,,Úgy pislogsz, mint a miskolczi kocsonyában a béka!”

Van olyan, aki nem hallott még a miskolciak „pislogó” kocsonyájáról? Ha igen, akkor itt a lehetőség ezen legenda megismerésére. Ez az írás végre felfedi a titkot a történet eredetét illetően... Vagy mégsem? 

A történetünk hőse Kalina János, aki a Nagy-Hunyad utcán üzemeltetett egy hentesüzletet. Kalina nagyon jó hentes volt, tisztán tartotta üzletét, mindig minőségi árut tett a boltja polcaira. Ezért szerette mindenki a városban. 

Különleges íze volt annak a kocsonyának, melyet nála lehetett kapni, pedig abban az időben minden hentesnél volt Miskolcon a helyiek kedvenc téli eledeléből. A Jánosé azonban olyan ízletes volt, hogy senki nem tudott még csak hasonlót sem készíteni. 

Kalina úr titokban tartotta a receptjét, amely szerint a kocsonyáját készítette. Pedig nagyon sokan, nagyon sokat fizettek volna érte. 

– János, ha elmondod a kocsonyád receptjét, soha nem kell dolgoznod, annyit fizetek érte! 

– Meg kell osztanod mindenkivel, nem viheted a sírba a titkot! 

– Gyere, hentes uram, igyunk meg egypár kancsó jóféle avasi nedűt, megbeszéljük az élet nagy dolgait, és a kocsonyád titkát! 

– János, ha nem osztod meg senkivel, ki viszi tovább az üzleted? 

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel/kérésekkel zaklatták nap mint nap a mi derék hentesünket, de ő csak nem akart kötélnek állni, senkinek nem mondta el a titkot. 

A saját fia sem tudta a receptet, pedig Gábor volt az, akinek a boltot szánta arra az esetre, ha ő már nem folytatja tovább a munkát, és az öregkor előnyeit élvezi majd. 

A téli időszakban a miskolci vásárokon mindig pontosan száz tállal árult a „kocsonyás húsos”, ahogy a helyiek nevezték. Ezeket percek alatt elkapkodták a vásárlók, annyira szerették a Kalina-féle eledelt. 

A vásárok előtt a Hunyad utcai pincékben érlelődött a sok kocsonya, ahová a saját családtagjai sem léphettek be, csakis a szállítás napján. 

Az egyik téli vásár alkalmával egy pesti újságíró érkezett a városba – a Vasárnapi Ujság munkatársa –, akit azzal bíztak meg, hogy derítse ki a hentes titkát. Pongrácz Aladár nem volt rest, azonnal egy interjúra hívta Kalinát, aki elfogadta az invitálást. 

Másnap a Korona szálló kávéházában ültek le a beszélgetésre. Aladár tehetséges újságíró volt, de a titkot természetesen nem mondta el neki sem Kalina, viszont meghívta a következő vásárra, hogy kóstolja meg a híres kocsonyáját. A vásárt megelőző estére pedig a házába hívta egy könnyed vacsorára a fiatalembert. Nem is kellett visszautazni a tollforgatónak Pestre, hiszen két nap múlva tartották a következő nagy országos vásárt Miskolcon. 

Aladár mindenképpen meg akarta ismerni Jánost, hiszen azt még a miskolci hentes sem tudta, hogy a legkisebb leánya, Vera – aki Budapesten tanult az angolkisasszonyoknál – szívét meghódította már ez a fiatalember, aki leánykérésre készült alkalomadtán. 

Találkoztak is Verával a városban még aznap este, akinek örömmel újságolta el Pongrácz, hogy hozzájuk megy vendégségbe a héten, a szombati vásár előtti estén. 

Eljött a nagy nap, pénteken délután öt órakor Kalináék háza előtt állt Aladár. Miután beengedték, a házigazda annak rendje és módja szerint bemutatta neki fiát, Gábort, és mindhárom leányát. A leánykérésre a vacsora után akart sort keríteni az újságíró. 

A vacsora alatt kedélyesen elbeszélgettek a ház urával és annak nejével, Emma asszonnyal. Szó esett a pesti forgatagról, a politikáról, a színházi életről és a napi helyzetről is. Kalina úrnak nagyon szimpatikus volt ez a széles látókörű, tájékozott fiatalember. 

Jó hangulatban fejeződött volna be a vacsora, már csaknem búcsúztak egymástól a felek, ekkor azonban szólásra emelkedett Aladár. 

– Kedves Kalina úr, kedves Emma asszony! Szeretném megkérni a leányuk, Vera kezét. Már több mint egy éve udvarolok neki a fővárosban, ezért is örültem János uram meghívásának. Hát ezen igencsak meglepődött mindenki. Vera sem a testvéreit, sem az édesanyját nem avatta be abba, hogy ismeri Aladárt. Arra pedig ő sem számított, hogy az este folyamán megkérik a kezét... 

János is igencsak meglepődött, kért egy kis türelmet, majd a pincébe ment le egy üveg borért. Először csak dermedten nézték egymást a felek, aztán először Vera anyja tudott megszólalni. 

– Kislányom, te tudtál erről? – kérdezte a lányát Emma asszony. 

– Arról, hogy udvarol? – kérdezte a lány mosolyogva, de látva az anyja tekintetét, inkább szemlesütve válaszolt. – Persze, hogy nem. 

– Nos, kedves Aladár, és miből szándékozik eltartani a kislányunkat? 

– Tessék megnyugodni, asszonyom, biztos egzisztenciával rendelkezem. Jó állásom van, és ha szükséges, a családom is tud támogatni mindenben. 

– Majd meglátjuk, mit mond János. De tényleg, hol van már a férjem ilyen sokáig? 

Bizony már legalább tíz perc is eltelt, ennyi ideig nem tarthatott egypár üveg bort felhozni a pincéből. Gábor utánament apjának. Pár perc múlva sietve érkezett vissza. 

– Hívjátok a doktort, a papa rosszul van! – kiáltotta. 

Azonnal orvosért szaladtak, szerencsére nem messze állt Doleschal Gábor doktor háza, így hamar odaért a segítség a beteghez. 

– Egy kicsit sokat evett, gyomorbántalmak... Semmi komoly, nyugodjanak meg. Nem lenne rossz, ha pár napig diétázna a férje – mondta Emma asszonynak a doktor. 

– Ez meg micsoda?! – kiáltott fel közben Pongrácz Aladár, amikor a pince szomszédos helyiségébe ment át kíváncsiságból. – Csak nem a titokzatos kocsonyák?De bizony, a kocsonyák ott sorakoztak az asztalon egymás mellett. Nagyon étvágygerjesztő látvány volt – vagyis lett volna. Ugyanis mindegyik egy szitával volt letakarva, a szita alatt pedig – némelyikbe belefagyva, némelyik mellett – egy-egy béka pislogott a kíváncsiskodókra! Tehát ez a titok! Ezért nem készíthette más a kocsonyát! A béka is benne van a receptben! Ha ezt a miskolciak megtudják! 

Kalina János is most tért magához, látta, hogy a többiek a szomszédos helyiségben a tálkákat kémlelgetik. Ott volt az újságíró, az orvos, egy ápolónő, sőt az utcán posztoló csendőr is lejött megnézni, hogy jól van-e a hentes uraság... Hát most egy kicsit megint rosszabbul lett... 

– Most jól benne vagyok – mormogta az orra alatt... 

Félbe is maradt a vacsora, a társalgás, ki-ki ment a dolgára. Az este emléke azonban megmaradt, főleg a miskolciak emlékezetében. Másnap délben már az egész város tudta, hogy mitől különleges ízű a Kalina-féle kocsonya. Többet senki nem vett tőle a téli eledelből, az üzletét azonban továbbra is bizalom övezte a vásárlók körében. Persze, csak akkor, ha nem kocsonya volt a kínált árucikk. Kalina úrnak természetesen soha többé eszébe sem volt kocsonyával foglalkozni, csak hentesárut kínált a továbbiakban. 

Pongrácz Aladár ezzel az írásával elismert újságíró lett Pesten – és a Vasárnapi Ujságnál is –, és persze a Verával való házasságára is áldását adta leendő apósa. Nem sokkal az eset után már elkészültek az első képeslapok és ajándéktárgyak a „békás” kocsonyáról, hamarosan a védjegye lett a városnak. Országosan is elterjedt az a szólás, miszerint „úgy pislogsz, mint a miskolczi kocsonyában a béka!”. 

A turistákat pedig nem riasztotta el a sztori, nagyon sokan ebből a téli ételből kértek a miskolci vendéglátóhelyeken, csárdákban, majd később éttermekben.

Manapság pedig már fesztivált is rendeznek az eset emlékére, mindenki jó szívvel gondol Kalina Jánosra, arra a hentesre, aki „feltalálta” a békás kocsonyát. 

A történet a képzelet szüleménye, néhol valós szereplőkkel, ha valaki hasonló történettel találkozik, csak a véletlen műve lehet. 

(Folytatjuk...)