Programok

2022.07.20. 18:00

Királyi Borok, Főúri Kastélyok Tolcsván

Tolcsván három helyszínen várták színes programok az érdeklődőket.

ÉM

Ebben az évben is megrendezték Tolcsván a napokban azt az eseményt, melyhez évről évre csatlakoznak a település kastélyai, kúriái, és összefogva tartanak egy egész napos, impozáns, élményekben gazdag rendezvényt. 

Idén három kastélyé volt a főszerep: a Szirmay–Waldbott Kastély és Látogatóközpont, a Helia-D Herba-kastély és az Oremus–Kurucz-kastély adott helyet a műsoroknak. A rendezvény ideje alatt mindhárom helyszínen tárlatvezetéssel, borkóstolással és egyéb programokkal várták az érdeklődőket. 

A Szirmay–Waldbott-kastély udvarára veterán autók is érkeztek, melyeket a jelenlévők megtekinthettek és kipróbálhattak. A délután folyamán Vámosi Katalin művészettörténész-muzeológus tartott előadást a 19. századi főúri életről, a kastélyok, bálok, szalonok életéről, vetítéssel egybekötve, kora este pedig Tolcsvay László adott koncertet a Szirmay-kastély nagytermében, mely nagy sikert aratott. 

A Helia-D Herba-kastély a Budaházy Pincészet borait kínálta, és természetesen nem maradhatott el a hölgyek számára a krémkészítés tokaji aszú ízelítővel és a borséta a kastélyban. 

Az Oremus–Kurucz-kastély impozáns termei csak ezen a napon kitárulnak a látogatók előtt, és a kastélyséta révén betekintést nyerhetnek a látogatók a spanyol nemesi család hétköznapjaiba, valamint borkóstolás révén megismerhetik az Oremus Pincészet legzamatosabb borait.

(A borítóképen: A Szirmay–Waldbott-kastély udvarára veterán autók is érkeztek | Fotó: PH)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában