta és nem hagyta, hogy letérítsék róla. Műve most is időszerű. Lehet, s talán biztos is, hogy nehezebb idők jönnek, és ezt csak összefogással tudjuk átvészelni. Eddig nyugodtan tudtam beszélni azt új kenyér ünnepéről. Viszont innentől kezdve nem tudok meghatottság nélkül szólni a kenyérről, mert az aszály egész Európát és hazánkat is érinti. Hiába volt a magyar gazdák szorgalmas munkája, eredménye szinte semmissé válik. Nem tudunk tehát úgy élni, ahogy elvárnánk. A kényszer miatt talán jobban becsüljük majd Földünket. Most azonban falunapot is rendezünk, tizenhatodik éve, és a magyarság legszentebb napján rendezzük ezt. Bőcs református község, búcsút mi nem tartunk, ezért választottuk az államalapítás ünnepét falunapnak."

 

Szent István nyomdokain

Dr. Koncz Zsófia parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője Szent István intelmeiből a szeretet, az alázat gyakorlását és a nemzeti egység gondolatát emelte ki.

"Bőcs szép napot választott arra, hogy a település közösen tudjon ünnepelni. Ezen a napon minden szem Szent Istvánra szegeződik. Ez a nap nemcsak az államnak, hanem minden magyar embernek a születésnapja. Tényleg mindenkit szeretettel kell köszönteni a mai napon, a magyar nemzet tagjait határon innen és túl. Egy ilyen közösségben a legfontosabb a kedves szó és az odafigyelés, amit egymás iránt tanúsítunk" - hangsúlyozta dr. Koncz Zsófia. "Szent István intelmei ezer évvel később is mindannyiunk számára fontos irányelveket tudnak adni. Az egyik ilyen a szeretet, az alázat és a nemzeti egység. István szerint a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. István stabil keresztény alapokra helyezte ezt a nemzetet. Bőcsöt már a honfoglalás korában is lakták, és nekünk az elődeinkhez hasonlóan kell építenünk, szépítenünk ezt a települést". 

Akkor sem volt könnyű

"A nemzeti egységről is beszélni kell Szent István kapcsán", folytatta a miniszterhelyettes. "Nagyon fontos az összefogás, hiszen nehéz évtized áll előttünk. 1900 óta nem volt egymást követő hét hónapban olyan aszályos időszak, mint most. Emellett folyamatosan fokozódik a migrációs nyomás. Háromszor annyi Magyarországon a határsértő mint tavaly. A háborúnak nagyon súlyos gazdasági következményei vannak, és nyakunkon az energiaválság is. A magyar nemzet a Kárpát-medencén belül példát mutat humanitárus segítségnyújtásával. Szent István idejében sem volt könnyű az európai világhelyzet, úgyhogy az ő példájába lehet kapaszkodni. Ő a nemzeti egység szimbóluma. A sokféle nemzetiséget és a törzseket egybe tudta forrasztani. Neki köszönhetően beszélünk most magyarul.  Ha a Szent István-i örökséget továbbadjuk leszármazottainknak, akkor lesz jövőnk."

Dr. Koncz Zsófia augusztus 20-án délután 4-kor Szerencsen a Rákóczi-vár udvarán, majd este 6-kor Szikszón, a Főtéren tart ünnepi beszédet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában