Augusztus 20-a

2022.08.18. 20:00

Így ünnepli a megye az államalapító Szent István király napját

Csokorba szedtük Borsod-Abaúj-Zemplén megye nagyobb településeinek ünnepi programját.

ÉM

Augusztus 20-a, az államalapító Szent István király napja, a Magyarország születésnapja, az őj kenyére ünnepe is egyben. Összeállításunkban igyekszünk képet adni arról, megyénk nagyobb települései hogyan ünneplik meg a nemzeti ünnepet.

 

Augusztus19. péntek

CIGÁND 

17.00 A Szösztől a szőttesig című kiállítást nyitják meg a Bodrogközi Múzeumportán. 

20.00 Román Sándor Entertainment előadásában tekinthetik meg az érdeklődők a Fun Fiction című táncprodukciót a múzeumporta előtti téren.

MISKOLC

13.00 A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Szent István királyunk tiszteletére rendezett ünnepségén a Miskolci Nemzeti Színházban dr. Alakszai Zoltán főispán elismeréseket ad át a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal kiemelkedő munkatársainak. Az eseményre, immár hagyományosan, a megye összes polgármestere meghívást kapott. Idén első alkalommal külön elismerésben részesül Az év ügyfélszolgálati
tisztviselője. Az ünnepségen beszédet mond dr. Koncz Zsófia miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő és dr. Alakszai Zoltán főispán 

17.30 Bükki Borok Napja a Városhgáz téren. Latin projekt. 

18.00 A Polgármester bora eredményhirdetése 

19.00 Szécsi Viktória és Vízi Viktor koncertje 

20.00 Agyagbanda zenekar és a Miskolci Pincék Dalárdája

PUTNOK 

Helyszín: Római Katolikus Templom 

9.00 Szentmise. Helyszín: Református Templom 

9.00 Istentisztelet. Helyszín: Serényi László tér, szoborpark 10.00 Vers, ünnepi beszéd, koszorúzás. Helyszín: Tompa Mihály Közösségi Ház
10.30 Új kenyér megszentelése, megáldása. Kitüntető címek átadása: Putnok Város Díszpolgára, városi jelkép - polgármesteri lánc, Putnok Város Közszolgálatáért kitüntetések, polgármesteri dicséret. Ünnepi műsor. Petőfi Sándor: A helység kalapácsa (hősköltemény) a szerepekben: Katona Kornél. Rendezte: Farkas Ignác, Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház örökös tagja.

SAJÓBÁBON
19.00 A katolikus templom és templomkert ad helyet Sajóbábony város ünnepi megemlékezésének, ahol a felújított katolikus ravatalozó és a temetőbe vezető út átadására is sor kerül. Ünnepi beszédet dr. Szilva István polgármester, illetve dr. Kiss János országgyűlési képviselő mond. Majd a történelmi egyházak képviselői megáldják, illetve megszentelik az ünnepi kenyeret. Zenés összeállítást ad elő a Nyolckor Színház, majd az estét a Vagabanda együttes tűzzsonglőr show-ja zárja.


Augusztus 20., szombat 

ABAÚJSZÁNTÓ
09.00 Ökumenikus kenyérszentelés. Ünnepi beszédet mond dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő és Sáfián Ádám polgármester. Városi díjak és elismerések átadása. Varga Andrea színművész és Radnai Erika énekes "Tisztelgés augusztus 20-a előtt" című ünnepi műsora

ALSÓZSOLCA 
10.00 Szent István napi ünnepség és kenyérszentelés lesz az Alsózsolcai Közösségi Házban 
12.00 A Sajó-parti pihenőházban szórakoztató programokkal és műsorokkal várják a kikapcsolódni vágyókat. Sztárfellépő az Irigy Hónaljmirigy.

BERENTE 
14.00 Disney koncert (rajzfilm dalok) - Pódium Színház előadfása a Szabadidő Parkban
15.00 Operett műsor - Pódium Színház
16.00 Rozmaring Dalkör
16.15 Ünnepi beszéd, kenyérszentelés
17.00 Aerobik bemutató
18.00 Karthago együttes
20.00 Rednex együttes

FELSŐZSOLCA
09.00 II. Felsőzsolcai Lecsó fesztivál az Együtt Egymásért Péntek 17 Egyesület szervezésében. Helyszín: Felsőzsolca, Rendezvények Háza, Sportpálya. Egész délelőtt gyermek- és családi programok, vetélkedők. 13 órától eredményhirdetés. A főzéshez a jó hangulatról az Agyagbanda zenekar gondoskodik. 14 órától a Generátor együttes ad koncertet. A rendezvény Felsőzsolca Város Önkormányzatának támogatásával valósul meg.

EMŐD 
11.00 A görögkatolikus templomban délelőtt Ünnepi Szent Lithurgia 11.45-től ökumenikus kenyérmegáldás lesz 
14.00 A Kossuth téren az ünnepi beszédet követően kulturális műsorok, tánc-, illetve sport bemutatók lesznek. Bereczki Zoltán, Szécsi Viktória és Vihula Mihajlo, Galambos Lajcsi, a Csiribiri, továbbá az Emőd Brass Band követik egymást a színpadon, majd 20 órától a Sky Fanatic együttes tetőzi a programot, melyet este fél 10-kor tűzijáték zár.

ENCS 
11.00 Ünnepi megemlékezés a Millenniumi parkban. Beszédet mond Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke. Az új kenyér megáldása a történelmi egyházak közreműködésével. Átadják az Encs Város Önkormányzata által alapított helyi kitüntetések. A műsorban közreműködnek Kecskés Tímea, Derzsi György

KAZINCBARCIKA
17.00 Gasztro utca a Fő téren
18.30 Szirtes Folk Band
20.00 Varidance
21.15 Tűzijáték

MEZŐCSÁT
10.00 Hálaadás az új kenyérért a református templomban
18.45 Felvonulás a Mezőcsáti Művelődési Központ és Könyvtár épületétől a Hősök terére a Mezőcsáti Önkéntes Tűzoltó Egyesület közreműködésével
19.00 A Hősök terén ünnepi beszédet mond Siposné Horváth Anita, Mezőcsát polgármestere
Az ünnepi műsorban közreműködik a Mezőcsáti Színtársulat, a Mezőcsát Népi Együttes és a Lila Akác Nyugdíjas Klub. A kenyeret megáldja Gazda István lelkipásztor, esperes. A kenyeret megszegi Tállai András, a Pénzügyminisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő és
Taskó József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke
20.20 Budapesti Pódium Színház előadásában a „Hárman párban, avagy adj egy Csókot” című vidám házassági musical
21.30 Tűzijáték

MEZŐKÖVESD
9.30 Koszorúzás a Szent István szobornál
10.00 Szentmise a Jézus Szíve templomban
11.00 Ünnepi megemlékezés a Jézus Szíve templom előtti téren. Ünnepi köszöntő. Cselepák Balázs ünnepi műsora, kitüntetések átadása, új kenyér megáldása és megszegése
20.00 The Carbonfools koncert a Kavicsos-tó és Szabadidőparkban

MISKOLC 
09.00 Zászlófelvonás a népkerti Országzászlónál 
10.00 Megemlékezés és koszorúzás a felsőhámori Szent István-szobornál. Beszédet mond Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere
13.30 a Miskolci Csodamalom Bábszínház interaktív bábsimogatója a Városház téren
14.30 Lábita bábszínház 
15.30 Táncház a Számadó zenekarral
17.00 Egyszervolt mesezenekar 
20.00 Simon Fruzsina
16.45 Szinvavölgyi Néptáncműhely műsora a Szent István téren 
18.00 Ünnepi műsor. Ünnepi menet az aratókoszorúval a Városházáról a Szent István térre. Beszédet mond Veres Pál polgármester. Az új kenyér megáldása a történelmi egyházak képviselőinek közreműködésével. Közreműködik a Mindszenti templo kórusa és a Classic Brass Quintet. 
19.00 Zsaya 
20.45 Herczku Ágnes és a Banda 
22.15 Rácz Gergő 
18.00-24.00 Ünnepi Gasztroplacc az Erzsébet téren. Főszerepben a bükki bor. Közreműködik Ács Gyula népzenész

NYÉKLÁDHÁZA 
09.00 Államalapító Szent István király és az új kenyér ünnepére várják a nyékládházi lakosokat augusztus 20-án a Szent István-szobor előtti téren. Római katolikus szentmise, majd ünnepség és kenyérszentelés lesz a Szent István-szobornál. Ünnepi beszédet mond Türk János alpolgármester és Tállai András, miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár, országgyűlési képviselő. Az ünnepi műsorban közreműködik az Őszirózsa Népdalkör, valamint Magyar Gréta énekes, Nyékládháza ifjú tehetsége.

ORMOSBÁNYA
14.00 Ormosi Falunap a Sörkert udvarán. Jerusalema tánc, Bando Dance Show, karate bemutató, szépségverseny

ÓZD
Helyszín: Ifjúsági Park
14.30 Erica C. Dance School ózdi csoportjai
15.00 Tolvai Reni
15.40 Szabad Szombat Táncegyüttes
16.10 Kenyérszentelés. Ünnepi beszédet mond: Janiczak Dávid, polgármester, az új kenyeret megáldja és megszegi: Szőke Gábor plébános. Közreműködik az Ózdi Néptánc Egyesület, valamint a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület.
16.40 Ózdi Néptánc Egyesület
17.10 Horányi Juli
18.15 Mardoll
19.00 ÓMI Zenés Színház
20.00 Nagyanyám Bules-a
Kiegészítő program: Féder Vidámpark

SAJÓKAZA
10.00 Szent István király és az új kenyér ünnepe a Fő téren. Bíró Orsolya és Juhász Gábor ünnepi műsora

SAJÓKERESZTÚR
10.00 I. Sajó-parti Party Sajókeresztúron. Kilenc Sajó parti település ünnepel együtt: Sajókeresztúr, Arnót, Boldva, Felsőzsolca, Sajóecseg, Sajópálfala, Sajósenye, Sajóvámos és Szirmabesenyő. Délelőtt bemutatkoznak a települések művészeti csoportjai. 
16.00 Államalapításunk tiszteletére rendezett ünnepségen megszentelik az új kenyeret, majd Csöbör Katalin és Demeter Zoltán országgyűlési képviselők mondanak beszédet, továbbá Kollár Miklós polgármester átadja a „Sajókeresztúrért Érdemrendet”.

SAJÓSZENTPÉTER
Sajószentpéteri Szent István-napi ünnep a Sajószentpéteri Művelődési és Sportközpont udvarán
14.30 Az ÓMI Zenés Színház ünnepi műsora
15.00 Ünnepi beszédet mond Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke és kenyérszentelés
15.30 A Freedance 2008 TSE műsora
16.00 Szekeres Adrienn
17.00 Burai Krisztián
18.00 Black Dogs élő koncert

SÁROSPATAK
17.00 A hagyományoknak megfelelően a Rákóczi-vár udvarán tartják meg államalapító Szent István király tiszteletére meghirdetett ünnepet. A rendezvényen ünnepi beszédet mond dr. Horváth Ágnes a Tokaj-Hegyalja Egyetem rektora. A műsorban a Bodrog Néptáncegyüttes, Téglás Botond, valamint dr, Mellesné Boros Kinga működnek közre az új kenyeret a történelmi egyházak képviselői áldják meg. Ezt követően adják át a város kitüntető címeit, díjait. Este 20 órakor kezdődik a Zempléni Polgárock koncertje a vízikapui színpadon, akikkel ezúttal Pély Barna, valamint Fehér Lili lépnek színpadra. 
21.00 Tűzijáték

SÁTORALJAÚJHELY
17.00 Ünnepség a rendezvénytéren a Zemplén a Magyarságért Alapítvány szervezésében. Ezen Szilvássy László piarista atya mondja az ünnepi beszédet 
18.00 A városi ünnepség szónoka Nyiri Péter, A Magyar Nyelv Múzeuma igazgatója. Az ünnepi műsorban az Intervox Női Kar, valamint Fekete Csilla népdalénekes működnek közre. A történelmi egyházak nevében az új kenyeret Kecskés Attila főesperes, plébános áldja meg. 
18.30 Majsai Gábor zenei műsorát tekinthetik meg az érdeklődők
19.30 A Jimmy Band koncertje. Végül Keresztes Ildikó élő koncertje zárja az ünnepi programot.

SZERENCS
16.00 Államalapító Szent István és az új kenyér ünnepe - városi megemlékezés, kenyérszentelés és koszorúzás a Rákóczi-vár udvarán.

TAKTAHARKÁNY
13.00 Ünnepi megemlékezés a Művelődési Házban. Program: Új kenyér áldása, ünnepi beszéd, Taktaharkányi Községi Kórus műsora, koszorúzás a Szent István szobornál, Taktaharkányi Népdalkör műsora.

TÁLLYA
10.00 Ünnepi szentmise a Szent László római katolikus templomban 
10.45 Ökumenikus kenyéráldás, ünnepi beszédet mond dr.Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő

TARDONA
14.00 Államalapítás ünnepe a Jókai Mór Emlékszoba és Tájházban. Fellépnek: a Jókai Színjátszókör és a Tardonai Táncos lábú lányok

TOKAJ
10.00 Ünnepi szentmise a Jézus Szíve római katolikus templomban. Köszöntőt mond dr. Koncz Zsófia államtitkár.

 

Augusztus 21., vasárnap

MEZŐKÖVESD
20.00 Fergeteges - Sissi legendája. Bemutatják az Experidance tánckara és a 100 tagú cigányzenekar szólistái a Kavicsos-tó és Szabadidőparkban
22.20 Tűzijáték

MISKOLC 
08.00 Miskolci Termelői Nap az új kenyér és a bükki borok jegyében az Erzsébet téren.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában